Klasszikus

Egyedülálló lehetőség: vezényeld Te a Budapesti Fesztiválzenekart!

2019.09.09. 10:35
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa karmesterpályázatot hirdet amatőröknek. A négy győztes Beethoven-szimfónia egy-egy tételét vezényelheti a Nemzeti Hangversenyteremben.

Már gyerekkorodban is szenvedélyesen vezényeltél egy képzeletbeli zenekart? Dirigáltál a tévének, a rádiónak, a papírzenekarodnak és a feléd kószáló tehéncsordának? Karmesteri pálca volt a fakanál, a kötőtű és a szívószál is? Ha időközben betöltötted a 18. életévedet, és azóta sem vezényeltél hús-vér zenekart, neked szól a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös, elsősorban amatőröknek kiírt pályázata. Jelentkezz, és te lehetsz az egyik szerencsés, aki a februári Beethoven-maratonon 1400 ember előtt vezényelheti a világ egyik legjobb zenekarát, a Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ) a Müpában.

A négy győztes jelentkező 2020. február 2-án a Müpával közös szervezésű Beethoven-maraton zárókoncertjén vezényelheti Beethoven 7. szimfóniájának egy-egy tételét a BFZ élén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Müpa és Budapesti Fesztiválzenekar együttműködésében megvalósuló maraton minden évben egy-egy ikonikus zeneszerző munkássága köré épül, 2020-ban az éppen 250 évvel ezelőtt született zseni, Beethoven műveivel találkozhatnak a nézők a Müpa minden szegletében, reggeltől egészen késő estig.

BFZ_TerTancKoncert4StillerAkos-114004.jpg

Budapesti Fesztiválzenekar (Fotó/Forrás: Stiller Ákos)

Az idei maraton rendhagyó, kétfordulós dirigensi pályázatára 18 éves kor felett jelentkezhet mindenki, aki nem rendelkezik karmesteri, karvezetői és/vagy fúvóskarnagyi végzettséggel és nem jár szakirányú képzésre. A szervezők elsősorban amatőröket várnak, de a pályázat zenészek számára is nyitott – a jelentkező rendelkezhet közép- vagy felsőfokú hangszeres zenei végzettséggel.

A pályázat a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Fischer Iván tervei alapján és az ő felügyeletével zajlik. A négy kiválasztott Beethoven-karmester személyre szabott, egyéni coaching keretében készülhet fel a nagy napra a zsűri segítségével. A zsűri tagjai Cser Ádám karmester, Dubóczky Gergely (zsűrielnök) karmester és Vass András karmester.

A karmesterpályázat részletei erre a linkre kattintva érhetők el.

Jelentkezni a [email protected] e-mail-címen lehet szeptember 30-ig. Aki bizonytalan magában, annak az alábbi cikkünk segíthet.

A karmester meg minek?

Kapcsolódó

A karmester meg minek?

Írásunkban arra keressük a választ, hogy mi is a karmester szerepe, mi rejlik a látványos gesztusok mögött, milyen képességekkel rendelkezik egy jó dirigens, és azt is megvizsgáljuk, hogy beszélhetünk-e karmester egyéniségekről.

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Kapcsolódó

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.