Klasszikus

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével – augusztus 5-én jön az Orgonák éjszakája

2023.08.01. 16:05
Ajánlom
Az Orgonák éjszakája augusztus 5-én országos szinten ünnepli a hangszerek királynőjét, az orgonát. A Filharmónia Magyarország szervezésében több tucat helyszínen szólal meg a fenséges hangszer. A legjelentősebb hazai és külföldi orgonaművészek közreműködésével komolyzenei klasszikusokon kívül hallhatók lesznek még hollywoodi filmzenék is, de lesz homokanimáció, fényshow, zenélő szökőkút, és élőben talán ritkán látható hangszerek is, mint a nikkelhárfa és a theremin.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Budapesten a Bazilikában egy egész estén át, Kecskeméten egy négytemplomos séta keretében, a Balatontól kezdve Debrecenen át Pécsig pedig nagy gondossággal összeállított egyedi hangversenyeken élvezhetjük a varázslatos muzsikát.

Az Orgonák éjszakáján orgonaszó hallható a köztereken, a piacokon, a fürdőkben, de a zenélő szökőkutak is az orgona dallamait árasztják. Emellett hagyományosabb helyszíneken is lesznek orgonakoncertek ezen a napon. Számos hazai és néhány határon túli templomban rendeznek különleges orgonahangversenyt.

Az idei évben közel ötven koncerten szólal majd meg ez a csodálatos billentyűs hangszer, fúvósokkal, énekművészekkel és különleges showelemekkel.

Idén ismét csatlakozhatnak helyi közösségek is saját orgonájuk, műsoruk bemutatásának céljából. Összesen több mint 30 társuló rendezvényre számítanak a szervezők, így bekapcsolódik Révkomárom, a szlovéniai Maribor és az első hivatalos latin-amerikai társprogram, ahol a legnagyobb perui orgona szólal majd meg a Segítő Szűzanya Bazilikában.

orgona_kep_1-160253.jpg

Orgonák éjszakája (Fotó/Forrás: Filharmónia Magyarország)

Az Orgonák éjszakája fellépő művészei között ott lesz Sebestyén Márta, Vizin Viktória és sok, a hangszerén világszínvonalon muzsikáló zenész. Wolf Kati a Budapest Jazz Orchestrával lép fel az Aggteleki Cseppkőbarlangban, Illényi Katica pécsi koncertjén pedig hollywoodi filmzenék és fényshow várja a zenerajongókat.

Az Orgonák éjszakáján az évek során egyre több a különleges helyszín is: idén orgonaszó csendül fel a fővárosi állatkertben és kedvelt fesztiválokon. Vándororgonák járják majd Baranya megyét, Szeged és Miskolc környékét, a Balaton déli és északi partját, Budapesten pedig a Theater Wagen rója majd az utcákat. Lesz jótékonysági koncert is a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokért Körösladányban.

A kezdőakkordot az Orgonák éjszakája szólaltatja meg, aztán az OrgonaPont sorozattal folytatódik az egész nyáron átívelő zenei élmény.

Az OrgonaPont országos szintű programsorozat, sok helyszínnel, közel negyven koncerttel, és sokszorosan díjnyertes orgonaművészek mellett olyan fellépőkkel, mint Miklósa Erika, Palya Bea és a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara.

További információ az Orgonák éjszakájáról itt érhető el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép forrása: Filharmónia Magyarország

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.