Klasszikus

De profundis...

2014.11.16. 07:47
Ajánlom
Kocsis Zoltán vezényelte a "szokatlanul mély árokban" játszó Nemzeti Filharmonikusokat a Richard Strauss-év kódájához közeledő József-legenda produkcióban, amelynek nyitányaként magyarországi bemutatót is hallhattunk: Strauss Japán ünnepi zenéjét. KRITIKA

November 12-én (és 13-án) a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem fehér drapériával bevont falú pódiuma alól szólalt meg elsőként a Japán Császárság fennállásának 2600. évfordulóját ünneplő muzsika, a mester 1940-ben komponált utolsó nagyzenekari műve, amolyan bevezetésként, kvázi bemelegítésként a József-legendához. Nem mintha egyszerűbb, könnyebb, vagy sokkal kevesebb hangszert alkalmazó műve lenne ez a komponistának, épp ellenkezőleg: az ismert straussi elemek, a mammut méretű zenekaron megszólaló végtelen dallamok, különleges hangszínek az utolsó szimfonikus műben is megtalálhatók. Ráadásul némi couleur locale-t biztosít a gyakran főszerepet játszó gong is (mindjárt a mű elején).

Szóval ha már lúd, legyen kövér, miért is ne szólaljon meg egy magyarországi bemutató, hiszen amúgy is az a célja Kocsis Zoltánnak, hogy végre felcsendüljenek Magyarországon az eddig nem hallott, kivételes nehézségű Strauss-művek is. Mindez - az óriási apparátust foglalkoztató kompozíciók miatt - hihetetlen mélységből. Olyannyira, hogy a karmester feje búbját vagy pálcája hegyét sem lehetett látni a 21. sorból. Ez azonban a hangzásra is rányomta a bélyegét, mivel képzeletemmel időnként korrigálni kellett a hallottakat, és most nem a zenekarra, hanem az akusztikára panaszkodom, hiszen főleg a rézkar - amit Strausst ismerve tudjuk, hogy kiaknáz rendesen - verődött vissza, és keltette azt az érzést, mintha duplán szólalna meg egy-egy hang, fél, illetve egy másodperces eltéréssel.

Kocsis Zoltán vezényléstechnikájáról a fent említett okok miatt nem tudok beszámolni, de az akusztikai jellegű malőrök ellenére is nagyszerű, hajlékony ívekkel rajzolta meg a dallamokat, és fogta egybe az egészet, rávilágítva a darab struktúrájára. Ezt segítendő persze ötletes elgondolás volt a mű részeinek kivetítése, továbbá más színekkel való érzékeltetése: pl. a Tengeri jelenet alatt zöld reflektorok világították meg az üres színpadot, a Cseresznyevirágzás pirosas árnyalatot vett. Bár tobzódott rézfúvós hangokban, de mégis a vulkánkitörés volt a darab legelementárisabban ható része, amolyan straussi viharzene, amit már jól ismerhetünk az Alpesi szimfóniából.  

Ha nem is beszélhetünk bemutatóról, de mégiscsak 1946-ban mutatták be utoljára Magyarországon balett-produkcióként (a Magyar Állami Operaházban) Strauss százesztendős alkotását, a József-legendát. Az eddig üres pódiumot és látványosan a karzatokat is benépesítette a Szegedi Kortárs Balett társulata, hogy Juronics Tamás koreográfiáját táncolva tárják elénk József és Potifárné történetét. Ahogyan már a Fideliónak adott interjújában Kocsis Zoltán is rávilágított: "Juronics Tamással hosszas egyeztetés után arra jutottunk, hogy semmiképpen nem egy archaizáló és klasszikus díszletekkel operáló produkciót szeretnénk megvalósítani. Valójában az foglalkoztatott minket, hogyan szólhat a darab mai nyelven. Azt hiszem, az adott korban Strauss is ezt tűzte ki célul, a történeti és vallási háttér a köztudottan ateista szerző számára tökéletesen érdektelen volt."

S valóban, ezt Bianca Imelda Jeremias végletekig puritán jelmezei is igyekeztek alátámasztani. Ráadásul Juronics koreográfiája tényleg nem aktualizál, nem historizál, talán inkább egy távoli mesevilágba repít. Leginkább a történetre koncentrál, a műfaj inkább pantomim, mint sima balett, amit Strauss muzsikája igényel is. A zenekaron szinte impresszionista színek szóltak, jóllehet Kocsis is felhívja figyelmünket arra, hogy a mű a szerző modernista alkotása, amelyben „megbújik Stravinsky, Debussy, de Mahler és Ravel hatása is". A folyondár dallamokat és színeket, amelyek a mély árok ellenére is a maguk gazdagságában törnek felszínre, hasonlóan folyondár módon próbálja követni a tánc, bár néha úgy tűnik, nem tud mindig összhangban állni a két művészeti ág, főképp a straussi zene természetéből fakadóan. Juronics jellegzetes, gyakran nyújtott lábakkal és karokkal, gyakran pedig egyszerű, már-már a mindennapi mozdulatokra emlékeztető mozgásokkal operáló koreográfiája szemet gyönyörködtető, de nem elsősorban a kutyafejű (Anubisz) őröket foglalkoztató tömegjelenetekben.

Az előadás csúcspontja, amikor Potifárné próbálja elcsábítani Józsefet. Horváth M. Gergő visszafogott, szinte naiv Józsefe, de még inkább Zsadon Flóra erotikusan izzó, sőt pulzáló Potifárnéja kiemelkedik a produkcióból. Gonoszsága ide vagy oda, az utóbbi tragédiája valahol megrendítő is. A Potifárt alakító Czár Gergelynek és a púpos Dudut megformáló Csetényi Vencelnek már kevesebb a szerepe, de az előbbi szépen hozza tulajdonképpen karótnyelt karakterét, míg az utóbbi mozgásában is hatásosan ábrázolja a torzszülöttet.    

A megszabadítás, feloldozás központi motívummá válik az előadásban, amit már a korábban említett fehér drapéria is sejtet - még ha az egyensúly fenntartása végett fekete függönyös ajtók is találhatók a pódium közepén, valamint az angyal hangsúlyosnak mondható szerepe, amit azon kívül, hogy a koreográfus, Juronics Tamás maga alakítja - egy izomzatot kidomborító páncélban Vader nagyúrhoz illő hosszú fekete (!) köpennyel (tehát összességében gladiátor-jelmezben) - az is erősít, hogy az ő mozdulatai a legkevésbé táncosak.

Kocsis Zoltán is beszámolt már idézett interjújában arról, hogy a történetet "Hofmannsthal teljességgel átdolgozta és József alakját már-már krisztusi magasságokba helyezte", amire a koreográfia is reflektál a gigantikus egyfelvonásos fináléjában. A mélységből a magasságba, a sötétségből a fénybe, vagyis a feketéből a fehérbe érkezünk az előadás végére - a szolgák leveszik fekete ruhájukat a produkció zárásaképp, hogy az alatta lévő fehérneműben hagyják el a színpadot a közönség sorai mentén kitipegve, mintegy megerősítve, egyértelművé téve a megváltás üzenetét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Színház

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Nem csak Ravel álmodta zenekarra az Egy kiállítás képeit

Sőt, még csak nem a századforduló zenéjének zenekari virtuóza volt az első, hanem egy orosz Rimszkij-Korszakov tanítvány.
Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.