Klasszikus

Debrecen hangszerei

2012.05.16. 17:30
Ajánlom
A Kodály Filharmónia áprilisban indított sorozatában májusban az orgonáé és a fafúvós hangszereké lesz a főszerep.

Az áprilistól októberig havi rendszerességgel megrendezésre kerülő hangversenysorozatnak a Szent Anna Székesegyház és a Debreceni Nagytemplom szakrális terei adnak otthont. A széria koncepciója a következő: minden hónapban más hangszerek kerülnek fókuszba, de a koncertek állandó résztvevője a hangszerek királynője lesz: a két templom orgonáin a szakma elismert művészei, nemegyszer nemzetközi hírű orgonisták játszanak majd.

Az április 24-i nyitóesten az emberi hang és az orgona találkozásának jegyében Szathmáry Zsigmond orgonista-zeneszerző és a Kodály Kórus adott közös koncertet, a soron következő május 22-i hangversenyen pedig Wienfried Bönig, a Kölni dóm orgonistája és a Kodály Filharmonikusok fafúvós művészei lépnek fel. Az 53 éves német művész többek között Bach D-dúr Toccata és fúgáját, Olivier Messiaen Messe de la Pentecote című művét, valamint Mozart C-dúr Bevezetés és fúga alkotását, a Kodály Filharmonikusok fafúvós művészei pedig Charles Gounod Petite symphonie című művét adják elő.

A Debrecen hangszerei sorozat következő koncertjein a Kodály Filharmonikusok rézfúvós együtteseié lesz a főszerep, a 150 éves debreceni zeneoktatás apropóján pedig hazai és Debrecenből indult művészek is fellépnek majd. Szeptemberben Fassang László és a Kodály Kórus közös bemutatóján Kodály Missa brevis című műve hangzik el, az októberi zárókoncert vendégművésze pedig Miklósa Erika operaénekeső lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Dvořák és Janáček tündérmeséi – fiatal művészek kamaraestje a Magyar Zene Házában

Gyerekrajzok vetítésével kísért kamaraestet hallhatunk Radnóti Róza, Varga Oszkár és Matuska Flóra közreműködésével december 19-én, amelyen minden elhangzó mű valamilyen varázslatos történetet mesél el.
Klasszikus ajánló

Kortárs zene minden érzékszerv számára – jön az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

A kortárszene legszínesebb eseménye tizenharmadik alkalommal tér vissza Budapestre: január 9. és február 8. között az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál ismét átrajzolja a koncertélmények határait.
Klasszikus ajánló

Fény a fényből – lemezbemutató koncerttel várja a karácsonyt a StEfrem

December 21-én a Várkert Bazárban hallhatjuk az együttes legújabb, karácsonyi tematikájú albumán szereplő dalokat. Az est vendége Szirtes Edina Mókus lesz.
Klasszikus ajánló

Schubert, Schumann és Kurtág dalait énekli Benjamin Appl a Kurtág100 fesztiválon

Február 16-án a német sztárbariton, Benjamin Appl és rendszeres kamarapartnere, Villányi Dániel zongoraművész ad koncertet a BMC Koncerttermében.
Klasszikus interjú

Érdi Tamás: „Amikor a légy zümmögését is meg lehetne hallani, akkor születik meg a varázs”

Franz Schubert szerzeményei csendülnek majd fel Érdi Tamás adventi hangulatú szólóestjén a Benczúr Házban. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel az ünnepre való lelki készülődésről beszélgettünk.