Egyik szemem sír…

Keszthely idén is a Klassz a pARTon! Fesztivál sokszoros fesztiválhelyszíne – ezzel úgy tűnik, átveszi Balatonfüred, a fesztivál korábbi reprezentatív városának helyét. És nemcsak szabadtéri játszóhelyeivel. Nem tudni miért, de 2022-ben jóval kevesebb koncert szólalt meg a Kisfaludy Színpadon és a Gyógy téren, noha a füredieknek (ahogy e sorok írójának is) számos felejthetetlen élménye kapcsolódik e helyekhez – tavalyról például egy Mozart zongoraverseny Káli Gáborral, a Grazioso Kamarazenekarral és Érdi Tamással. De Siófokról is – alighogy elindult – eltűnt a Klassz a pARTon! és Mozart, a közönség lelkesedése dacára. (Viszont van minden más, ami nem Mozart…)

Egy fesztivál megszervezése sok hónapos, több embert foglalkoztató feladatsor, és ha egy nyári szabadtéri programsorozat közepén egy-egy szép történelmi termet is sikerül helyszínnek megnyerni, az tiszta nyereség. Lehet eső, lehet viharos szél, a koncert nem marad el, mindenki örül. Ha ez a terem a keszthelyi Festetics-kastély csillogó csilláros Nagy bálterme, már fel is csillant a szem – jó alkalom lesz újra látni a Balaton fővárosát hangulatos utcácskáival, de elsősorban a sok érdekes kiállítást befogadó szépséges kastélyt.

Peter Caelen (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka / Klassz a pARTon!)

Peter Caelen holland zongoraművész aktív pódiumművész, munkásságát mindig jól fogadja a kritika: „[…] nagy kifejezőkészséggel és határozott karizmával zongorázott, lenyűgözően, szívből zenélt…" – írta róla az Eindhoven Dagblatt. Számos lemezfelvétele készült (legtöbbje úgynevezett vegyes műsorral, amelyek a klasszicizmustól a kortárszenéig terjedő érdeklődéséről adnak számot), és tevékenységének székhelyén, az ejsdeni Orsolya-nővérek kolostorában saját hangversenysorozatokat szervez, mesterkurzusokat tart. Keszthelyi szólóestjén Yamaha zongorán játszott, egy széles dinamikai skálára képes kiváló hangszeren, amit csak azért érdemes megemlíteni, mert a hangszer színei és dinamikai képességei több szempontból meghatározónak tűntek e sorok írója számára.

A szenvedélyes, belemenősen játszó művészt valószínűleg a bálterem remek akusztikája is segítette, a zongoradarabok végig rokonszenvesen egészséges, telt zongorahangon hangoztak el.

És ez a hang soha nem volt szárazon, erőszakosan kopogó, mindig ragyogóan (mint egy nagyzenekar), vagy szonórusan (mint egy viharos szélzúgás) telt volt, még a Norma-reminiszcenciák (Bellini–Liszt) egynémely ütőhangszerszerű passzázsaiban is. Határozottan ez a művész erőssége.

A kiadott műsortól eltérően egy Haydn-szonáta, az 52. számú „nagy” Esz-dúr indította a műsort, a nagyszabású, mondhatni beethoveni hangvételű szonáták egyike, amely a kitett kottából ítélve, egy last-minute ötlet alapján került a darabok közé. Az ötlet spontaneitása kissé érződött is a két saroktétel technikai aprómunkáján, ezzel szemben a lassú tétel, ez a különleges, zeneileg-technikailag a legnehezebben megközelíthető Haydn-zenék egyike az est egyik legnagyobb művészi teljesítményének bizonyult.

És itt hallhattuk azt is, hogy a Yamaha milyen halkan, de egyben magvasan is képes megszólalni.

Talán nem véletlen, hogy ez a tétel – és nem a teljes szonáta – a művész egyik élőben felvett CD-felvételén is elhangzik. Ahogy a Schubert-dal alapján íródott Liszt-parafrázis is, az Auf dem Wasser zu singen, a koncert másik hangulati csúcspontja – itt hallottuk a sok szép zongorahang után talán a legszebbeket, a schuberti visszafogottan könnyes mosoly és a liszti exhibicionizmus között félúton.

Peter Caelen (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka / Klassz a pARTon!)

Egy népszerű Chopin-gyöngyszem, a g-moll ballada következett, amelyben a művész nem annyira a balladamesélés titokzatos meseszerűségére, inkább a romantikus pátoszra, viharos egzaltáltságra helyezte a hangsúlyt: meglepő effektusokat keltett azzal, hogy általában alig hallott középszólamokat kiemelt, némely megszokott dallamfordulatot eltűntetett a futamok viharos tengerében. Sok vonatkozásban szokatlan, de izgalmas zongorázás volt, a részletek iránti figyelemmel, a hangszer dinamikai skálájának teljes birtokában. Három népszerű Chopin-etűd „pihenője” után Liszt hosszú és gyilkosan nehéz Norma-reminiszcenciái következtek Bellini operájának témáira, Liszt zongoravirtuóz korszakának egyik emblematikus darabja, amelynek

előadása valóságos sportteljesítmény minden zongorista részéről.

És itt kapjuk elő rögtön a zsebkendőt. A Festetics-kastély, ez a nagyszabású késő- és neobarokk épületegyüttes bőven megérdemelne egy légkondicionálási megoldást. A koncert alatt választhattunk, hogy csukott ablakok mellett rekkenünk a hőségben, vagy kinyitjuk az ablakokat és hangos bútortologatás, az udvarról beszűrődő beszélgetés és kamionkerekek zaja mellett hallgatjuk a zongoristát. Kompromisszumos megoldás született: egy ablak be, egy ablak ki, így a nézőtér bizonyos részének lelombozó többszólamú hanghatásokban volt része. Kár érte.