Klasszikus

Egy csodálatos hivatás művelői - III. rész

2008.03.20. 00:00
Ajánlom
Az interjú harmadik, befejező részében Bán Istvánnal a múlt tapasztalataiból kiindulva elsősorban a jövő kérdéseire keressük a választ.

Bán István

- Hogyan készültek fel legutóbbi magyarországi, 2007. december 17-én tartott koncertjükre?

- A szokásos séma szerint. Kottáinkat részletesen bejegyezte előre Harnoncourt. Ortner tartotta a zenei próbákat, az utolsók közül az egyiket pedig a mester. Ezt követték a zenekari próbák a Musikvereinban, ha jól emlékszem háromszor három óra. A főpróba mindig egy érdekes alkalom. Egyrészt Harnoncourt nem az első koncertnek, hanem inkább az utolsó próbának tekinti, ha úgy látja félbeszakítja, vagy újrakezdi a még nem optimális tételt, vagy frázist. Másrészt lemezfelvételei mindig élő felvételek, így a főpróbának is különleges szerep jut, mivel csak ezen lehet felvenni a csendeket a tételek közt és a szünetekben. Bármennyire is higgadt és koncentrált a közönség, ha több ezren hallgatják a koncertet valami kis zaj, nyugtalankodás, vagy köhintés óhatatlanul mindig bele csúszik. Természetesen a zenei anyag is ugyan annyira értékes a későbbiekben

- Hogyan értékelte Ön, és hogyan értékelte Harnoncourt a hangversenyt?

- Számomra leírhatatlan öröm volt végre Magyarországon koncertezni Harnoncourttal. Többször körbejárhattam vele Európát, de mindig titkos vágyam volt itthon is fellépni vele. Szüleim és barátaim gyakran jönnek ki Bécsbe a Musikvereinba a föpróbákra, ami mindig nagyon boldoggá tesz, de mégis csak itthon az "igazi". Különleges élmény minden alkalommal Vele zenélni, de mint egy mezei halandó számára nekem is igen fontos, hogy ezt az élményt és örömöt szeretteimmel is megoszthassam. Biztosan sokáig fogok emlékezni erre a koncertre. Harnoncourt számára szintén különleges alkalom volt a magyarországi koncert. Ritkán jut el hozzánk, pedig a szívében különleges helyet foglal el kis hazánk. Gyermekkorában sokszor járt Magyarországon, hisz nagymamája magyar volt. Sokat viccel velünk magyarokkal, gyakran emlegeti fel azon szavakat, amire még emlékszik. Persze ezek mind egy letűnt kor, rég nem, vagy alig használt kifejezései. Párizsban volt másnap este koncertünk, ahol a beállópróbán természetesen magyarul, "jó estét"-tel köszöntötte a zenészeket. Mindig a turné utolsó koncertje előtt köszöni meg minden közreműködő munkáját. Az egyes koncertekre nem szokott kitérni, egészében értékeli a munkát. Ez alkalommal Párizsban külön tért ki azonban az egyes zenészekre, akik már a zenekar alakulása óta mellette vannak, illetve azokra, akik különleges teljesítményt nyújtanak nap mint nap, amikor a több száz eves "ütött kopott" hangszereiken gyakorlatilag csodát művelnek. Nagyon szerény együttes, soha senki nem teszi szóva és kérkedik azzal, mekkora kihívás például egy Haydn korabeli fagotton olyan hangokat játszani, melyek nincsenek is a hangszeren, vagy megszólaltani a lehetetlennek tűnő natur fúvós hangszereket.

- Ön jelenleg a Bécsi Zenemüvészeti Egyetem orgonaművész szak végzős, hetedéves hallgatója, rendszeresen koncertezik Európa szerte, hangversenyeket is szervez, sőt, karmesterként is feltűnt már a hazai komolyzenei életben. Mi lesz a fő irány, amin haladni szeretne?

- Szeretném mindenképp Magyarországra hozni azt a szemléletmódot és a zene afféle megközelítését, melyet Harnoncourttól, Ortnertől és orgonatanáromtól Planyavskytól tanulhattam. Keveseknek adatik meg, hogy nem csak részt vehetnek ezekben a különleges produkciókban, hanem azt karmesterként tovább is adhatják. 2007-ben Lipcsében énekeltünk a Bach Fesztiválon a Tamás templomban. Nem tudom, létezik-e nagyobb öröm és egyben kihívás egy protestáns orgonistának és karmesternek az egyházzene örök szentélyében egy ilyen fantasztikus muzsikus oldalán Bach kantátákat énekelni. A koncertet követő esti sörözés alkalmával Ortner Professzor úr a kórus vezetője és korábbi tanárom a vállamra tette kezét és azt mondta, "Nektek kell ezt a lángot tovább vinnetek." Remélem, hogy az Úr segít ebben és csakugyan érdemesnek tart a feladatra.

Pályája elején álló orgonaművészként és karmesterként természetesen a legnehezebb kihívás a megfelelő források felkutatása és megtalálása a zenekari produkciókhoz. Mindnképp szeretnék a gyönyörű környezetben fekvő templomunkban, a Budavári evangélikus templomban és más helyszíneken is minél több Bach kantátát és klasszikus misét vezényelni. Orgonistaként természetesen ugyan úgy része az életemnek a koncertezés, mint a vasárnapi szolgálatok. Van több koncert meghívásom Finnországba, Németországba és Franciaországba, de Ausztráliába is. Persze Magyarországon is fellépek, legközelebb Húsvét hétfőn, Dobozy Bori és Gyöngyössy Zoli barátaimmal adunk egy Bach-estet a Bécsi kapu téri evangélikus templomban igen színes műsorral, benne szóló- és kamara művekkel. Mindkét vonalat szeretném tovább vinni, az orgonálás és a vezénylés elválaszthatatlan egymástól, kiegészítik és egyben erősítik is egymást.

- A tanítás gondolata még nem foglalkoztatja?

- Dehogynem, nagyon klassz lenne, szívesen tanítanék. Az orgonaóráimnak minden másodpercét élveztem, élvezem, Planyavsky Professzor úr rendkívüli orgonista és tanár. Tökéletes harmóniában tudja rávezetni a növendékeit a helyes elképzelésre és interpretációra, miközben folyamatosan inspirálja is az embert. Jókedv, alázat és a zene csodálata nélkül a tudás mit sem ér, úgy érzem ezeknek a komponenseknek egy jó tanár munkájában ugyan úgy jelen kell lenniük, mint egy jó muzsikusban. Nagy öröm lenne számomra, ha mindazt a felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot és tudást, melyeket kivételes módon ezektől a nagyságoktól kaphattam egyszer másoknak is továbbadhatnám.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Vizuál

Hollywood legkeményebb pisztolyhőse ma is aktív - Clint Eastwood 90 éves

Karrierjét kis híján megakadályozta a saját ádámcsutkája, a hatvanas éveiben járva pedig kiderült, hogy rendezői tehetsége vetekszik a színészivel. Május 31-én lesz kilencvenéves Clint Eastwood.     
Klasszikus

Igor Levit 16 óra után befejezte 20 órásra tervezett zongoramaratonját

A művész Erik Satie francia zeneszerző Vexations című művét tervezte előadni, a legendás zongoradarab teljes verziója 20 órás.
Vizuál

Morgan Freeman 83 éves

Morgan Freeman nem átlagos karriert futott be, 50 éves volt amikor a filmszakma igazán felfigyelt rá, azóta viszont több mint kilencven filmet forgatott és ma 83 éves.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Igor Levit 16 óra után befejezte 20 órásra tervezett zongoramaratonját

A művész Erik Satie francia zeneszerző Vexations című művét tervezte előadni, a legendás zongoradarab teljes verziója 20 órás.
Klasszikus pályázat

Zeneszerző-pályázatot hirdet a Budapesti Vonósok és a Szegedi Tudományegyetem

Új művek komponálására hívja a 18-35 év közötti magyar zeneszerzőket a Magyar Művészeti Akadémia, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar, az alkotásokat szeptember 1-je éjfélig várják.
Klasszikus koktélparti

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Klasszikus hír

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Klasszikus interjú

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.