Klasszikus

Daniele Gatti váltja Jansonst

2014.10.06. 11:42
Ajánlom
Az olasz karmester váltja Mariss Jansonst az amsterdami Concertgebouw Zenekar élén. A lett dirigens 2015-ben távozik posztjáról, Daniele Gatti megbízatása 2016-ban kezdődik.

A karnagy megtiszteltetésnek nevezte a "világ egyik legjobb és legrégebbi zenekarának" felkérését, és úgy fogalmazott, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy bizonyítsa, érdemes volt a feladatra. Az 52 éves Daniele Gatti szülővárosában, a Giuseppe Verdi Konzervatóriumban tanult zeneszerzést és vezénylést. 2008 óta ő az Orchestre National de France zeneigazgatója, de volt a brit Royal Philharmonic zeneigazgatója, a római Orchestra dell'Accademia Nazionale di Santa Cecilia vezető karmestere, a brit Királyi Opera első számú vendégkarnagya, a bolognai Teatro Comunale zenei vezetője és a Zürichi Opera vezető dirigense is.

A Concertgebouw zenekarát 2004-ben vezényelte először, legközelebb november végén három előadás erejéig Mahler VI. szimfóniáját vezényli. A világhírű együttest 2004 óta Jansons vezette, munkássága alatt igen sikeresen működött a társulat, amit jól jelez, hogy 2008-ban a Gramophone című brit magazin által felkért nemzetközi kritikusok a világ legjobb szimfonikus zenekarának választották az együttest.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Zenés színház

Az operavilág Angelina Jolie-ja az Erkel Színház színpadán

Először lép fel Magyarországon a világhírű grúz szoprán 2020. február 22-én, az Opera ünnepi műsorának sztárvendégeként. Az est programjában, amely több műrészlettel is utal az intézmény aktuális Keresztény Évadának tematikájára, az Opera együttesei és szólistái is közreműködnek.
Klasszikus

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.
Plusz

Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács

Megtartotta alakuló ülését az Országgyűlés által tavaly decemberben kihirdetett törvény alapján életre hívott testület.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Hegedűn játszott az agyműtétje közben, a sebész elveszett Mahlernél

Egy 53 éves brit muzsikus agyműtéten esett át. A hangszerét is vinnie kellett az operációra, hogy az orvosok ellenőrizni tudják, ne sérüljenek az agy más részei a beavatkozás közben.
Klasszikus bűnügy

Börtönbe megy a nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatott komolyzenét

A liverpooli nyugdíjas, aki túl hangosan hallgatta a ClassicFM-et, azt mondta a bírónak, verjék csak láncra. Huszonnégy hétre tették hűvösre.
Klasszikus mozart

Egész nap Mozart zenéje szól a tavasz első napján

Egy nap, tíz koncert a Concerto Budapesttel! Március 1. vasárnap délelőtt 11-től este 10-ig kizárólag Mozart zenéje tölti meg a Zeneakadémia koncerttermeit.
Klasszikus hír

Zaklatási botrány rázza meg a finn Sibelius Akadémiát

Egy finn lap szerint a helsinki zeneművészeti akadémia működéséhez tartozik a szexuális zaklatás és a növendékek megalázása.