Klasszikus

Egy óra Eötvös Péterrel

2003.11.03. 00:00
Ajánlom
Összecsapnak a műsorok. Nemcsak egymással. Fejünk fölött is. Követhetetlenül áradnak az őszi bemutatók. Ráadásként BÖF, miként a Budapesti Őszi Fesztivál becézi magamagát.

Bemutatták Eötvös Péter három egyfelvonásosát (Music for New York, Harakiri, Madrigálkomédiák) a Nemzeti Táncszínházban. Régebben Várszínház, majd Népszínház, majd ismét Várszínház. Most Nemzeti Táncszínház mint Nemzeti Sírkert. Mivel kiderült, hogy az 1977-ben tehetségtelenül újjáhamisított színházépület prózai és énekes előadásokra merőben alkalmatlan, átadták a táncosoknak: kezdjenek vele, amit tudnak.

A három Eötvös-egyfelvonásos szünettel együtt negyed kilencre befejeződik. A felvonások végén nem vastapsnak nevezett ütemes tapssal udvariaskodik a közönség – amiből idősebbek kihallják még az Éljen Rákosi, éljen a Párt! ütemét. A tartózkodás arra vall, zömében nem hazai nézők ültek a székeken.

Eötvös különféle kultúrák közötti feszültségekből táplálkozó muzsikája (Music for New York) újragondolja szintetizátoron Bartók Mandarinjának hallásvilágát. Összeeresztette a villanyárammal csiholt zenét a nyenyerével és a citerával. A Kölnben (1971) improvizált zenére muzsikás rakott palacsintaként ráimprovizált Dés László szaxofonnal, Dés András ír dobbal (2001). Ősi japán hangszereket alkalmaz (Harakiri) és szilánkokra tördeli a madrigálzenét.

Horváth Csaba New Yorkot idéző koreográfiája rendre fölsorolja a nagyvárosi neurózis, az elidegenedettség, a magány valamennyi táncszínpadi jelét. Ladányi Andreával előadott kettősük sűrű, őszinte színpadi magatartás, magas mozdulati szinten. A feszes előadásmód, a tartalomra összpontosítás fejet hajtó elismerést vált ki. Nehezen szabadulhat eközben a néző attól a kaján gondolattól, hogy a kortársi táncban valóságos hegyomlást idézne elő, ha a táncosnő váratlan megbotránkoztatással eltáncolná A hatytyú halálát.

Eötvös 1973-ban írt és 1997-ben már bemutatott Harakiri című színpadi játékában jobb hátul a színpadon Rácz Zoltán baltával fát hasogat a tőkén. Amennyire megítélhetem: igen szakszerűen vág fát. Jobb hátul favágás. Bal elöl Matuz István és Ittzés Gergely shakuhachin játszik. (Persze, hogy mi a shakuhachi, azt nem tudom. Úgy néz ki, mint egy szál bambusznád. És úgy szól, mintha a zuhany gégecsövét fújnák.) A szín közepén Csengery Adrienne, az új muzsika misszionáriusnője összefogottan, fölkészülten recitálja a japáni énekbeszédet. Teljesítményének lebilincselő erejét lemérhetjük azon, hogy míg az ismeretlen nyelven előadott recitativo értelmesnek hangzik, a zenekari árokból a szöveget költő és az előadást rendező Bálint István magyar recitálása merőben fölfoghatatlan.

Bálint a hetvenes években Halász Péter színházi csoportjának tagja. (Magam 31 éve láttam utoljára A skanzen gyilkosai című rendszerbosszantó előadásban. Vagy a Radnóti Színpadon, ahol – annak is már vagy tíz éve – egy Tolnai Ottó-színdarabbal próbált művészi szerencsét.) Bálint emigrált. New Yorkban telepedett le, a Squat Színház tagjaként.

A japán asszony, miután kirecitálta magát, bemegy a Csengery Zsolt tervezte paraván mögé. Árnyképét látjuk. Harakirit követ el. Utolsókat hördül a két shakuhachi. Rácz Zoltánnak elfogytak a hasítandó hasábjai. Már csak gyújtóst aprít. Ezzel a bánatos ténnyel ér véget a Harakiri.

A Madrigálkomédiákban színre gyalogolnak paravánok. Caillot sután fénymásolt commedia dell’arte metszetei borítják a mozgó paravánokat. Takarásukból kibukkantan, a festő Gerlóczy Sári bolondos kalapgyűjteményének darabjaival fejük búbján, a Tomkins-énekegyüttes jókedvű énekesei szólaltatják meg tisztán a madrigáltörmelékeket. Édesen hangzanak. Úgy ízlenek, akár utolsó, mohón kicsípett morzsák egy nápolyis zacskó fenekéről.

Halász Péter nagy önmérséklettel kérdőjelezi meg azt a színházat, azt a művet, azt a zenei formát, aminek megrendezésére vállalkozott. A Madrigálkomédiák régebbi munkája: most gyakran látni rendezéseit saját színházán, a Városi Színházon kívül. Az Operában (Fekete Gyula: A megmentett város), a Kiscelli Múzeumban (Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése), a Nemzeti novemberben bemutatja Halász egy régebben már színre vitt munkáját (A portugál apáca levelei). Mit játszanak a Városi Színházban, ahol Halász a művészeti vezető? Halász felolvas részleteket Andy Warhol 1975-ben megjelent könyvéből, játsszák továbbá a Janika című Békefi-bohózatot, A csúnya lány és az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékot, a Lili bárónő Huszka-operettet. Az utóbbi négyet a Turay Ida Színtársulat albérletben játssza Halász Péter és Jeles András úttörő színházában.

Tekinthetjük jelképnek akár. Az úttörő művészetnek fönntartott helyek a befogadás nehézkedési törvényei folytán visszacsúsznak az umcaccához.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A londoni és a New York-i operaház is kirúgta Vittorio Grigolót

„Helytelen és agresszív viselkedése miatt” megválik Vittorio Grigolo olasz tenortól a londoni Royal Opera House és a New York-i Metropolitan Opera.
Klasszikus

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Színház

Kiállnak Upor László rektorjelölt mellett kollégái és hallgatói 

Több mint nyolcvan színházi dramaturg, és az SZFE Doktori Iskolájának negyven hallgatója állt ki nyilatkozataiban a Színház- és Filmművészeti Egyetem múlt héten megszavazott rektorjelöltje, Upor László dramaturg, fordító és egyetemi tanár szakmai és emberi integritása mellett.
Színház

Mégsem szűnik meg az NKA?

Az EMMI hivatalos közleményt adott ki az állami kulturális támogatások jelentős részét szétosztó Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban megjelent hírekre válaszul.
Zenés színház

Cecilia Bartoli operaigazgató lett

Az olasz operaénekesnő az első nőként veszi át a monte-carlói operaház, a La Salle Garnier vezetését 2023-tól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus galéria

Láttál már hangszobrot?

Élmény marad – különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Világsztárok által aláírt hangszobrokból és egy közel öt méter magas, függesztett elemből álló grandiózus installáció várja a látogatókat az ünnepi készülődés jegyében a Müpa Zászlóterében december 5-től.
Klasszikus gyász

Elhunyt Bónis Ferenc zenetörténész

Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence egykori tanítványa 87 éves volt.
Klasszikus hír

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Klasszikus gyász

Elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész

Életének 96. évében elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész, a Zeneakadémia nyugalmazott tanszékvezető tanára, Bácsbokod díszpolgára.
Klasszikus hír

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.