1. Az opera születése

Az 1567-ben született olasz zeneszerző, karnagy, Claudio Monteverdi Shakespeare kortársa volt. Művészete, épp úgy, mint az angol drámaíróé, az emberi lélek mély ismeretéből táplálkozik, ahol egyszerre van jelen a jó és a csúf, az emberi jellem mindenféle megnyilvánulási formája. Monteverdi zenei törekvéseit édesapja támogatta, így nemcsak korán elsajátította a zeneszerzés alapjait, de gondos neveltetése okán széleskörű műveltségre is szert tett, mely többször visszaköszön későbbi munkáiban.   

Monteverdi művei jelentik az operával való kísérletezés időszakának betetőzését: általa a firenzei zenés drámák egyhangúsága olyan színházi élménnyé alakul át, amelyben a zene minden eszközzel a drámai szöveget szolgálja, szétválaszthatatlan egységben és tökéletes egyensúlyban vannak. 1607-ben írt Orfeo című műve az első mai értelemben vett opera (abban az időben még zenedrámaként – dramma per musica – határozták meg, csak később kapta a műfaj a ma ismert nevet.) Gonzaga herceg kívánságára zenésítette meg a korban kedvelt témájú Orfeo-történetet, Alessandro Sriggio szövegére. Monteverdi irodalmár zenésznek vallotta magát, 1607-ben kiadott nyilatkozatában így vallott törekvéséről:

Több mint tizenöt operájából mindössze három maradt fenn, ezek viszont olyan drámai erővel rendelkeznek, hogy a korai művek közül egyedüliként, a modern repertoár részévé váltak.

Korabeli színházi előadás (Fotó/Forrás: Culture Club/Getty Images)

2. Magyar földön is járt

1590-ben Monteverdi a Gonzanga család udvarában kapott állást, mint énekes és violajátékos. A herceg pártolta a művészeteket, a zeneszerző mellett számos kiemelkedő művészt foglalkoztatott: Peter Paul Rubenssel festtette meg portréit, míg udvari karnagya Giaches de Wert volt, aki a madrigál műfajt új, merész kifejezőeszközökkel gazdagította. Noha Monteverdit violajátékosként szerződtették, mégis igényelték kompozícióit is: az udvari ünnepségekre rendszeresen ő írta a zenét, de előfordult, hogy a herceg kezdetleges verseire is zenei aláfestést kellett szerezzen.

I. Vincenzo Gonzaga herceg (Fotó/Forrás: Peter Paul Rubens portré/Wikipédia)

1595-ben Gonzanga herceg az akkori Magyar Királyságra látogatott, hogy segítse II. Rudolfot a törökök elleni hadjáratban. A kíséretéhez tartozó Monteverdi is vele tartott, így feltehetőleg járt Esztergomban és Visegrádon is. Később, 1599-ben a herceg flandriai útjára is magával vitte, e két zenei élmény hatása érezhető 1607-ben megjelent Scherzi Musicali című gyűjteményében.

3. Monteverdi utolsó színpadi műve

A Poppea megkoronázása az első olyan opera, amely nem mitológiai, hanem történelmi ihletettségű. Az olasz zeneszerző utolsó művét 1642-ben adták elő nagy sikerrel a velencei Teatro SS. Giovanni e Paelo-ban. Az ekkor már 75 éves Monteverdi egészsége erősen megromlott, így feltehetőleg az operában hallható Seneca, drámai és megrázó áriájában a zeneszerző is önvallomásszerűen búcsúzik az élettől. A rákövetkező év januárjától az idős mester már nem tudta ellátni munkáit, ezért hat hónap szabadságot kapott, amit arra használt, hogy felkeresse gyermekkorának és fiatalságának helyszíneit. Végül visszautazott Velencébe, ahol 1643. november 23-án érte a halál.

Claudio Monteverdi mellszobra (Fotó/Forrás: Fototeca Gilardi/Getty Images)

A háromfelvonásos opera Monteverdi legösszetettebb alkotása (több áriát tartalmaz, mint korábbi művei), amelynek szövegkönyvét Giovanni Francesco Busenella írta.  

Az opera cselekményében Nero, a római császár, elhatározza, hogy felesége, Octavia, valamit a filozófus-államférfi Seneca keserű ellenvetéseit semmibe véve császárnévá koronázza szeretőjét, a törtető Poppeát. A „mesteri” terv részeként azonban sokaknak buknia kell, így, habár a mű Poppea megkoronázásával és a két antihős győzelmével zárul – Amor győz Virtus felett –, a szerelmi végben, a látszólagos tökéletességben ott van a kegyetlenség, a pusztító szenvedély is: Seneca császári parancsra történő öngyilkossága, valamint Octavia és Poppea férjének, Ottónak száműzetése.

4. A szövegkönyv a történelmi tények tükrében

A történelmi témájú opera a hanyatló római birodalom egyik legsötétebb időszakából, Nero uralkodásának idejéből merít, amelynek alapjául Tacitus Annales című szövege szolgált. Noha a mű a császár szeretőjének megkoronázásával zárul, amelynek fináléjában Nero és Poppea szenvedélyesen énekel a beteljesült szerelmükről, a valóság ennél jóval zordabb volt.

Nero (Fotó/Forrás: Fototeca Gilardi/Getty Images)

Nerót (uralkodott i. sz. 54-68-ig) özvegyen maradt anyja segítette hatalomhoz, miután feleségül ment Claudius császárhoz, aki adoptálta őt. A törtető szülő, Agrippia mindent elkövetett azért, hogy gyermeke legyen az új uralkodó, nemcsak a törvényes örököst, Britannicus-t szorította háttérbe, de meggyilkolta trónon lévő férjét is. Nero császárságának első öt éve igazi aranykornak számított, ám hamarosan úrrá lett rajta megalomán, zsarnoki és kegyetlen énje.

Nemcsak házi tanítóját, Senecát és mostohatestvérét, Britannicust végeztette ki, hanem édesanyját is megmérgezte „hálájának jeléül”.

Több összeesküvést is szőttek ellene, amelyeket vérbe fojtott, míg végül a szenátus trónfosztásra és halálra ítélte.

Nero (Fotó/Forrás: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

5. Poppea megkoronázásának utóélete

Monteverdi nagyságát és tehetségét kortársai is elismerték, műveit hazájában több helyen játszották, halálát követően mégis hosszú időre feledésbe merült munkássága.

Aki ma arra vállalkozik, hogy színpadra állítja utolsó operáját, annak számos nehézséggel kell szembenéznie, miután csak az énekszólamok és részben a számozott basszus (a barokk zene kompozíciós technikája) maradt fenn, ráadásul az akkori hangszerek egy része már nem használatos, így komoly kihívást jelent az eredeti hangzásvilág megszólaltatása.

Ugyanebben az évben jelent meg a Deutsche Grammophon gondozásában Herbert von Karajan változata, Sena Jurinac és Gerhard Stolze főszereplésével, majd 1964-ben John Pritchard és a glyndebourne társulat felvétele. Ezt követően újabb tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a mű teljes felvételére sor kerüljön, amelyet Nikolaus Harnoncourt vezényelt és máig hozzáférhető.

Nikolaus Harnoncourt (Fotó/Forrás: Hiroyuki Ito/Getty Images)

Az operát Raymond Leppard-féle átiratban tűzték műsorra, Mikó András rendezésében. A hazai bemutatók sorából kiemelkedik Vashegyi György 2015-ös színrevitele is. 2021-ben újabb fontos állomáshoz érkeztünk: a Fischer Iván nevét viselő Operatársulat a Budapesti Fesztiválzenekarral karöltve mutatja be Monteverdi nagyszabású alkotását, melynek középpontjában az antihős és antihősnő mindent elsöprő szerelme áll.

Kapcsolódó

A szerelem mindent visz - Barokk operával indítja az évadot a Fesztiválzenekar

A Poppea megkoronázása című Monteverdi-operával indul a Fesztiválzenekar új évada szeptember 9-én a Müpában. Az intézménnyel közös produkciót mindössze háromszor láthatja a magyar közönség, a darabot legközelebb Genfben, majd Vicenzában adják elő.

Fejléckép: Bernardo Strozzi portréja Claudio Monteverdiről (forrás: Wikipedia)

Felhasznált szakirodalom: Kertész Iván: 216 este az Operában (Saxum, 2006), Matthew Boyden: Az opera kézikönyve (Park Könyvkiadó, 2007), Magyar Állami Operaház, Monteverdi: Poppea megkoronázása (Magyar Állami Operaház igazgatósága, 1968) Eösze László: Az opera útja, (Zeneműkiadó Vállalat 1960)