Klasszikus

Dudamel marad Los Angelesben

2015.03.30. 07:41
Ajánlom
A karmester 2022-ig lesz a Los Angeles-i Filharmonikusok élén,miután eredetileg 2019-ig szóló szerződését három évvel meghosszabbították.

A 34 éves venezuelai karmester zeneigazgatói tisztsége mellett azonnali hatállyal megkapta a művészeti vezetői posztot is - jelentették be az amerikai együttes honlapján, a zenekar első ázsiai turnéja idején. Dudamel a 2009/10-es évad óta, Esa-Pekka Salonen finn karmester és zeneszerző utódjaként dirigálja a Los Angeles-i Filharmonikusokat, és a 2018/19-es idényig szólt a szerződése. A szerződés meghosszabbítása miatt a komolyzenei világ feltörekvő csillaga eleshet attól, hogy a Los Angeles-inél rangosabb zenekaroknál kapjon magasabb tisztséget - vélik zenei körökben.

Dudamelt például a Berlini Filharmonikusok éléről 2018-ban távozó Sir Simon Rattle egyik lehetséges utódjaként emlegették, és 2017-ben a New York-i Filharmonikusoknál is lejár Alan Gilbert zeneigazgatói szerződése. A karmester "varázslatos élménynek" nevezte a Los Angeles-i zenekarnál végzett munkáját, szerződése meghosszabbításáról pedig azt mondta, hogy az a két zenei családja - a venezuelai El Sistema zeneoktatási rendszer és a Los Angeles-i Filharmonikusok - iránti még mélyebb elköteleződést jelenti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Könyv

Nagy László, a szelíd forradalmár

Száz évvel ezelőtt, 1925. július 17-én született a 20. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar költője, Nagy László, aki költészetében összhangba hozta a folklórt és az avantgárdot. 
Vizuál

A mozi hőskorába repít a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Szeptember 16-21. között rendezik meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont. A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. A ráhangolódás szeptember 14-én a Müpában kezdődik.
Plusz

Zeneművészet gyerekszemmel – élménydús hét a Vigadó Art gyerektáborban

A Pesti Vigadó Vigadó Art tábora idén nyáron is megnyitotta kapuit a 7–11 éves gyerekek előtt. A tábor idei témája a zeneművészet volt, így a programok során a zene, a mozgás és a közös játék kapta a főszerepet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Az időtlenség fénye – Tim Braithwaite a középkori hangzás újrafelfedezéséről

Antwerpen évszázados múltra visszatekintő épületeinek falai között augusztusban ismét megszólal a múlt: a Laus Polyphoniae fesztivál Európa egyik legkülönlegesebb régizenei eseménye, amelynek egyik visszatérő fellépője a Cappella Pratensis.
Klasszikus ajánló

Variációk kamarazenére: klasszikus zene testközelből

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Variációk kamarazenére sorozata 2025-2026-ban is a klasszikus formációk és az egyedi összeállítások széles választékát kínálja. A programsorozatban a zeneirodalom legnagyobb művei éppúgy helyet kapnak, mint a különlegességek és ritkaságok.
Klasszikus ajánló

Kurtág György és Maxim Vengerov lesz a 10. Fesztivál Akadémia Budapest kiemelt művésze

Családi programokkal, világsztárokkal, tematikus napokkal teremt pezsgő fesztiváléletet a főváros emblematikus helyszínein a FAB-Summerfest július 18–28. között.
Klasszikus hír

Időtlen dallamok – kortalan élmények a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon

Kilenc napnyi zenei elmélyülés, találkozás és lelki feltöltődés után július 13-án, vasárnap este ünnepélyesen véget ért a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely idén Johann Sebastian Bach gazdag öröksége köré építette tematikáját.
Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.