Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

2022.12.05. 13:00
Ajánlom
Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.

Azért mégiscsak feltűnő, hogy Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András egymás mellett nőttek és jutottak fel a világ zenei színpadának csúcsaira, mondhatnám, egymást húzták fölfelé. (Mellettük kell említenem a nemrég eltávozott Szakcsi-Lakatos Bélát, akit Kocsis annak idején a legjobb kortárs magyar billentyűsként aposztrofált.) Ez a csoporthatás nem lehet véletlen. Valami titkos versenyféle ez, ha ő ilyet tud, én másban leszek jobb, vagy valami hasonló dolgozhat bennük.

Ma ilyesmit láthatunk a pétervári Mariinszkij Színház zongoristazsenije, Jevgenyij Kissin körül. Gondolok Mihail Pletnyovra, netán Danyiil Trifonovra vagy a hihetetlen tehetségű Alexandr Malofejevre például, aki alig húszévesen már tele van nemzetközi zenei versenygyőzelmekkel. (Rachmaninov II. c-moll zongoraversenyét hallva elhűltem, ilyen fiatalon – tán húszéves se volt – ilyen bonyolult művet még nem hallottam pódiumon.) Azért a Mariinszkij Színház világhírébe erősen bedolgozott a zseniális karmester, zenepedagógus meg szervezőzseni, Valerij Gergijev. By the way: az ő keze alatt lett világsztár Anna Netrebko is…

De az „egyik húzza a másikat” jelenség kapcsán említhetném Baráti Kristófot és Várdai Istvánt, a KaposFest művészeti vezetői, akik a kaposvári-pécsi műhelyből együtt és külön-külön indulva lettek világhírűek. Barátit alig lehet Pesten hallgatni, állandóan turnékon játszik, Várdainak meg egy német milliomos vett egy 1673-as Stradivari-csellót, és adta a művésznek – kölcsönbe – a mecénás hihetetlen elismeréseként. Joggal, mert Várdai hangzásilag ma már a világcsoda Yo-Yo-Ma közelében jár…

Kaposfesttrio-165109.jpg

Baráti Kristóf, Alexei Volodin és Várdai István a Kaposfesten (Fotó/Forrás: Kaposfest)

Igaz, több példát nem igen tudnék említeni a hármas-négyes csoportdinamikára, de hiszek benne.

Haverom Amerikából jött ide Pestre meghallgatni Várdai és Frankl Péter előadásában Beethoven összes zongora-cselló szonátáit. (Várdai Londonban gyakorolta be ezt a fantasztikus sorozatot Frankl Péterrel. A hazai kultúra bűne, hogy ezt az egyedülálló produkciót nem örökítette meg se lemez, se média. Egyébként csak mellékesen kérdem: van, aki még emlékszik Frankl Péter és Pauk György egykor ünnepelt duójára?)

Lehet, hogy ez a csoportdinamika buta ötlet, hisz a világ pódiumain szereplők többnyire magányosan, illetve zenekarral a hátuk mögött lettek nagyok (gondolok itt Martha Argerichre vagy Daniel Barenboimra). De például ez utóbbi nem bírta ki a magányt, és Edward W. Said barátjával megalapította a ma már világhírű West-Eastern Divan Orchestra elnevezésű, arab és izraeli fiatalokból álló zenekart, amivel zeneileg (és a nemzetközi koncertéletben is) egyedülállót teremtett. És mellesleg az izraeli-palesztin békét is elősegítette.

Szerző: Almási Miklós

Fejléckép: Almási Miklós (fotó: Fábián Évi / Fidelio)

Az igazság senkit nem érdekel – beszélgetés Almási Miklóssal

Kapcsolódó

Az igazság senkit nem érdekel – beszélgetés Almási Miklóssal

Közeli jövőnk és a távoli jelen – A digitális társadalom kritikája a címe Almási Miklós legújabb könyvének. A Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja ez alkalommal is húsbavágó kérdéseket feszeget. A szerzővel az internet adta szabadságról és rabságról, az egyre elsekélyesedő emberi kapcsolatokról, az álhír-dömping valódi céljáról, titkaink és privát szféránk eltűnéséről, valamint a művészetről mint lehetséges kiútról beszélgettünk.

Egy zenészóriás arcai – Daniel Barenboim 80 éves

Egy zenészóriás arcai – Daniel Barenboim 80 éves

Zongorista, karmester, békepárti gondolkodó, a Berlini Állami Opera zeneigazgatója – Daniel Barenboim szerteágazó tevékenységét nehéz röviden összefoglalni. Születésnapi cikkünkben a szavak mellett a zenén keresztül is végigtekintünk egy gazdag pálya fontosabb csomópontjain.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Egy hallgató azt írta, ha nem lett volna a Notturno, végzett volna magával” – Interjú Némethy Attilával

Némethy Attila zongoraművésszel, a Zeneakadémia tanárával a Bartók Rádiónál vezetett műsorairól, a közönség érdeklődéséről és a hagyományok átadásáról beszélgettünk.
Vizuál

Kern András előtt tiszteleg a FILMIO

A Nemzeti Filmintézet streaming platformján négy napig ingyenesen láthatunk három, Kern András főszereplésével készült magyar filmet.
Színház

Játszani kell, nem belehalni – Esztergályos Cecília 80

A Kossuth-díjas színésznő január 26-án ünnepli a 80. születésnapját. Noha legtöbben a Família Kft. című tévéfilmsorozatból ismerik, mindmáig aktív színészi pályáján szép számmal fordultak elő jelentős filmes és színházi alakítások is.
Színház

Csiby Gergely egy keményen eldurvuló válást állít színpadra az Art-Színtérben

A Rózsák háborúja című előadás lesz az első produkció, amely kifejezetten az Art-Színtér idén birtokba vett terébe készül. Az előadást február 20-án mutatják be. A rendezőt társulati létről, szabadúszásról és a készülő előadásról kérdeztük.
Klasszikus

Egész napos zenepedagógiai programmal emlékeznek Lukácsházi Győzőre a Magyar Zene Házában

Fél évvel ezelőtt hatalmas veszteség érte a hazai életet, a tavaly elhunyt Lukácsházi Győzőre most koncerttel és szakmai programokkal emlékezik a Magyar Zene Háza február 4-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Improvizáció, ütősök és ősbemutatók az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál zárókoncertjein

Végéhez közeledik az év elejének izgalmas kortárs zenei programsorozata, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, ám február elején még a tőlük megszokottan sokszínű koncertekkel várják a közönséget.
Klasszikus ajánló

Korcsolán Orsolya modern és kortárs műveket játszik a Zeneakadémián

A ragyogó külföldi sikereket elérő hegedűművész Eötvös Péter, Richard Strauss és Kurt Weill műveiből ad hangversenyt, amely egyben doktori képzésének zárókoncertje is lesz.
Klasszikus ajánló

Egész napos zenepedagógiai programmal emlékeznek Lukácsházi Győzőre a Magyar Zene Házában

Fél évvel ezelőtt hatalmas veszteség érte a hazai életet, a tavaly elhunyt Lukácsházi Győzőre most koncerttel és szakmai programokkal emlékezik a Magyar Zene Háza február 4-én.
Klasszikus interjú

„Egy hallgató azt írta, ha nem lett volna a Notturno, végzett volna magával” – Interjú Némethy Attilával

Némethy Attila zongoraművésszel, a Zeneakadémia tanárával a Bartók Rádiónál vezetett műsorairól, a közönség érdeklődéséről és a hagyományok átadásáról beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Schubert-sorozattal indítja az évet a Concerto Budapest

A Hallgassunk Schubertet! tematikus nap január 28-án a schuberti életmű változatos műfaji kínálatával és sztárvendégekkel várja közönségét három koncertre a Zeneakadémiára.