Klasszikus

Díjátadás az MR Zenei Együtteseknél

2014.10.02. 14:12
Ajánlom
Az elmúlt évadban nyújtott teljesítmények alapján az MR Zenei Együtteseknél az Év Énekese és ezzel a Vásárhelyi Zoltán-díj kitüntetettje Süveges Katalin énekkari művész, az Év Muzsikusa és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje pedig Soós Levente oboaművész lett.

A Dohnányi Ernő-díjat Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója, a Vásárhelyi Zoltán-díjat pedig Doncsev András, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének vezetője adta át ünnepélyes keretek között a két együttes évadnyitó koncertjeit követően. A díjakat, amelyeket közel három évtizede a hivatásos szimfonikus zenekarok és énekkarok művészi célkitűzéseinek megvalósításában kiemelkedő szerepet játszó tagok részére alapítottak titkos szavazás alapján ítélik oda. Az elismeréseket a Rádió két emblematikus muzsikusáról nevezték el: Dohnányi Ernő a Rádiózenekar alapító karmestere, Vásárhelyi Zoltán a Magyar Rádió Énekkarának karnagya volt.

Soós Levente a díjjal kapcsolatosan kiemelte: "Előadóművészként fontos számomra a munkámmal kapcsolatos visszajelzés. Ez a díj azért is különleges nekem, mivel a kollégáim megbecsülését jelzi, ami erőt és önbizalmat ad a jövőbeni közös sikerek eléréséhez." Süveges Katalin pedig így fogalmazott: "Nagyon boldog vagyok, hogy az énekkar 2014-ben nekem ítélte a Vásárhelyi Zoltán-díjat. Még nagyobb megtiszteltetésnek érzem, ha a Rádióénekkar valamikori és jelenlegi tagságának tehetségére és az énekkari művész kollégák magas színvonalú énekesi teljesítményére gondolok."


Süveges Katalin, az MR Énekkar énekkari művésze a gyermekkori zongoratanulmányok és iskolai énekversenyek után végül más területen szerezett felsőfokú végzettséget, de a főiskolai évek alatt magántanárok segítségével folyamatosan képezte hangját. 1984-től a Magyar Állami Operaház Énekkarában énekelt. Ugyancsak 1984-től az Állami Énekkar néven megalakult, jelenleg Nemzeti Énekkar néven ismert együttesben dolgozott. 1989-ben lett a Magyar Rádió Énekkarának tagja, ahol az alt szólamban mai napig örömmel és elhivatottsággal végzi munkáját. Az énekkari munka mellett folyamatosan képzi magát, jelenleg is az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatója.

Soós Levente, az MR Szimfonikusok szólamvezető oboaművésze 1986-ban szerezte meg diplomáját a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oboa szakán és ugyanebben az évben, Bukarestben az országos oboaverseny első díjasa lett. 1987-től 1990-ig a Constanța Szimfonikus Zenekarban, 1990-től 2000-ig pedig a Marosvásárhelyi Filharmonikus Zenekarban játszott. 2000-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar oboistája, 2001-2007. között pedig a nyíregyházi a Művészeti Szakiskola tanára. 2009-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első oboistája és szólamvezetője. Magyarország, Románia, Szlovákia és Írország több városában lépett fel szólistaként. Haydn, Vivaldi, Dittersdorf, Richard Strauss, Bellini oboaversenyeit, illetve Bach d-moll kettősversenyét adta elő nagy sikerrel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.