Klasszikus

Dalok a szerelemről – francia módra

2005.06.28. 00:00
Ajánlom
A neves amerikai mezzoszopránról, Susan Grahamről a Fidelio hasábjain legutóbb Grammy-díjas Ives-albuma kapcsán olvashattunk. Az énekesnő legújabb lemeze, mely francia szerzők – Debussy, Ravel és Chausson – zenekari dalait tartalmazza, megjelenése után nem sokkal máris jelentős sikereket tudhat magáénak: a neves nemzetközi szaklap, a Gramophone részéről 2005 júniusában a megtisztelő Editor’s Choice és a „hónap lemeze” címet is kiérdemelte.

Susan Graham nem olyan művész, aki egy-egy korszak vagy műfaj interpretációjára szakosodik. Felvételei és szerepei tanúsága szerint a karrierje csúcsán lévő énekesnő minden területen szereti kipróbálni magát: a klasszikus opera- és dalrepertoárban Händeltől Richard Straussig terjed érdeklődése, de a különlegességek, például az operett vagy a kortárs zene felé éppúgy nyitott. A túlzott sokoldalúság olykor akár felszínességet is takarhat, ám Susan Graham Poèmes de l’amour című új lemezét hallgatva azonnal nyilvánvaló, hogy esetében erről szó sem lehet: az 1888 és 1903 között született francia dalok nem csak igényes és értő, de ihletett tolmácsolójának bizonyul. Gyönyörű és tökéletesen képzett hangját biztos stílusismerettel állítja a kifejezés szolgálatába; különösen tetszik, hogy a vibrátót igen választékosan és mértéktartóan, minden rögzült operai sallang nélkül használja. A francia szavak kiejtésével is könnyedén megbirkózik, sőt a nazális hangzókat – különösen az imponálóan telt hangzású mélyebb regisztereiben – hallható élvezettel szólaltatja meg.

Számomra az album legnagyobb meglepetését a címadó Chausson-mű, a Poèmes de l’amour et de la mer jelentette. A közel félórás alkotás (melynek szerzőjével eddig csak a hegedűre komponált, népszerű Poème kapcsán volt alkalmam találkozni) stílusában élesen elüt a vele szinte egy időben keletkezett Ravel- és Debussy-művektől. A két dal és a köztük lévő zenekari közjáték a későromantika jegyében fogant; gazdag hangszerelés, terjedelmes (csaknem terjengős) zenekari közjátékok, érzelmes dallamok, szélsőséges harmóniák jellemzik a zenét. Wagner hatása tagadhatatlan (az első dalban egyfajta „szerelmi Tűzvarázst” is hallhatunk), ám a súlyos romantika mellett jelenlévő franciás finomság és tartózkodó pátosz teszi Chausson zenéjét egészen egyedivé és figyelemreméltóvá.

A lemez másik különlegessége, hogy Debussy énekhangra és zongorára komponált Cinq Poèmes de Charles Baudelaire című ciklusának első négy darabja John Adams hangszerelésében szólal meg. (Nem világos, hogy a ciklus ötödik darabja miért maradt le a felvételről.) Az 1947-ben született amerikai zeneszerző vállalkozása érthető: Debussy a zongoraszólamában valóban benne rejtőzik a zenekari letét, jó hangszerelőnek igazi jutalomjáték a kidolgozása. Adams remekül helytáll, azonban Debussy partitúráinak olykor egzotikus ötleteihez képest mintha inkább a hagyományos megoldásokat részesítené előnyben.

A Yan Pascal Tortelier vezette BBC Szimfonikus Zenekar is remek együttesként mutatkozik be a lemezen. Susan Graham méltó és hiteles partnereként szólaltatják meg Ravel-ciklus finom színeinek csillámlását csakúgy, mint a Debussy-dalok szikrázó erotikáját. A Chausson-műben, ahol a zenekar sokszor főszereplővé lép elő, kiváló tuttik és briliáns hangszerszólók váltakozásából bontakozik ki a darab drámai hullámzása.

A Poèmes de l’amour olyan ritka lemez, amelyen minden együtt van: csodás énekesnő, pazar darabok, kiváló zenekar. Az élvezetet már csak úgy lehetne fokozni, ha mindezt élőben hallhatnánk – talán Budapesten is?

(Poèmes de l’amour. Chausson, Ravel, Debussy. Susan Graham, BBC Symphony Orchestra, Yan Pascal Tortelier. Warner Classics 2564 61938-2, 2005)

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Az ítélet harsonái – emlékezés Verdi gyászmiséjével

Halottak napjához közeledve Verdi nagyszabású gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a Müpában, a fiatal olasz karmester, Giacomo Sagripanti vezényletével.
Klasszikus videó

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.