Klasszikus

Egyházzenei Fesztivál Pécsett

2013.06.21. 16:41
Ajánlom
A baranyai megyeszékhelyen június 22-30-ig tartó rendezvénysorozat nagyszerű alkalmat nyújt az egyházzene sokszínűségének bemutatására.

A szervező Filharmónia Magyarország célja az, hogy az érdeklődőket színes, érdekes, részben ritkán hallható, különleges produkciók révén ismertesse meg az egyházzene sajátos műfajaival, múltjával és jelenével. A programban kórusok, neves orgonaművészek és tehetséges fiatalok fellépése éppúgy szerepel, mint különböző hazai és külföldi régizenei együttesek koncertjei.

A fesztivál több mint harminc rendezvényből áll, amelyek helyszínéül a város templomai és a Szent Mór Iskolaközpont szolgálnak. Az előadók révén az érdeklődők részesei lehetnek a keresztény liturgia kultikus pillanatai közül a papszentelésnek, zsolozsmáknak, ünnepi, püspöki miséknek és zenekari szentmiséknek is. Ezeken olyan együttesek működnek közre, mint a Deák téri gyülekezet Lutheránia Ének- és Zenekara Kamp Salamon vezetésével, a Schola Cantorum Budapestiensis, a Schola Cantorum Suboticiensis vagy a Psalterium Hungaricum.

A Filharmónia kitért arra, hogy a szervezők nagy figyelmet szentelnek a több mint ezeréves, az egyetemes zenei kultúra részének tekintett, de kevesek előadásában és gondozásában hallható gregorián zenének, továbbá a zsidó vallás zenéjének is. Utóbbiba az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Goldmark Kórusa avatja be a közönséget.

A fesztiválhoz, illetve az egyházzenéhez kapcsolódnak olyan események is, mint a pécsi székesegyház homlokzatán álló tizenkét apostol-szobor közvetlen közeléből megszólaló fúvószene, valamint a Góbé Zenekar népzenei ihletésű, komolyzenei alapokon nyugvó koncertje, amelyre a tervek szerint a nagyközönség előtt ritkán megnyíló püspöki palota kertjében kerül majd sor.

Emellett az érdeklődőknek lehetőségük nyílik egy ingyenes látogatásra Magyarország legnagyobb orgonaépítő műhelyében, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrában, és megtekinthetik a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán működő keresztény művészeti osztály kiállítását is, amelyet a Krisztus keresztjének jelentésrétegeit tanumányozó kurzusukon készített munkákból állítottak össze.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.