Bécs, 1791. Téli este, havazás, nyomott hangulat. A Varázsfuvola komponálásába temetkező Mozart kopogtatást hall. Ajtót nyit, majd arca elsápad az ijedtségtől. Egy talpig feketébe öltözött, álarcos alak áll előtte, aki halk, fojtott hangon közli vele: egy halotti misét szeretne rendelni tőle. Mozart remegő hangon igent mond, és már ebben a percben érzi, hogy a művet saját temetésére írja. A megrendelő arcát nem látjuk, de tudjuk, hogy Antonio Salieri, a nagy rivális az.
Bizonyára mindenkinek ismerős ez a jelenet. Miloš Forman világhírű 1984-es filmje, az Amadeus igen hatásosan foglalta össze a Requiemet övező valamennyi legendát. De mi igaz mindebből? Nem sok. Kezdjük a hóesésnél: a Requiem megrendelése júliusban történt, úgyhogy ez elég valószínűtlen. És a megbízó? Franz von Walsegg grófnak nem volt sok tehetsége a komponáláshoz, de babérokra azért vágyott. Így hát szakavatott zeneszerzőkkel íratta meg „saját” műveit, akik persze nem tudhatták, ki áll a háttérben. Ezért rendelte Mozarttól a Requiemet (ez talán az egyetlen érdeme: nélküle nem született volna meg a mű). A gróf küldönce valószínűleg hétköznapi módon öltözködött. És végül: a Requiemnek semmi, de semmi köze nincsen Salierihez.
Kapcsolódó
10 érdekesség a 35 éves Amadeusról
1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
A filmrészlet azonban egyvalamiről mégis sokat elmond:
magáról a műről, arról a megrázó, tragikus és démoni hangulatról, amely az egész zenei légkört áthatja.
Hogyan jutott el idáig Mozart, akinek zenéje általában a derűt és a harmóniát testesítette meg az utókor szemében? Nos, ezúttal alighanem félreismertük Mozartot. Zenéjében nem hagyhatjuk figyelmen kívül a sötét tónust. Kevés a moll műve, de milyenek azok! Talán soha senki nem írt drámaibb, hátborzongatóbb zenét annál, mint amellyel a Kőember érkezik a Don Giovanni nagy jelenetében (szintén d-mollban – véletlen-e?). Persze, mondhatnánk harmonikusabb műveket: a Figaro házasságát, a Così fan tuttét és végül a Varázsfuvolát.
Mozart a halálos ágyán
A Requiemben azonban Mozart ismét olyan szöveget kapott kézhez, amely a halál, a végzet gondolatköréhez kapcsolódik. Ez pedig újból életre hívta zenéjének démoni vonásait.
A mű dramaturgiáját a tételek közötti drámai kontraszt és az ezáltal teremtett feszültség szabja meg. A fájdalmas nyitótétel után a Kyrie hatalmas fúgájában mintha egy másik világba, Bach és Händel birodalmába csöppennénk. Hadd emeljem ki a Confutatist, amely számomra nemcsak Mozart, de az egész zeneirodalom egyik legelképesztőbb tétele. Itt a vadul dübörgő nyitóütemek után egyik pillanatról a másikra szólal meg a legéteribb és egyben legpanaszosabb zene.
Mozart csak a Lacrimosáig jutott, amikor is halála megakadályozta a folytatásban. Sohasem fogjuk megtudni, hogyan hangozna a teljes Requiem. De ahhoz, amit Mozart ebben a hét tételben elmond, aligha lehetne bármit hozzátenni.
Az írás a Figaro februári számában jelent meg. A Figaro a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának ingyenes zenei lapja. Elérhető a Zeneakadémia épületeiben, a budapesti konzikban, illetve a következő helyeken: Óbudai Társaskör, Fonó Budai Zeneház, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Rózsavölgyi Szalon, Írók Boltja, MOMKult.
hírlevél
