A Magyar Rádió Márványtermében Mozart összes divertimentója hangzik el – Mozart születésnapján a negyedik részt hallhattuk, a közreműködők a Rádiózenekar fúvósai voltak. Ez az ötvenöt perc talán sokakhoz juttatott el olyan Mozart-zenéket, amelyeket kevesek ismernek. Magam például eddig sohasem hallottam a kürtduókat. Különös műfaj, találgathatunk, milyen alkalom szülte őket – lehet, hogy mindössze Mozart kísérletező kedve. Korai műveiben például sokkal magasabb fekvésben használta a kürtöket, mint később. Ez a sorozat talán attól érdekes, hogy (különösen az Asz-dúr tételeknél) kimondottan mély fekvésben hallhatjuk a kürtöket. Talán az is a kísérlet része, hogy csupán két kürt képes-e teljesnek mondható harmóniákra épülő zenét létrehozni… Mozart tollából feltétlenül – ám Berki Sándor és Szűcs Attila előadása csak foltokban adott erre igenlő választ. Néha az volt a benyomásom, hogy két jó képességű (különösen Berki Sándor) zenész kipróbálja, le lehet-e blattolni (különösen Szűcs Attila) az ennyire könnyű Mozart-darabokat. A válasz: hellyel-közzel. Annyira, hogy olykor növendékhangversenyen érezhettük magunkat, ahol drukkolunk, hogy a szereplők nagyobb gikszer nélkül megússzák az előadást. Gikszer ugyan nem volt, intonációs bizonytalanság, a kottában nem szereplő, meglepő hangok viszont igen. A kotta igazságát nem mindig sikerült megtalálni. Néha az is kiderült, a 6/8 nem is olyan könnyű metrum, különösen, ha az ember kénytelen levegőt is venni. Ezzel együtt a két ifjú kürtös javára kell írnunk, hogy végig együtt maradt – és hogy megmutatták ezeket az előadói szempontból hálásnak korántsem nevezhető műveket.

A két basszetkürtre és basszusklarinétra (vagy fagottra) írott F-dúr Adagio (K 410) magától is jobb zene, egyetlen hibája, hogy rövidke. Ezek a basszetkürt-zenék a legnemesebb „titkos” Mozart-muzsikák: Mozart itt már nem is kísérletezik a hangzással, inkább ínyenckedik, holott egyfajta „minimalizmus” ez is. Igaz, ezúttal a kissé darabos előadásban olykor megtörtek a frázisok, egy-egy dallamív levegő híján lekonyult, mégis élvezetesen szép hangzásban szólt az áttörten finom zene lényege.

A nagyobb előadói apparátust igénylő K 411-es B-dúr mű alighanem az est legjobb darabja. Ai az előadást illeti: feltétlenül az. A két klarinét, két basszetkürt és basszusklarinét (eredetileg két klarinét, három basszetkürt) muzsikája megpuhította a Márványterem rossz akusztikáját, a hallgató csak az asztaltársaságot és a bort hiányolta. A visszafogottan vidám muzsika akár a Don Giovanni második felvonásában is elférne.

Ezután elhangzott még egy jóval korábbi mű, a K 188-as C-dúr divertimento. Gondolom, ilyennek képzelte az ifjú Mozart a törököket: két fuvola, négy trombita, üstdob. Az üstdob itt igazi dallamhangszer. Nem csak az alaphangnemben (C, G) szerepel, hanem D és A hangokon is, ami elég meglepő – modernnek is mondható, de leginkább kedvesen gyermeki. Az előadás kiemelte e zene szeretetreméltó bumfordiságát. Bár a trombiták olykor „letrombitálták” a fuvolákat, ami nem feltétlenül felel meg Mozart intenciójának – igaz, ki tudja, mi volt a törököknél –, és olykor a ritmusok is megfutamodtak – akár a törökök – az idő fogytán. Mindenesetre örültem volna nagyobb precízségnek – ha már üstdob is van a hét előadó közt (meg anélkül is).

Végül következett az Esz-dúr divertimento (K 289). Itt oboákat, fagottokat és kürtöket hallhattunk: mintha Mozart azt mondta volna, elég a klarinétokból. Hiányzott is a hangzásból valami, amitől az oboa jobban belesimul a hangképbe – pedig Bartók Tamás és Gáspár László feltűnően könnyeden, minden erőlködés nélkül fújta hangszerét. Az idő azonban sürgetett, hiszen bruttó 55 perc nem sok ennyi zenére – valószínűleg ezt érezhette a hat zenész, különösen az állandóan mozgásban lévő és a mozgást fenntartó második fagott, aki rendre belesietett a sűrű kottafejekbe. Így aztán hiányzott például a menüett méltósága – holott ezek mégiscsak alkalmi zenék, szórakoztatásra, táncra szolgálnak.

Összességében kellemes órát tölthettünk az „ismeretlen” Mozarttal, jó hangszeres tudású zenészeket hallhattunk, de az is kiderült: ez sokszor kevés ahhoz, hogy igazi kamarázás, örömzene szólaljon meg. Valójában csak a klarinétos művek nyújtottak mélyebb zenei élményt – úgy érzem, ezekben a darabokban ennél több rejlik, és az efféle évforduló, az efféle hangversenysorozat éppen arra lehetne alkalom, hogy mindez kiderüljön.

(2006. január 27. 18:00 Magyar Rádió Márványterme – Mozart összes fúvós divertimentója 4. – A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tagjainak hangversenye; 1. Hat tétel a K 487-es Kürtduókból: a) Adagio (No. 7), b) Andante (No. 10), c) Menuetto (No. 9), d) Allegro (No. 1), e) Andante (No. 3), f) Allegro (No. 8, km.: Berki Sándor, Szűcs Attila – kürt) 2. Két adagio: a) F-dúr, K 410 (Marschall Miklós, Szepesi János – basszetkürt, Sádl Péter – basszusklarinét) b) B-dúr, K 411 (Veér István, Vízkeleti Andrea – klarinét, Marschall Tamás, Szepesi János – basszetkürt, Sádl Péter – basszusklarinét) 3. Két divertimento a) C-dúr, K 188 (Hegyesi Gabriella, Nagy Attila – fuvola, Geiger György, Palotai István, Horváth Bence, Kirsch János, Magyar Ferenc – trombita, Ujvári Ferenc – üstdob) b) Esz-dúr, K 289 (Bartók Tamás, Gáspár László – oboa, Jankó Attila, Fehér Tibor – fagott, Berki Sándor, Szűcs Attila – kürt)