Lukácsházi Győző, a zenei ismeretterjesztés egyik legismertebb és legelismertebb hazai képviselője – a BonBon Matiné alapítója, a Bartók Rádió gyerekműsorainak szerkesztője, a Szegedi Szimfonikus Zenekar korábbi igazgatója – 2022 nyarán, idő előtt hagyott itt minket.
Az ő emlékére a Magyar Zene Háza családi koncertjéhez kapcsolódóan szakmai programot rendez, ahol a magyar koncertpedagógia helyzetét, jó gyakorlatait igyekszik áttekinteni.
A nap 10:30-kor a BonBon Matiné Állati zenék című koncertjével indul, ahol kicsik is nagyok olyan klasszikus szerzőktől hallhatnak darabokat, mint Vivaldi, Rossini, Saint-Saëns, Rimszkij-Korszakov vagy Honegger. A közös pont természetesen az állati tematika lesz, a műveket kutyák, hattyúk, elefántok, dongók és még ki tudja, hány és miféle állatok inspirálták. 11.45-től 12.40-ig Tarr Ferenc és Tápai Dóra előadásait hallgathatja meg a jelenlevők a zene- és koncertpedagógia témakörében, majd egy rövid ebédszünet után
13:45-től műhelymunkában vehetnek részt, melyen 5-8. osztályosoknak szánt, egy-egy klasszikus zeneműhöz kapcsolódó játékokat, módszereket dolgoznak majd ki.
A módszerek bemutatására 14:30-kor kerül sor. A nap zárásaként a résztvevők megtekinthetik a Magyar Zene Háza Hangdómjának programját.
Fejléckép: Lukácsházi Győző (forrás: Bonbon Matiné)