Az előbbit a XVIII– XIX. századi, magyar vonatkozású zeneművek felkutatásában és előadásában kitűnt Erdődy Kamarazenekar, valamint szólista és karmesteri minőségben Szabó Péter jegyzi. A Cirri-concertók felvételét élvonalbeli régizene-specialistánk, Máté Balázs és az irányításával működő barokk kamaraegyüttes, a historikus hangszereken játszó Aura Musicale készítette. Velük Quantz fuvolaversenyeit bemutató, emlékezetesen szép albumot rögzített Csalog Benedek két évvel ezelőtt. A Szefcsik Zsolt vezette Erdődyék számos külföldi díjat, jelentős sikereket értek el Michael Haydn- és Hummel-lemezeikkel, koncerttermi premierjeikkel.

A cselló, amelyet 1740 és 1780 között kitiltottak a bécsi egyházi zenéből „túl érzéki hangja miatt”, Európa más tájain ekkor élte első virágkorát. Rövid idő alatt olyan népszerű hangszerré vált, hogy a vén kontinens nagyvárosaiban hamar kiszorította a koncertéletből a viola da gambát. Cirri éppen ebben az időben jeleskedett mint az Európát bejáró-koncertező csellóvirtuózok egyike. Nála érdekesebb személy az Ausztriában született Pleyel, a vérbeli vállalkozó szellem, a maga tobzódó ötleteivel. Joseph Haydn, akinél Kismartonban tanult, kedvenc tanítványai között tartotta számon. A fiatal Pleyel ez idő tájt nagyvonalú támogatóra talált a pozsonyi Erdődy gróf személyében, aki tanulmányainak költségeit fedezte, majd később karmesterként alkalmazta. Az 1780-as évektől kezdve a zene minden területén brillírozott Pleyel: szorgosan komponált, hangversenyeket szervezett és tanított. Párizsban letelepedvén, 1795-ben zeneműkiadót alapított, amely első produktumaként kiadta mestere, Haydn összes vonósnégyesét. Kottáival osztatlan sikert aratott. Zongoragyárában legendás billentyűs csodák épültek. Az idős Pleyel nagy tekintélynek örvendett a francia fővárosban, ahol a társasági életben sűrűn játszották zeneműveit. Népszerű darabjaiból átiratok, változatok készültek. Pleyel, mint afféle modern kor embere, vette a közönség felől áradó jeleket, az igényekből új inspirációt merített. Nem volt rest saját darabjaiból sem kölcsönözni és azokat új műveibe átemelni, „remixelni”. Mindezt úgy, hogy a színvonalból egy csöppet sem engedett. Erről győz meg minket az az elsőrangú felvétel, amelyen Pleyel virtuóz szakaszokat sejtelmesen érzelemdús részekkel elegyítő, színpompás versenyművei szólalnak meg.