Klasszikus

Durkó oratóriummal zár a Nemzeti Filharmonikusok

2014.05.12. 14:33
Ajánlom
A 80 éve született zeneszerző, Durkó Zsolt utolsó kompozícióját, A Jelenések könyvének margójára című oratóriumot tűzte műsorra az idei évad zárókoncertjén a zenekar. Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkar karigazgatója szerint a mindössze félórás művet sűrített drámaiság és rendkívüli hatás jellemzi.

Az 1996 áprilisában befejezett művet a Rádiózenekar partnereként a Nemzeti Énekkar mutatta be elsőként 1997 júniusában, az előadásból lemez is készült. "Durkó nem sokkal a bemutató előtt halt meg, már a próbákon sem lehetett jelen. A dirigens, Ligeti András ugyanakkor szerencsére még sokat konzultálhatott vele" - idézte fel Antal Mátyás. Az oratóriumot másodszor 2002-ben hallhatta a hazai közönség, ugyancsak a Nemzeti Énekkartól, Lionel Friend angol karmester vezényletével, a május 15-i koncert így a darab harmadik előadása lesz. "Vannak ugyan emlékeink a 2002-es előadásról, de egy ilyen nehéz darabot mindig nulláról kell újratanulni. Segítséget jelent, hogy Durkó mindhárom oratóriumát - A Jelenések könyvének margójára mellett az 1972-es Halotti beszédet és az 1982-es Széchenyi oratóriumot is - előadtuk, valamint az, hogy Durkónál a szöveg drámaisága és a dikció ritmusa egyértelműen adja magát, így a darab dramaturgiája felől nagyon könnyű megközelíteni a zenei előadást is" - magyarázta a karigazgató.

A Jelenések könyvének margójára szövegkönyvét Durkó Zsolt maga állította össze a Biblia egyes könyveiből, így a Teremtés könyvéből, a Zsoltárokból, az Énekek énekéből és a darab címét is adó Jelenések könyvéből, Károli Gáspár fordítására támaszkodva. Egy passiótól eltérően itt nem egy elmesélhető történetről van szó, inkább "drámává összeálló gondolatokról" - fejtegette a karvezető. Antal Mátyás szerint Durkó finom lelkű, zárkózott, önmagával és másokkal szemben rendkívül igényes ember volt, aki "nagyon nehezen viselhette a világ felületességeit". Művébe fájdalom, keserűség is keveredik, de "a végkicsengésnek van egy örökérvényű optimizmusa".

A Művészetek Palotájában hallható koncerten a Nemzeti Filharmonikusok Durkó oratóriuma mellett bemutatják Ravel balettjét, az ókori görög történetet feldolgozó Daphnis és Chloét is. Antal Mátyás szavai szerint "abszolút slágerműről" van szó, melynek ugyanakkor teljes, egyórás változatát csak ritkán adják elő. A produkciót a Juronics Tamás vezette Szegedi Kortárs Balett táncosai teszik valóban teljessé.  A Kocsis Zoltán vezényelte hangversenyen szólót énekel Ócsai Annamária mezzoszoprán, Horváth István tenor és Bognár Szabolcs bariton.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Klasszikus

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Simon Rattle elbúcsúzott a Berlini Filharmonikusoktól

Utoljára vezénylete zeneigazgatóként a Berlini Filharmonikusokat vasárnap este Simon Rattle, a teltházas szabadtéri búcsúkoncerttel lezárult a karmester 16 éves pályafutása a zenekar élén.
Klasszikus

Megtelik zenével a Vajdahunyadvára!

Július 2. és augusztus 2. között szimfonikus koncerteket, valamint a Budapest Bár, a 100 Tagú Cigányzenekar és a Sabbathsong Klezmer Band előadásait élvezhetjük a 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.
Klasszikus fesztivál

A zene mellett a tánc és a képzőművészet is megjelenik a Zempléni Fesztiválon

A 10 napos rendezvény 37 helyszínen 60 programmal várja látogatókat augusztus 10. és 19. között.
Klasszikus humor

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!