- Ausztriában vagy Magyarországon él?

- Itt is, ott is. Jóval több időt töltök természetesen Ausztriaban, vagy Európa más nagyvárosaiban, de otthon Magyarországon vagyok. Nem is lehetne ez másképp, hisz a Budavári evangélikus templom orgonistájaként a családom mellett a vasárnapi szolgálatok is szorosan Budapesthez kötnek.

- Hogyan került Ausztriába?

- Egyetemista voltam, amikor egy rendkívül unalmas vizsgára készülve a Bartók rádióban hallottam későbbi tanáromnak, Peter Planyavskynak, a Stephansdom orgonistájának fantasztikus játékát. Államvizsgáimat követően frissen végzett molekuláris genetikusként, logisztikusként és szakfordítóként válaszút elé kerültem: szakmáimban maradok és elfogadom az állásajánlatokat, vagy régóta dédelgetett álmomat váltom valóra, hogy orgonaművész legyek. Felvettem a kapcsolatot a világhírneve ellenére hihetetlenül barátságos Planyavsky Professzor úrral, aki kihívott magához Bécsbe a Zeneakadémiára, hogy meghallgasson. Csodálatos meglepetésként ért a reakciója játékomat követően, miszerint nagy örömmel venne fel az osztályába. Mivel éppen nem volt szabad helye várnom kellett egy évet, amikor az egyik növendéke polgári szolgálatra ment. Így nyertem felvételt 2000-ben az egyházzene szakra és az azt követő évben (egyedüliként) az orgonaművész szakra is.

- Honnan a zene szeretete?

- Már gyermekként odavoltam az orgonáért. Szinte a Budavári evangélikus templomban tanultam járni, ott kereszteltek, így Peskó Gyuri bácsival, a templom híres orgonistájával már egészen kisgyerekként összebarátkoztam. Azt mondta, amíg nem ér le a lábam, addig nem orgonálhatok, de javasolta, tanuljak zongorázni. Ennek megfelelően általános iskolás koromban el is végeztem hat évet a zeneiskolában. Amikor pedig a Fasori Evangélikus Gimnáziumba kerültem, elkezdhettem nála orgonálni is. Szüleim is zenéltek gyermekként. Édesanyám kimagasló tehetségű zongoristapalánta volt; Édesapámnál sajnos ez nem derült ki, inkább elhanyagolta a zeneórákat, szívesebben töltött minden percet a természetben. Nevelésünkben gondosan odafigyeltek arra, hogy nővéreimmel együtt sok koncertre és operaelőadásra eljussunk. Otthon gyönyörű lemezeink voltak, sokat hallgattuk őket. Ha pedig valaki már élete elsõ perceitől kezdve túl sok Cziffrát hallgat anélkül, hogy ez tudatosulna benne, predesztinálva van az élete.

- Mikor és hol kezdett énekelni?

- Bécsben, a Zeneakadémián. A bécsi egyházzene szak az elhanyagolhatatlan elméleti háttérismeretek mellett több egy hétköznapi orgonaművész szaknál: kiemelten képviseli azt a tradíciót, amely az elmúlt évszázadok zenei életét meghatározta. Gondolok itt többek közt Mozartra, vagy a legnagyobb egyházzenészekre és orgonistákra, Bachra, Brucknerre – persze sorolhatnám hosszasan. Az orgonálással egyenlő súllyal szerepel a karvezetés ill. vezénylés, valamint a szólóének is a képzésben. Az innen kikerülő művészeknek ugyan úgy képeseknek kell lenniük egy orgonahangverseny mellett pl. egy nagy Haydn mise vezénylésére, vagy a Bach kantáták áriáinak az eléneklésére. Az első diploma (BAK) megszerzését követően szakosodni kell, a lehetséges ötből kettőt kell választani. Én hármat választottam, az orgona és improvizáció- a karvezetés és vezenylés- valamint a ének szakot. Mindhárom szakon 2007-ben végeztem.

- Hogyan került az Arnold Schönberg kórus közelébe?

- Még "alsóéves" voltam, amikor az évfolyamtársam, aki akkor már a Schönberg kórus tagja volt elhívott a Musikvereinba a Máté-passió főpróbájára. Bevallom, teljesen tudatlanul és naívan mentem oda. Korábban mint minden más reál egyetemista - bár különösen meghatározó szerep jutott azelőtt is az életemben az orgonálásnak - nem voltam a zenei világban különösképp tájékozott. A több szakon folytatott egytemi tanulmányaim, a templomban való gyakorlás és a laborban töltött kutatómunkám mellett a fennmaradó szabadidőmben inkább hódoltam fiatalos hobbyaimnak, a kerékpározásnak és vitorlázásnak. A zenehallgatás inkább volt számomra megnyugtató öröm, mint analizálásra és interpretációk összehasonlítására ösztönző indíttatás. Persze mindig is tudtam, milyen stílusok és zeneművek a legkedvesebbek számomra. Tudom, egy zenész szájából ez igen bután hangzik, de akkor láttam és hallottam először Nikolaus Harnoncourtot zenélni, azelőtt csak hírből ismertem. Megrázó élmény volt, maga a csoda és az önvizsgálatra okot adó döbbenetes felismerés együttesen. Akkor és ott tudatosult bennem, mi az amit keresek, miért vágtam bele a zenei tanulmányaimba és miért is mentem Bécsbe. Világossá vált számomra, hogy igenis léteznek olyan zenei magasságok, amik súrolják a felfoghatatlanság határát. Azóta sem vagyok képes a zenében kompromisszumokra, egy életre megváltoztatott. A Máté-passió koncertfelvételének a lemeze nyerte el különben a következö évben a Grammy-díjat. (A díjat a legjobb kórusinterpretációért Nikolaus Harnoncourt és a Schönberg kórus vezetője, Erwin Ortner kapta.)

- Volt felvételi meghallgatás, hogy zajlott, milyen élményeket őriz ezzel kapcsolatban?

- Rendhagyó módon kerültem a kórusba. Erwin Ortner, a Schönberg kórus alapítója és művészeti igazgatója párhuzamosan nem csak az egyházzene tanszék karvezetés és vezénylés professzora volt, hanem a Bécsi Zeneművészeti Egyetem (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien) rektora is, mely pozícióból 2002-ben köszönt le. Ezt megelőzően azonban mindenképp szeretett volna az egyházzene tanszékkel karöltve egy különleges projektet megvalósítani. Februárban a tanítási szünetre átalakíttatta az egyetem templomának (St. Ursulae) a belsejét, hogy elvezényelje a zenszerzés professzorunk Wolfgang Sauseng egyik templomi operáját. Szerette volna, hogy ne csak a Schönberg kórus tagjai énekeljenek ebben az igen érdekes és gyönyörű produkcióban, hanem egyházzenész növendékek is.

Tudni kell róla, hogy egy különösen szigorú ember, én voltam az egyetlen, aki el mert menni hozzá az előéneklésre a diákok közül és így később részt vehettem ebben a felemelő projektben. Következö év elején szólított le a folyosón egy hétfői nap késődélutáni órájában, hogy ha már egyszer előénekeltem, miért nem énekelek más projektekben is. Persze én csak álltam egyik lábamról a másikra, nem is mertem remélni, hogy ezzel automatikusan tagja vagyok a világhírű Schönberg kórusnak. Felszólított, hogy másnap jelenjek meg 10 órakor a Musikverein nagytermében a zenekari próbán, Haydn Schöpfungjában (Teremtés) fogok énekelni. A művet fent említett tudatlanságomból kifolyólag egyáltalán nem ismertem és nem csak az összes kóruspróbáról, de az elsö (hétföi) zenekari próbákról is hiányoztam. Eljött a kedd délelőtt és ott álltam a világ egyik legcsodálatosabb koncerttermének a színpadán a Schönberg kórusban, a Concentus Musicus oldalán és életemben először láthattam egy karmestert "szemből" is. Nem mást, mint Nikolaus Harnoncourtot. Leírhatatlan érzés volt, sosem fogom elgfelejteni. Persze csak én voltam ennyire megilletődve, a próbák pörögtek, szerdán főpróba, koncertek lemezfelvétellel összekötve és turné körbe Európában egészen a londoni Royal Festival Hallig. Ez a koncertsorozat nem más volt, mint a Concentus Musicus megalakulásának az 50. ünnepi évfordulója.

(Az interjú második része holnaptól olvasható a Fidelio oldalain.)