Klasszikus

Dalest a Budai Várban

2006.03.06. 00:00
Ajánlom
Szutrély Katalin és Fajger Orsolya ingyenes hangversenyt ad a Budavári Önkormányzat Aulájában március 12-én, vasárnap 16 órakor. Műsorukon a romantikus dalirodalom ismert és kevésbé ismert darabjai szerepelnek: Schubert, Brahms, Wolf és Richard Strauss dalaiból válogatnak.

Szutrély Katalin tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés és ének-tanárképző szakán, valamint a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekszakán végezte Berdál Valériánál. Énektanulmányokat folytatott Rózsa Veránál és Anna Reynoldsnál, jelenleg Németh Judit irányításával dolgozik. 2002 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kecskeméti Kodály Intézetének tanára, és 2005 ősze óta a Zeneművészeti Egyetem Doctorandus hallgatója. Énekesként dalestek és oratóriumok közreműködője volt Magyarországon, Angliában és Ausztriában.

Fajger Orsolya 1980-ban született Kazincbarcikán. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta szolfézs-zeneelmélet és zongora szakokon. Diplomáit a Zeneakadémia ének-zenetanár, karvezető, illetve zongorakísérő, korrepetitor szakán szerezte, mindkettőt 2004-ben. Részt vett Czifra János, Max Frey, Simon Carrington, Roy Wales, Frieder Bernius, Jurij Szimonov, Rudolf Barsai vezénylés-kurzusain, illetve Wolfram Rieger, Mitsuko Shirai, Thomas Steinhöfel, Walter C. Moore zongora-kurzusain. 1996-tól 1999-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében dolgozott korrepetítorként, 1999-tõl 2004-ig ugyanebben a minőségben alkalmazta a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola. 2004-tõl a Magyar Állami Operaház tagja, emellett a Zeneakadémia óraadó tanára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.