„Egy óriás ment el” – így emlékezik a zenészvilág Eötvös Péterre

„Eötvös Péterrel a kultúra egy olyan művészt veszített el, aki csodálnivaló módon szentelte magát a kortárs zenének, erős érzékkel a hangzás és a kifejezés árnyalatai, valamint a zenében rejlő dráma hitelessége, őszintesége iránt.

hogy valamit megmozdítson bennük. [...] Eötvös Péter képes volt arra, hogy mind a saját, mind mások műveit karmesteri szuverenitással és kommunikációs képességeinek segítségével elemezze és tegye érthetővé. A zene különösen elkötelezett és hozzáértő közvetítője hallgatott most el” – búcsúzott a Berlini Állami Opera nevében Matthias Schulz főigazgató.

Eötvös Péter a Kölni Rádió Elektronikus Zenei Stúdiójának munkatársa volt a hetvenes években, így szoros kapcsolatot alakított ki a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarával és Énekkarával, akik megemlékezésükben hangsúlyozták, micsoda munkát végzett a művész a következő generáció tehetségeinek tanítása és felkarolása érdekében: „Figyelemre méltó karmesteri és zeneszerzői karrierje mellett Eötvös Péter sok időt fordított a fiatal művészek képzésére, és a Kölni Rádió Kórusakadémiájának védnöke volt. A Kölni Rádió Együttesei tisztelegnek Eötvös Péter emléke előtt, és együttéreznek a családjával ezekben a különösen nehéz napokban” – írták. Hasonlóképpen megemlékezett róla a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekara, akik közzé is tettek egy felvételt, amelyen a szerző vezényletével a DoReMi című hegedűversenyt játsszák, Patricia Kopatchinskaja szólójával.

„Óriási szomorúsággal hallottunk Eötvös Péter haláláról, aki 1979 és 1991 között az Ensemble intercontemporain zeneigazgatója volt, és a következő évtizedekben is megingathatatlan támogatója maradt az együttesnek. Számtalan csodás emlék köt minket ehhez a kivételes zenészhez és emberhez” – fejezte ki gyászát a legendás francia kortárs zenei együttes. Inspiráló vendégkarmesterként emlékezett meg Eötvös Péterről a Concertgebouw Zenekara is, akik a komponista több művét is játszották, köztük az Alle vittime senza nome (A névtelen áldozatoknak) című kompozíciót.

– írta az Ensemble Musikfabrik is. „Rendszeresen csatlakozott hozzánk karmesterként, és meleg, barátságos, ugyanakkor precíz és igényes vezénylésével mindig a legjobbat hozta ki belőlünk. Az együttes rengeteget köszönhet az ő tudásának, tapasztalatának és szenvedélyének. A közös színpadi munka mellett mindig fordulhattunk hozzá a kérdéseinkkel is.” A mai zenére specializálódott együttes megemlékezésében hozzátette, hogy egyes tagjaik számára Eötvös Péter baráti vagy egyenesen apai figurát is jelentett. Megemlékezett az OperaVision streamingoldal is, amely januárban a zeneszerző születésnapja előtti tisztelgésként műsorára is tűzte a Valuskát, amely még mindig visszanézhető.

„Milyen szomorú hétvége! Egy nappal Maurizio Pollini elvesztése után Eötvös Péter magyar zeneszerzőtől is búcsúznunk kell” – írta a Lucerne-i Fesztivál. Hasonlóképpen együtt emlékezett meg a két zenészóriás haláláról Barbara Hannigan énekes-karmester is, aki csodálatos élménynek nevezte az Eötvös Péterrel közös munkát, akár saját műveit vezényelte a zeneszerző, akár mások alkotásait hódították meg. Eötvös Péter előtt tisztelgett a hárfaművész Xavier de Maistre is, aki ragyogóan kedves emberként írta le a zeneszerzőt, és kifejezte háláját az előző évben neki komponált hárfaversenyért. Kifejezte gyászát Paavo Järvi karmester is, valamint az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mesterkurzusán hallgatóként részt vevő fiatal zeneszerző, Angel Hernández Lovera is. Professzorként vendégeskedett az alapítványnál Fabián Panisello, aki így idézte fel Eötvös Péter alakját:

Nagyon fognak hiányozni a találkozások, a beszélgetések, operáról, zenekarról, szövegekről és minden másról. Nincsenek szavak a hálán, a csodálaton, a barátságon túl.”

Szinte a teljes magyar zenei élet is gyászba borult vasárnap, a Zeneakadémia részéről Fekete Gyula rektorhelyettes búcsúzott: „Egy évvel ezelőtt vezényelte a Zeneakadémia zenekarát, Ligeti, Debussy és saját műve, a Dialog mit Mozart szerepelt a műsoron. Felejthetetlen élmény volt, a legkényesebb igényeknek is megfelelő, profi előadás. Büszkék lehettünk hallgatóinkra! Péter ekkor is nagy szeretettel jött a Zeneakadémiára – mint ahogy minden ezt megelőző alkalommal, rendszeresen. [...]

Hallgatóink pedig fölnőttek a feladathoz e tavalyi hangversenyen, Péter megelégedésére. [...] Eötvös Péter művei, különösen nemzetközi kisugárzású operái új utak lehetőségét tárják a fiatal komponistageneráció elé. Hatása megkerülhetetlen, életműve a 20-21. századi magyar zene krónikájának egyik legnagyszerűbb fejezete.”

A Magyar Zene Háza nevében az intézmény ügyvezető igazgatója, Batta András zenetörténész búcsúzott: „Megkönnyeztük, amikor végleg elhagyott bennünket. Úgy tudom, nem volt egyedül, ott volt családja, Felesége és alkotótársa, látogatták muzsikusok, akik Seherezádéként meséltek, muzsikáltak mellette, naponta, hónapok óta. Még egy év sem telt el, hogy kihullott a pohár a kezéből – amint mesélte – tavaly május 13-án, amikor észrevette, hogy már nem az ő tudata irányítja az életet. Addig – csaknem 80 évig – ez nem így volt. Tudatossága, racionalitása, megtervezett élete, kötelezettségeinek hálója határozta meg létét és munkásságát. Kedves volt, közvetlen és nyitott.

Igazi profi volt, aki úgy, és annyit tett az őt érintő dolgokért, amennyit a dolog megkívánt.”

A gyász és az emlékezés hangja hatotta át a zenekarok közleményeit is. A Concerto Budapest Eötvös Péter Cadenza című művét osztotta meg. „Fájdalommal búcsúzunk első vendégkarmesterünktől, mentorunktól és szeretett barátunktól. Emléke, zenei öröksége iránytű marad számunkra” – írták.

„Rendkívüli megtiszteltetés számunkra, hogy Eötvös Péter több darabjának magyarországi bemutatóján közreműködhettünk. Elhunytával pótolhatatlan űr keletkezett az egyetemes kortárs zenében. Emlékét mi magunk és a szerző művei őrzik. Mély részvétünk a gyászoló családnak” – írták a Magyar Rádió Művészeti Együttesei, akiknek vezető karmestere, Riccardo Frizza is megemlékezett Eötvös Péterről: „Gyászolom az elvesztését, a zenei világgal együtt, amely sokat köszönhet sokszínű művészeti alkotásainak, a zene térbeli lehetőségeivel való kísérleteinek, és a Stockhausennel és Boulezzel való együttműködéseinek, amelyek ma már a kortárs zene történelmének részei.”

„Nemcsak karmesterünk volt gyakran, de mentorunk, barátunk is. Az UMZE Együttes minden tagja szerette a vele való munkát, ahol ugyanazt adta magából, mint a próbaszünetekben a beszélgetések során. Velünk marad a darabjaival és a gondolataival” – írta a kortárs zenei kamaraegyüttes. Eötvös Pétert idézte meg a Vígszínház is, ahol a művész pályáját kezdte, a Danubia Zenekar pedig az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvánnyal való közös munkát idézte fel különösen szép emlékként. Háláját fejezte ki a Budapesti Fesztiválzenekar is:

Hasonlóképpen számos kiváló zenész egyénileg is emlékezett Eötvös Péterre, zenei stílustól függetlenül, hiszen ő maga is mindig egészként tekintett a zenére, annak legkülönbözőbb formáit szívta magába és olvasztotta művészetébe: „Egy óriás ment el ma reggel. Nehéz megszólalni, de kell... [...]

Elképesztő kvalitású, és méretű életműve rendkívül sokszínű. A nyitottsága a zenére egyetemes értékű, számára nem léteztek műfajok, vagy értékes és kevésbé értékes zenei kategóriák, bármiben felfedezte a tehetséget és a tudást” – írta Fekete-Kovács Kornél. A közös munkát idézte fel több karmester is, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely, míg Madaras Gergely egyszerűen háláját fejezte ki: „Köszönjük, Péter, hogy az utolsó pillanatig teli vasmarokkal adtad át a tudásod, tapasztalatod, energiád a környezetednek és az utókornak, miközben a humorod, türelmed és az emberséged sosem hagyott cserben! Rengeteget tanultunk Tőled, Te pedig rengeteget adtál nekünk. Visszük tovább a lángot!”

Fejléckép: Eötvös Péter (fotó/forrás: Hrotkó Bálint / Concerto Budapest)