Az egyetlen döntős magyar vonósnégyesnek, a Kelemen Kvartettnek a legjobb formáját kell majd nyújtania a Végh Sándor nevével fémjelzett nemzetközi megmérettetésen, a harmadik fordulón nyújtott világszínvonalú játék alapján ugyanis a zsűri mind a négy kvartettet továbbjutatta a június 10-i döntőbe. A június 8-i rostán romantikus művek és a verseny kortárs kötelező darabja, Tornyai Péter kompozíciója hangzottak el a Magyar Rádió Márványtermében. Gyenge Enikő, a verseny titkára a korábbi fordulókkal kapcsolatosan elárulta, hogy a kvartettek kimagaslóan jó teljesítményt nyújtottak, ami külön öröm volt a szakmának és a közönségnek is.
"Nagyon jó légkörben folytak az első fordulók, kimagaslóan sok érdeklődő jelenlétében. Illett a műfaj a Magyar Rádió Márványtermébe, a zsűri tagjai és a versenyzők egyaránt így értékelték. Egy héttel ezelőtt még kevésbé voltam bizakodó, a mi versenyünket sem kerülték el a nehézségek, és adott pillanatban azt fontolgattuk, vajon nem lenne-e helyesebb elhalasztani azt. Egész pechsorozatról beszélhetünk, hiszen a 14 jelentkező kvartettből az utolsó napokban nyolc formáció különböző vis major okokra hivatkozva visszalépett, és a sok konkrét baj miatt csupán hat vonósnégyes maradt versenyben. Helyes döntés volt mégis elindítani a versenyt" - vélekedett Gyenge Enikő.
Az első alkalommal megrendezett vonósnégyes verseny döntő fordulójára június 10-én délelőtt kerül sor a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában. A fináléban Beethoven és Bartók műveit szólaltatják meg az együttesek, a koncerteket élő internetes videóközvetítés segítségével a verseny honlapján is végigkövethetik. Az esélyegyenlőség jegyében a zsűri úgy döntött, újrasorsolják a fellépések sorrendjét. A vasárnapi versenyprogram így a következőképp alakult:
1. Kelemen Kvartett - június 10. 10:00
2. Cantabile String Quartet - június 10. 11:30
3. Belenus Quartett - június 10. 14:30
4. Benyounes Quartet - június 10. 16:00