Klasszikus

Díj a tisztességért

2008.09.08. 00:00
Ajánlom
Az idén második alkalommal kiosztott Fair Music-díjat az osztrák col legno és a londoni Honest Jon's Records kiadók, a Klangforum Wien, valamint a JazzWerkstatt Wien kapták.

A col legno kiadó meggyőződése, hogy a kortárs zenét szigorúan üzleti alapon is el lehet juttatni a fogyasztókhoz. Ennek kritériumai: szabadság, kulturális sokféleség, tisztességes körülmények a kreatív alkotók számára, a vásárlóknak nyújtott szolgáltatások széles köre. A kiadó képviselői a kitüntetést az Eszterházy-kastélyban, a Haydn-fesztivál alatt veszik át.

A kortárs zene iránt több mint húsz éve elkötelezett Klangforum Wien kitüntetésének indoklásában az áll, hogy nevük egybeforrt az együttesen belüli demokráciával.

A londoni Honest Jon's Records egy 1974-ben megnyitott Portobello Road-i üzletből alakult 2002-ben, Damon Albarn segítségével kiadóvá. Már első megjelent albumuk, a Mali Music, amelyen a Blur egykori frontembere többek között Bocoummal és Toumani Diabatéval zenél. Afrikai, latin-amerikai, arab, európai népzenét, funkot, jazzt és diszkót egyaránt kiadnak CD-n és vinylen, de nemcsak új, hanem régi klasszikus felvételeket is. Egyik fontos kezdeményezésük a Nagy-Britanniába a múlt században bevándorlók közösségei zenei örökségének dokumentációja.

A JazzWerkstatt Wient 2004-ben alapította hat fiatal muzsikus. Céljuk az, hogy saját generációjuk és a még fiatalabbak – például ingyenes koncertek és megfizethető árú lemezek révén – minél több lehetőséget kapjanak a megmutatkozásra.

A Fair Music-díj alapítója Peter Rantasa, a mica - music austria vezetője. A 14 éve működő független szervezet célja, hogy az osztrák zenét népszerűsítse világszerte, és közvetítsen zenészek, producerek, valamint zenehallgatók között. A díjat olyan zenével foglalkozó egyének és intézmények kaphatják, amelyek az etikus és felelősségteljes működést tartják szem előtt.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Keller András, Hager Ritta és Gálffi László is

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. Mások mellett elismerésben részesült Dobai Péter költő, író, dramaturg és a Bartók Rádió is.
Színház

Gellért-hegyi rémálmok – kritika Az Imádkozó című előadásról

Radioaktív jövőben hasadnak a sorsok Pintér Béla huszonkilencedik, legújabb előadásában. Maguk a szereplők húzzák a talpalávalót a nihil komédiájához. Megnyugtató, hogy ez csak egy rémálom, és még felébredünk.  
Vizuál

Öt híres művész, akiket megihletett a karácsony

Ki gondolná, hogy Andy Warhol imádta a karácsonyt, olyannyira, hogy egyenesen a Karácsony Királyának nevezték, Salvador Dalí pedig egy időben karácsonyi lapok tervezésére adta a fejét? Szubjektív válogatásunkban öt képzőművész karácsonyhoz kapcsolódó művét ajánljuk, az ünnepre hangolódva. 
Vizuál

Csaknem száz év után tért haza Rippl-Rónai remekműve

160 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria december 19-i aukcióján A geszti kastély kertje című alkotás, amely Rippl-Rónai egyik legmerészebb festménye. Az árverésen Vaszary János ritkán látható művét is bemutatják. December 17-én pedig kortárs festményekre licitálhatunk.
Vizuál

KÉP-regény: A modernista zseni

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal véletlenszerűen kiválasztott képe adott okot rá, hogy felidézze Brazíliavárosban tett látogatását és megossza velünk Oscar Niemeyer iránti rajongásának okát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Fesztivállal emlékeznek César Franck születésének 200. évfordulójára

A Franck Fesztivál fókuszában egy eredeti Debain-harmónium és a pesti Jézus Szíve Jezsuita Templom frissen felújított orgonája áll. A hangszereken egy kétnapos mesterkurzus után elhangzik Franck összes harmónium- és orgonaműve is.
Klasszikus hír

Pozsonyban díjazták a Magyar Rádió Gyermekkórusát

A Pozsonyban megrendezett nemzetközi kórusversenyen 16 éven aluli kategóriában a legmagasabb minősítést kapta a Magyar Rádió Gyermekkórusa, akik Walter Judit és Dinyés Soma karnagyok vezényletével adták elő műsorukat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Thür Sylvia hárfaművész

A művész négy évtizeden át volt a Magyar Állami Operaház Zenekarának oszlopost tagja, turnékon, hangversenyeken is rendszeresen részt vett. Halálhírét az intézmény osztotta meg közösségi oldalán.
Klasszikus interjú

„Kapcsolatot teremteni a fentiekkel” – Beszélgetés Oláh Patrikkal

Alighogy kitüntetéssel lediplomázott, már tanít is a Zeneakadémián. Ő komponálta a zenetörténet első lovári nyelvű miséjét, és döntőbe jutott az idei Bartók Világversenyen. Oláh Patrik zeneszerző gazdag díjgyűjteménye nemrég az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal bővült.
Klasszikus ajánló

Út a sötétségből a világosság felé – kortárs karácsonyi darab hallható a Zeneakadémián

A 21. századi zenetörténet egy monumentális alkotásának bemutatására készül a Filharmónia Magyarország: december 8-án a Zeneakadémia Nagytermében első alkalommal hallhatja a magyar közönség Hilarion Alfejev Karácsonyi oratóriumát.