Klasszikus

Die Nacht – Eckhardt Gábor ajánlója

2014.12.09. 14:26
Ajánlom
Der Morgen, der Tag, die Nacht – ez a tematikája a Danubia ősszel induló Schubert-ciklusának. A Budapest Music Centerben színpadra kerülő három hangversennyel a zenekar nagysikerű Beethoven-sorozatát folytatjuk. A sorozat befejező darabját december 13-án hallhatják.

A koncertet Eckhardt Gábor, a sorozat házigazdája ajánlja: "A három részből álló őszi sorozat középpontjában álló bécsi mester portréja egy képzeletbeli nap nyomán rajzolódik ki. Ahogy megszoktuk, ízelítőt kaphatunk a változatos összetételű kamarazenei, valamint vokális és nagyzenekari műveiből, a kezdeti lépésektől az érett kompozíciókig. A közismert, népszerű művek mellett zenei csemegék, ritkaságok tarkítják a műsort. Különösen érdekesnek ígérkezik az utolsó hangversenyen felhangzó dalok zenekari kíséretes változatai. Ezt még Schubert sem hallhatta!

Egy virtuális napot járunk körbe. (...) Az Est, az éjszaka - a társasági élet időszaka, a Schubertiádák, a szalonok reflektáló világa, a középpontban mindig a mesterrel. Szellemi impulzusok keverednek a pillanat ihletettségének elektromosságával. De jelen vannak az éppen ki nem mondott titkok, fájdalmak, csalódások is, vagy az éjszaka hangulata - a versekben. Ezen a hangversenyen a vokális művek dominálnak majd. Schubert élete illanásnyi volt, a sorozat egy napba sűríti portréját, művészetét.

Schubert mindig vendégségbe járt. A közönség is ezt teszi. Ahogy Schubertet is házigazdák fogadták, úgy érezzük, mindez az érdeklődő közönségnek is kijár. Valójában a házi muzsikálás légkörét hivatott ez a sorozat megteremteni. Schubert életének talán legjellegzetesebb közegéről beszélünk. Ha van egy személy, aki képes a közönséget - képletesen - betessékelni a zeneművészet rejtelmeibe, ha mondandójával, stílusával képes a hallgatóságot kíváncsivá tenni a rejtett zenei mintázatokra, ha előadóművész és közönség között fel tudja oldani a távolság adta feszengést, ha képekkel és szavakkal otthonossá tudja varázsolni a hangversenytermet, akkor elmondhatja magáról, hogy igazi házigazda."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A világ alulnézetből – Interjú Vásáry Tamással

Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus interjú

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.