- A műsor azt írja, koncerttermi bemutatót hallhat majd a közönség. Ezek szerint valamilyen formában elhangzott már a zongoraverseny, vagy készült belőle felvétel.
- A Hungaroton még a kilencvenes években kiadott egy felvételt a darabról, amin Kocsis Zoltán játssza a szólót, az MR Szimfonikusokat pedig Medveczky Ádám dirigálja. Hangversenyen azonban azóta sem hangzott el. Most Balázs János zongoraművész vállalkozott a mű koncerttermi bemutatására, akivel jelenleg a három zongoraversenyem lemezfelvételére készülünk.
- Tehát nem attól elektronikus, hogy zongora helyett szintetizátor játssza a szólót?
- A zongora ugyanolyan szólisztikus szerepet játszik a műben, mint bármely más zongoraversenyben. A különbség az, hogy én közben egy szintetizátorral elektronikusan modulálom a zongora hangját. Ez hangszórón szólal meg, a zenekarral való keveredése pedig nagyon érdekes, teljesen új hangzásélményt eredményez.
- 1975-ben egy szintetizátorral tért haza kölni tanulmányútjáról. Csak nem azt a hangszert használja elektronikus zongoraversenyében is?
- De, ez pontosan az a hangszer.
Abban az időben ez volt a legmodernebb szintetizátor analóg rendszerrel.
Közben a készítők átálltak a digitális módon való felépítésre, az utóbbi időben viszont gyakran visszatérnek az analóg hangszerekhez, hiszen egészen más hangzásuk van. A régi szintetizátorok újra érdekesek lettek.
- Milyen a zene jellege, felépítése?
- A darabban azt a zenei nyelvet használtam, melyet magam fejlesztettem ki a bartóki kétpólusos – azaz kromatikus és akusztikus – hangrendszer továbbvitelével.
A mikrokromatikus rendszer hangzásában a zene ősi gesztus- és motívumvilágát idézi,
amikor még nem alakultak ki a pontszerű hangmagasságok, hanem artikulálatlan nyögések és hörgések, izgalmas, érzelmi eredetű hangi mozgások szólaltak meg a zenében.
Az akusztikus hangrendszerre épülő első tétel a természetből születő embert jeleníti meg, illetve annak konfliktusát, majd harmóniáját a természettel. Formailag a mű a hagyományos, háromtételes zongoraversenyek rendjét követi – bár az első tétel nem szonátaformájú. A második tétel siratóének: a halállal való szembesülés és az arról való elmélkedés éneke, mely a magasabb szférák reményt adó hangjaiban oldódik fel. A finálé az előző tételek elemeiből épül fel, és játékos tánccal zárul.
- A III. zongoraverseny e is elhangzik majd a koncerten, amelynek fontos alkotóeleme a magyar népzene. Fiatalon azonban felkérésre sem volt hajlandó népdalfeldolgozásokat komponálni. Mikor és miért változott ez meg?
- Valóban nem akartam ilyen műveket írni, mert nem volt meg az eszköztáram ahhoz, hogy hozzátegyek valamit Bartók és Kodály zseniális örökségéhez. Sem újat, sem jobbat nem tudtam volna alkotni. A kölni éveknek köszönhetően tettem szert olyan eszközökre, illetve kompozíciós és játéktechnikákra, amelyek elvezettek az új harmóniarendszerem kialakulásához. Ehhez kezdtem népzenei elemeket illeszteni, és megszületett egy új világ.
- Ön népszerű a kortárs magyar zeneszerzők között, akire azt mondják az emberek, hogy „hallgatható” műveket ír. Tudatos koncepció ez?
- A nagy mesterektől, amikor zongoristának készültem, és a hangszer irodalmának legnagyobb műveit játszottam, korán megtanultam, hogy a legfontosabb a mondanivalónkat úgy átadni a publikumnak, hogy az rezonáljon rá, és értse.
Az én szemléletem szerint a közönség ad értelmet a munkánknak,
ezért ez az irány volt a természetes és az egyetlen elképzelhető – akkor is, amikor stilisztikailag más irányba tartott a zenei világ. Igyekeztem minden, a kortárs zene nyújtotta lehetőséget kiaknázni, minden újdonságot megtanulni, ezek azonban mind beépültek egy általam kreált zenei nyelvbe. Azt akartam, hogy a zene ismét visszatérjen a melódiához, a harmóniához, a felfogható ritmushoz, dinamikához és hangszínhez, és az összes zenei paraméter egymással összhangban, hatékonyan tudja közölni az általam kódolt üzenetet.