Klasszikus

Debrecenben a világ kórusainak színe-java

2016.07.05. 15:51
Ajánlom
Igazi nemzetközi dzsembori lesz a 27. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál; a debreceni eseményen 12 ország - köztük Indonézia, Izrael, Észtország - 20 kórusa vesz részt.

A nemzetközi kórusverseny július 7. és 10. között zajlik majd. Először 1961-ben rendeztek ilyen megmérettetést, melyet Gulyás György karnagy, főiskolai tanár alapított. Az idei versenyt Bartók Béla születésének 135. évfordulójának szentelik.

Bartók Béla kórusverseny

Bartók Béla kórusverseny

A versenyen öt kategóriában - gyermek-, ifjúsági- és egynemű karok, kamarakórusok és vegyeskarok - mérik össze tudásukat - mondta Balogh József versenyigazgató. Valamennyi kórusnak kötelező és szabadon választott művekből összeállított programot kell előadnia, és az elődöntőben, illetve a döntőben egy-egy kortárs magyar művet is be kell mutatnia.

Magyarországot Sopronból a Kórus Spontánusz vegyeskara, a debreceni Lautitia kórus gyermekkara, illetve ifjúsági kórusa, valamint a szintén debreceni Kodály Zoltán ifjúsági vegyeskar képviseli, és érkeznek kórusok Indonéziából, Németországból, Szlovéniából, Oroszországból, Japánból, Lettországból, Észtországból, Izraelből, Hongkongból, Olaszországból és Ukrajnából is - ismertette.

A kórusok a város közösségi terein, templomokban, utcai villámkoncerteken is fellépnek majd, illetve jótékonysági hangversenyeket adnak kórházakban, idősotthonokban. A világszínvonalú versenyprogramot a Kölcsey Központban rendezik, esténként pedig az érdeklődők a kórusokkal találkozhatnak a Déri Múzeum parkjában, ahol a folklór előadásokat követően hazájuk népi hagyományaiból is ízelítőt adnak.

A Bartók kórusverseny komoly rangot vívott ki magának, és ma már a világ tíz legjobbja között emlegetik. "Amelyik kórus itt elnyeri a nagydíjat, annak általában ezzel együtt elindul a világkarrierje is, hiszen automatikusan résztvevője lesz a jövő évi Kórusmuzsika Európa Nagydíja versenynek" - fogalmazott Bódor Edit Főnix Rendezvényszervező ügyvezetője.

A nyitó- és a nagydíjas hangversenyt, valamint a zárókoncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.
Klasszikus hír

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.