Klasszikus

Egy videóban köszöntenek a karmesterek

2014.06.23. 10:54
Ajánlom
Már csak június 30-áig lehet megváltani a bérletet a Danubia őszi zeneakadémiai sorozatára. Ebből az alkalomból a koncertek karmesterei mondják el, mire is számíthatunk.

Az Íme, az Ember című bérletsorozat 2014. szeptember 16-án kezdődik, és két félévet átívelő tematikája egészen 2015. május 22-éig tart. A bérletakció keretében lehetőség nyílik a nyolc koncertet felölelő szezonbérlet vagy az őszi vagy tavaszi négy eseményt magában foglaló évszakbérlet vásárlására. Az Íme, az Ember bérlet valamennyi koncertjének helyszíne a Zeneakadémia Nagyterme. A bérletek megvásárolhatók a Művészetek Palotája és a Zeneakadémia jegypénztáraiban, a Budapest Music Centerben, a Danubia zenekar Paulay Ede utcai irodájában, illetve honlapunk Bérletvásárlás menüpontjában. Vásáry Tamás a kutatók közé tartozó, nagy guruk egyike, ahogyan Liszt is az volt, és a mondák Doktor Faustusa is. Liszt két talán legjelentősebb műve, a h-moll szonáta és a Faust-szimfónia nyitja a Danubia őszi koncertsorozatát az egyik legjelentősebb Liszt-interpretátor megformálásában.

A sorozatban két koncert is a zene tiszta világán átszűrve vizsgálja a háború és a béke viszonyát: novemberben a holokauszt felfoghatatlansága, áprilisban pedig az első világháború zeneművészetre gyakorolt hatása áll a koncertek fókuszában. Mindkét koncerten világhírű vendégkarmester áll majd a dobogón: novemberben Dohnányi Ernő leszármazottja, Oliver von Dohnányi, áprilisban pedig Kocsis Zoltán vezényli együttesünket. Héja Domonkos decemberi koncertjén Prokofjev csodálatos balettzenéje mellett Sosztakovics XV. szimfóniája hangzik majd el. Perényi Miklós februárban lesz zenekarunk vendége, a lánglelkű, önmagával és démonaival is sokat viaskodó Schumann műveinek szentelt koncerten.

Az igazi, őszinte hit keveseknek adatott meg a művészvilág nagyjai között, Liszt mellett közéjük tartozott Bruckner, akinek éteri, VII. szimfóniája mellett Nielsen gyönyörű hegedűversenye is felcsendül, mindkét mű az emberi nemességbe és szépségbe vetett hit zenei megvallása. A szülőföld az út kezdete és vége, még ha oly kacskaringós is ez az út, mint Bartók Béla esetében, akinek a sors csak halála után adta meg a hazatérés kegyelmét távoli menedékéből. Bartók honvágytól gyötörve alkotta meg egyik legnagyszerűbb művét, a Concertót, amely a sorozat záró koncertjén hangzik majd fel Hámori Máté vezényletével, az Óbudai Danubia Zenekar előadásában. A sorozat zeneszerzőinek erőfeszítése, művei méltóképp manifesztálják a küzdelmet, a reményt, a csüggedést, a szerelmet és a hitet magát.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Könyv

Elhunyt Kálmán C. György

Vasárnap hajnalban, hatvanhét éves korában elhunyt Kálmán C. György – tudatta a neves egyetemi tanár, irodalomtudós, kritikus, publicista féltestvére
Zenés színház

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

A „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő halálhírét a család közlése alapján müncheni ügynöksége, a Hilbert Artists Management tette közzé.
Klasszikus

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Lengyel-magyar barátság - Emszt/Koszowski Duó első lemeze

A Folks című albumon lengyel és magyar zeneszerzők művei szólalnak meg az alkotók átiratában, szoprán szaxofonon és zongorán.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny
Klasszikus ajánló

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus hír

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Klasszikus videó

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.