Klasszikus

Dohnányi Ernő-emléktáblát avat fel Prőhle Gergely

2015.10.23. 16:34
Ajánlom
Emléktáblát avat Dohnányi Ernő zeneszerző és zongoraművész tallahasseei házánál pénteken Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Az emléktáblát Tallahasseeben a magyar kormány és a Magyar Tudományos Akadémia közösen állíttatja Florida állam képviselőivel.

Dohnányi Ernő

Dohnányi Ernő

A helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy a magyar állam Dohnányi Ernő fogadott unokájától, Seán Ernst McGlynntől visszakapta a zeneszerző általa őrzött hagyatékát, amelyet az MTA BTK Zenetudományi Intézetének munkatársai tavaly hazaszállítottak.

Dohnányi 1944-ben hagyta el Magyarországot, és 1949-ben telepedett le az Egyesült Államokban, ahol a Floridai Állami Egyetem zongora- és zeneszerzés-professzora lett. 1960-ban bekövetkezett haláláig zenei kéziratok, levelek, fényképek, dokumentumok, könyvek, kották és egyéb emlékek ezrei gyűltek össze floridai otthonában. McGlynn, a Dohnányi-ház jelenlegi tulajdonosa úgy döntött, hogy a házban maradt teljes hagyatékot a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozza.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Ők kapják idén a Baumgarten-emlékdíjat

Harmadik alkalommal jelentették be a Kukorelly Endre kezdeményezésére létrehozott elismerés díjazottjait. A teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott Baumgarten-emlékdíjak átadására a vírushelyzet miatt később kerül sor.
Klasszikus

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Színház

Anatolij Vasziljev osztályvezető lesz az SZFE-n

A világhírű orosz alkotó a színházrendező szakos hallgatók osztályvezetőjeként érkezik az intézménybe – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Könyv

Nyáry Krisztián tiltott szerelmekről ír

Február 14-én különleges kötet jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában. A Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közötti szerelemről című antológia a „Nem kötelező” sorozat második darabjaként kerül a könyvesboltok polcaira.
Színház

Némafilmek színházi köntösben

Egyedülálló produkció a színházi palettán: egy néma, fekete-fehér előadás, amely zenével és különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát idéző játékkal mesél, s közben a néző fantáziáját használja eszközként ahhoz, hogy kibontakozzon egy egyszerre mulatságos és megindító történet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Nők a zenében

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Klasszikus hír

Zeneszerző-pályázatot hirdet a Filharmónia Magyarország

A zeneszerzőknek az Orgonák Éjszakája programsorozat valamennyi koncertjén elhangzó nyitányt kell komponálniuk, melyet március végéig küldhetnek el a pályázatra.
Klasszikus hír

Új vezetőt kapott a Fesztivál Akadémia Budapest

Dr. Egri Gábor kulturális menedzser lett a Fesztivál Akadémia Budapest új igazgatója. A szakember korábban a Müpa értékesítési és marketingigazgatójaként, valamint több hazai és nemzetközi intézmény és projekt vezetőjeként és tanácsadójaként vált ismertté.
Klasszikus hír

Pad Zoltán kapja idén a Lajtha László-díjat

A Magyar Rádió Énekkarának karnagya a január 18-i Lajtha-emlékesten veheti át az elismerést. A díjat azoknak ítélik oda, akik sokat tettek, hogy a zeneszerző életműve méltó helyére kerüljön a magyar kultúrában.
Klasszikus hír

Fiatal énekesek jelentkezését várják a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

Az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulói, az elő- és középdöntők, valamint a döntő 2022. szeptember 5-től 11-ig zajlik majd a Zeneakadémián, az internetes közvetítésnek köszönhetően pedig a világ minden pontjáról követhetik az érdeklődők.