Klasszikus

Dobri Dániel művét díjazták Washingtonban

2024.04.18. 11:40
Ajánlom
A zeneszerző Halmazállapot-változások (States of Matter) című műve az öt legjobbnak választott alkotás közé került az Art Music Society zeneszerzőversenyén.

A Halmazállapot-változások (States of Matter) című hegedű-cselló-zongora triót Washingtonban mutatják majd be, az Art Music Society 2024-25-ös évadában.

A művet az amerikai kamarazenei egyesület zeneszerző versenyének díjazott darabjaként 27 ország 165 jelentkezője közül választotta ki a zsűri.

A pályázat eredményeként a darab kottáját kiadják és terjesztik az Egyesült Államokban, valamint lemezfelvétel is készül a műből.

Dobri Dániel 1991-ben született Zalaegerszegen. A művész jelenleg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzője és kortárs zenei művészeti vezetője. 2020-ban szerezte meg mesterdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Fekete Gyula osztályában, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába.

Több mint 60 színpadi mű zenéjét szerezte, közreműködött Magyarország legtöbb jelentős színházában, számos koncertdarabját mutatták be kiváló együttesek

Magyarországon, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Romániában. 2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház állandó zeneszerzője és zenei vezetője, 2020-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára. Hazai és nemzetközi ösztöndíjak nyertese, rangos fesztiválok meghívott résztvevője.

A States of Matter korábban már győzelmet aratott a Jerusalem Academy of Music and Dance és a Zeneakadémia közös pályázatán.

Fejléckép: Dobri Dániel (forrás: Alba Regia Szimfonikus Zenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.