Évekkel ezelőtt, amikor Kokas Katalint és Kelemen Barnabást gigantposzteren láttam, csak áttételesen volt zenéhez köze szereplésüknek. Mint házaspár, mint gyermeket elfogadó család mosolyogtak a képről. Azóta már két kisgyermeket nevelnek, mindkét hegedűművész katedrát is vállalt - és Barnabás után idén tavasszal Katit is Liszt-díjjal tüntették ki. Azért a zenét most sem, mi sem veszítjük szem elől: de hisz náluk oly szerencsésen gubancolódtak össze az értékek...
- Gratulálunk a Liszt-díjadhoz. Ugyanakkor Liszt-év küszöbén is állunk, egy hegedűst viszont semmi sem köthet a nagy zongorista-zeneszerzőhöz. Vagy mégis?
- Valóban jóval kevesebb opuszt írt a hegedűirodalom számára, bár megemlíteném, hogy Bogányi Gergely és Barnabás is feljátszotta az összes hegedű-zongora művét, mely duplalemezes kiadásban jelent meg a Hungarotonnál. Egytől egyik zseniális darabok, csak valamiért abszolút kimaradnak a legtöbb szólista repertoárjából. Azonban Liszthez mint óriás előadóművészhez, karizmatikus személyiséghez közelítenék, s a zongorára vagy épp szimfonikus zenekarra koncentráló komponistát attól, mert hegedűs vagyok, még nagyra értékelem.
- Nekem az járt a fejemben, hogy akárcsak az idős Lisztnek, már Neked is vannak növendékeid, ráadásul egykori iskoládban, a róla elnevezett budapesti Zeneakadémián tanítasz.
- Tizenkét évesen kerültem a Zeneakadémiára, és hat éve már mint tanár léphetek be az ajtaján. Minden egyes alkalommal próbálok megfelelni a múltunknak, s amit én kaphattam csodálatos tanáraimtól, ugyanazzal az elszánt fanatizmussal tovább szeretném adni.
- A tanítás több órás elfoglaltságot jelent, Te viszont családanya is vagy. Hol és milyen állapotban van ilyenkor a rádiótelefonod?
- Tanítás közben néma a telefon. Hanna már iskolás, elsős, Gáspár bölcsis. Szerencsére nagyon jó kezekben van mindkét gyermekem. Ha velük vagyok, nem járhat máson a fejem, s ha tanítok, minden mást kizárok akkor is.
- Múltkor, a Művészetek Palotája születésnapján nem sokkal előttem ültetek Barnabással, és egész koncert alatt nagyon nyugodtan voltatok. Megbízható gyermekek, megbízható gyerekfelügyelet vagy kikezdhetetlen idegrendszer a titka?
- A legszerencsésebb változat a mienk: a gyermekeinkben maximálisan meg lehet bízni. Nagyon jó testvérek. Három hetes koruk óta koncertezem, így teljesen természetes számukra ez a világ. Sem én, sem ők nem borulnak ki az egyensúlyukból, ha este történetesen nem én mesélek nekik. Tudják, érzik, hogy valami nagyon fontos dolog történik velem olyankor, de nemsokára hazatérek, s az a jó energia, más szintű rezgés, amit magammal hozhatok, az ő táplálékuk is lesz. Mögöttem állt egész életemben a családom, a mai napig összefogunk és segítünk egymáson, s van ezen felül is egy minden tekintetben tündér segítségünk.
- Olyan időzavar előfordult-e, mint amit én néha Medveczky Ádámnál láttam: a zongora - és a szerepgyakorlat órám - alatt játszott a kisfia...
- Délelőtt tanítok, így az óráimon maximálisan a tanítványomra tudok összpontosítani. Azonban mikor a kamarasorozatunkra készülünk - a Rádió Márványtermében öt közös koncertet adunk növendékeinkkel -, olykor bizony hosszúra sikerülnek a próbák. Gazsi ezt úgy reagálja le, hogy kétéves kora ellenére hozza a saját hegedűjét, és teljes beleéléssel részt vesz a munka nagy részében - mivel a vonója nincs túlságosan begyantázva, nem hangos az ő hegedűje. De tény, hogy könnyebb belefeledkezni a próbába, ha olyankor csak arra kell figyelni.
- Kicsúszott már a szádon - mondjuk, egypár betegség miatt átvirrasztott éjszaka után -, hogy ördög vigye a hegedülést? Mert ezt a két kottát egyszerre képtelenség eljátszani?
- Nem kell betegség ahhoz, hogy néha úgy érezzem, túlvállaltam magam. Mivel a férjem is hegedűs, mindkettőnknek a rendszertelenség a rendszer. Úgy értem, minden napba bele kell férjen a lehető legtöbb gyakorlás, ami attól függ, épp van-e koncert aznap, esetleg egy vagy több próba, közben mindkettőnket várnak a növendékek, az elintéznivalókkal mindig el vagyunk csúszva, s otthon idő kellene a beszélgetésre, az együtt reggelizésre, vacsorázásra. Mégis, igazából nagyon hálásak vagyunk, mert ez az egész gyönyörű így, ahogy van.
- Mióta a kicsik megvannak, összeszedettebb lettél-e? Hamarabb memorizálsz, kevesebb próba is elég, tömörebbek a beszélgetések, frappánsabban ügyintézel?
- Azt hittem, ha egyszer gyermekeim lesznek, majd csökkenni fog a színpad iránti vágyam. Amióta ők az életem, tudom, hogy én csak úgy létezhetek és fejlődhetek lelkileg is, ha van módom mélyen tanulmányozni, kidolgozni egy művet. Ez az oxigén, vagy meditáció, bárhogy nevezhetjük. Enélkül én nem vagyok én. S a koncert a munka koronája. Az ember heteken keresztül készül. Beosztja az erejét, mindennek abban a pillanatban kell megszületnie, amikor közvetíteni akarjuk a szerző szándékát. Nekem most úgy tűnik, mintha egyre több időre lenne szükségem ahhoz, hogy a közönség elé állva magamról teljesen elfeledkezhessek. Még soha nem fordult elő, hogy úgy éreztem volna: ezt már nem lehet többet próbálni! Ügyintézni pedig tényleg nem szeretek. Mindig valami fontosabbtól veszi el az időt!
- Egy sor nívós hegedű-versengést nyertél néhány éve. Nem a muzsikálás lényegéhez tartozik a hangszeres sport, de akinek ilyen jól állt, annak tán mégis hiányozhat...
- A versenyre való speciális felkészülés hiányzik. Én tényleg szerettem versenyezni.
- Művekért, partnerekért vagy magukért a helyszínekért mennél el bármilyen messze a világba hegedülni?
- Jó dolog, hogy láthatjuk a világot, és izgalmas, különleges emberekkel ismerkedhettünk meg eddigi életünk során. De az utazásaink gyümölcsét most kezdjük learatni: ezévben kerül megrendezésre az első Nemzetközi Kaposvári Kamarazenei Fesztivál. Ez az egész cikk nem lenne elég arra, hogy áradozhassak erről a most születendő gyermekünkről. Kaposvár felkarolta és támogatja, Bolyki Gyuri elszántan küzd érte és szervezi, és 36 művész a világ minden tájáról egy telefonhívásunkra összecsődül, s a világot, amit megismerhettünk, hazahozhatjuk általuk egy hétre a gyönyörű városba, ahol elkezdtem hegedülni, az „alma materembe". Augusztus 13-20-ig tényleg érdemes lesz Kaposváron lenni, Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, Joshua Bell, Pekka Kuusisto és még színészek, könnyűzenészek társaságában! (több info: http://www.kaposfest.hu/ - a szerk.)
- Aztán vége a fesztiválnak, a külföldi kollégák elutaznak, ti viszont maradtok. Miért? És mivel most nagy fogadkozások idejét éljük, szerinted mire van leginkább szüksége a klasszikus zenének? Médiafigyelemre, közönségre, pénzre, művészekre vagy művekre?
- Hadd legyek rövid: szeretetre, igényességre, műveltségre. A többi jön magától!
hírlevél
