A hat év során a hat kategóriában figyelemre méltó tehetségek kerültek felszínre: néhányuk pályafutásának komoly ösztönzést adott a budapesti győzelem. Oláh „Cumó” Árpád zongorista és Bacsó Kristóf szaxofonos azóta neves amerikai dzsesszközpontokban folytatják tanulmányaikat, és remélhetőleg hasonló fejlődés lehetősége nyílik meg az idei győztesek, a bőgősök között diadalmaskodó, mindössze 13 éves „Pecek” Lakatos Krisztián, illetve a basszusgitárosok közül kiemelkedő Horváth „Plutó” József előtt is. Mindketten olyan muzsikusi kvalitásokat mutattak fel, ami máris helyet biztosít nekik hangszerük hazai élcsapatában.

A Kárpát-medencében élő, dzsesszmuzsikát tanuló, fiatal magyar tehetségek vetélkedőjének döntőjére a sorozatot kezdeményező Maloschik Róbert szerkesztő a hangszerek világszerte elismert előadóit nyerte meg díszelnöknek: így adta nevét a versenyhez Al Jarreau énekes, Jack DeJohnette dobos, Pat Metheny gitáros, és most John Patitucci bőgős-basszusgitáros. A világsztárok jelenléte nemcsak a döntés pártatlanságát biztosította, hanem nagyban emelte a vetélkedő rangját, és újabb kapcsolatot teremtett a magyar és a nemzetközi dzsessz képviselői között.

A hagyomány szerint a finálét követő napon a vendég és az első helyezettek gálakoncerten mutatkoznak be a közönségnek. A helyszín ezúttal a Budapest Kongresszusi Központ volt, amely zsúfolásig megtelt az esemény hírére. A tényekhez tartozik, hogy az érdeklődés elsősorban a szupercsapat, a Metheny-Patitucci-DeJohnette trió fellépésének szólt, az este azonban más meglepetéssel is szolgált. A műsor első részében a győztesek és a díszelnök látványos duózását követően a korábbi versenyek győztesei léptek a színpadra, köztük a gitárszólójával ovációt kiváltó Pusztai Antal, a sokoldalú Szabó Sz. Dániel zongorista, a vajdasági Boros Júlia énekes és a szikár intenzitással játszó Zana Zoltán szaxofonos. A csúcspontnak az Amerikában tanuló, már említett Oláh Árpád, Bacsó Kristóf és Németh Ferenc (dob) John Patituccival kiegészült alkalmi kvartettje bizonyult. A dzsessz eszköztárát alkotó módon kezelő, koncepcionális gondolkodást tükröző, elmélyült előadásuk egyértelművé tette, hogy ezek a fiatalok már nem az itthon jellemző, követő magatartással viszonyulnak a zene mérvadó törekvéseihez. Benne élnek, részesei, sőt tehetségük okán hova tovább formálói is lesznek annak. Előmenetelük és példájuk révén reális közelségbe kerülhet a régóta várt áttörés: a magyar muzsikusok új nemzedéke a dzsessz őshazájában is figyelmet követel magának.

A koncert második része világpremiert ígért: először játszott együtt a verseny három korábbi díszelnöke. Az alkalmi találkozások ritkán eredményeznek zeneileg újat hozó produkciót, s ez az est sem emiatt lett nevezetes. A felállásból adódóan a kezdeményező szerepet Metheny vitte, részben klasszikus és modern örökzöldekből, részben saját populáris hangvételű szerzeményeiből válogatva a repertoárt. Mivel Patitucci és Jack DeJohnette hasonlóan kiemelkedő hangszeres muzsikusok, hamar rátalálták a közös hangra, s attól kezdve az együttes játék és az egymásból építkező rögtönzések magasiskoláját nyújtották a hálás közönségnek. Amely az emlékezetes estet nyugtázva jólesően állapíthatta meg: tehetségben a magyar muzsikusok sem maradnak el a világszínvonaltól.