A jóga filozófiája arra tanít, hogy a harmónia az ellentétpárokban rejlik. El kell fogadnunk, hogy a belégzést a kilégzés, az egészséget a betegség, az örömöt a bánat követi. A férfi nem egész a nő nélkül (és fordítva), a Nap a Hold párja és ahol fény, ott árnyék is van. Ellentétpárok adják életünk teljességét. Talán ezt a gondolatot megragadva állította össze Fischer Iván Pauk György búcsúkoncertjének műsorát, amelyben könnyed és könnyes percek egyaránt előfordultak.

A december 28-i hangverseny a Budapesti Fesztiválzenekar egyik, háromnapos "titok-koncert" sorozatának utolsó állomása volt. Ezen hangversenyek hagyományaihoz tartozik az, hogy az előadások műsora "hétpecsétes titok", ebben az esetben is csak azt tudtuk, hogy Pauk György világhírű hegedűművészünk, aki több mint fél évszázadot töltött a pódiumon, itt köszön majd el közönségétől. Ezt a szomorú attitűdöt oldotta fel a koncert első fele, ahol csupa szórakoztató komolyzenét hallhattunk.

Elsőként Astor Piazzolla egyik tangója repített minket képzeletben Argentínába. A vonósnégyesre és szaxofonra átírt szenvedélyes tánc kiváló előadása remek apropó volt arra, hogy belehelyezkedjünk abba az oldott hangulatba, amely a koncert első felét jellemezte. A második műsorszám alkalmával képzeletbeli utazásunk Magyarországon, Weiner Leó műhelyében folytatódott, ahol f-moll Szerenádját hallgathattuk meg. A méltatlanul elfeledett, és kevésszer játszott darabot 1906-ban komponálta a szerző. Az előadás nem volt olyannyira tökéletes, mint amit megszokhattunk a Fesztiválzenekartól, de az apró pontatlanságokat (a harmadik tételben főleg a fuvola és oboaszóló alatt a vonós pizzicato bizonytalan volt) én a fáradtságnak, és az indiszponáltságnak tulajdonítom. Leonard Bernstein az On the Town című musicaljének szvitjéből a Times Square tétel interpretációjában már nyoma sem volt a pillanatnyi dekoncentráltságnak.

A leghumorosabb rész ezután következett, amikor Fischer Iván sejtelmesen felkonferálta a következő műsorszámot: "A szórakoztató komolyzene olykor olyan dolgoknak is emléket állít, amelyet az emberiség amúgy elfelejtene. Ilyen az írógép." Meghökkenésünk jóízű nevetésbe torkollott, amikor Leroy Anderson írógépre és zenekarra komponált versenyművének (!) szólistája, Kurcsák István leült egy írógép elé és megszólaltatta a zenei poénokban cseppet sem szűkölködő, az írógépet, mint ritmushangszert használó, roppant szellemes kompozíciót.

A derült pillanatokat emelkedettebb másodpercek követték, hiszen a Parafónia Zenekar lépett a színpadra. Ez az együttes sérült fiatalokból áll, akik színes (a hangmagasságokat színekkel jelölő) kottából, és zenei asszisztensek (ők azok a személyek, akik pálca segítségével jelzik a muzsikusoknak, hogy éppen hol tartanak, és hosszabb darabok esetében lapoznak is) segítségével zenéltek nekünk. Természetesen a Fesztiválzenekar kamaracsoportja is bekapcsolódott a muzsikálásba, amely során Mozart C-dúr német táncát, ismertebb címén Utazás a szánon című művét adták elő. Fabényi Réka, a Parafónia Zenekar vezetője vezényelte a szemnek, szívnek, fülnek egyaránt nagyon kedves, élvezetes előadást.

Aztán elérkeztek a búcsú percei. Pauk György, aki Bartók Béla szerzeményeinek nagy rajongója, és kiemelkedő tolmácsolója, a zeneszerző 2. hegedűversenyét, egyik legnépszerűbb művét választotta erre az alkalomra. Ahogy Fischer Iván mondta: "Pauk György, az egyik legnagyobb formátumú hegedűművészünk ma este nemcsak a budapesti, hanem a nemzetközi közönségtől is búcsút vesz. Megtisztelve érzem magam, hogy a kortársa lehettem, és zenéje részesévé válhattam."

Felcsendültek tehát a nyitótétel hangjai. Pauk György 71 éves, de játékán ez cseppet sem hallatszik. Azon kevesek egyike, akiből sem a tűz, sem az izmok ereje, sem a szellemi frissesség nem veszett el. Vibrátójának sűrűsége, a hangok precizitása, vonótechnikájának virtuozitása fölött se járt el az idő. Ihletett és átgondolt volt a játéka: Paukot hallgatva tényleg az volt az érésem, hogy a hegedülés a világ legegyszerűbb dolga. Hangja Bartóki tisztaságú, igényességű volt, de ahol kellett megvolt a barbaro jellege is. Előadása teljes értékű, még így, hetvenen túl is.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért hagyja abba a koncertezést? Az MTI-nek adott nyilatkozatában ezt említi: "Több mint 55 évig jártam a világot, nagy odaadással. Elég volt, szeretnék egy kicsit csendesebb életet élni." Naponta öt-hat órát gyakorolt, a világot bejárta, de - emlékezett vissza pályájára - szinte semmit sem látott, pihenéssel és felkészüléssel töltötte idejét hotelszobákban, magányosan. Szerencsére nem vonul vissza teljesen, hiszen mesterkurzusokat ez után is fog tartani, a londoni növendékeit sem hagyja cserben, és zsűrizést is vállal majd – megmarad tehát a zenével való kapcsolata. De Pauk György szereti és tiszteli közönségét (és magát) annyira, hogy bizonyos szint alá nem süllyed, nem áll ki olyan produkcióval a színpadra, amelyet nem érez elég értékesnek ahhoz, hogy megossza a hallgatókkal.

A második tétel ennek megfelelően hátborzongatóan szép volt. Ennek a résznek az alaptémája egyébként egy négysoros népdal, amely több variációban hangzik el, majd a tétel végén újra visszatér eredeti formájában, de – ahogy Halász Péter fogalmazza – "éteri magasságba helyezve". Kroó György így írt erről: "Úgy bámulunk eltűnő, az ég kékjébe olvadó karcsú alakja után, mint akik egyszervaló csodás látomás kegyelmét élvezték." Varázslatos és megható pillanat volt ez, hiszen ezeket a hangokat utoljára hallhattuk élőben Pauk Györgytől. A harmadik tétel is remekül sikerült, a nézők visszahívták még egyszer a művészt a színpadra. És mivel is búcsúzhatna egy hegedűs, mint Bach zenéjével: a C-dúr szólószonátából következett a Largo tétel.

Megrendülten hallgattam a rendkívül bensőséges, búcsúzó hangokat. … Ő maga is rendkívüli állapotba került: mélyről jövő, őszinte, időtlen zene kapuja lett. … Majd elhalt az utolsó hang is, átadva magát a szívek csendességének. … Percekig zúgó tapsvihar búcsúztatta a művészt, aki egyszercsak átlépett a színpad ajtaján, át, a másik oldalra, ahol egy új élet, feleség, négy unoka, család, utazás – egy új világ várja. Ehhez az új élethez kívánt jó, békés, lágy szelet a Fesztiválzenekar Mozart: Cosi fan tutte című operájának idevágó, az első felvonásban hallható tercettjével.

És hogy hogy érezte magát maga a művész, azt koncert után elárulta nekem: "Megkönnyebbültem. Én évek óta így terveztem: akkor akartam abbahagyni, amikor erőm teljében vagyok, hogy így emlékezzenek rám. Azt hiszem, szép befejezés volt."

(2007. december 28. - 19:45 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Titok-koncert - Pauk György (hegedű) búcsúhangversenye; Bartók: 2. hegedűverseny; A koncert további műsora meglepetés; km.: Budapesti Fesztiválzenekar; vez.: Fischer Iván)