Sokfelé dolgozott már a világban, miért döntött úgy, hogy Magyarországon szeretné folytatni a pályáját?

Olyan, mintha hazajönnék. Az elmúlt öt-hat évet Ázsiában töltöttem, ami nagyon más világ, és megerősítette bennem az érzést, hogy a melegség, otthonosság érzésére vágyom. Én a zenélés európai módját ismerem, értem igazán.

Zenészcsaládból származik, felmerült valaha, hogy más pályát válasszon?

Nem a családom, az apám miatt: én voltam az, aki mindenképpen zenével akart foglalkozni. Először hegedűművésznek készültem, de fokális disztónia miatt huszonkét évesen abba kellett hagynom a hangszeres játékot. Ennek a rendellenességnek az a következménye, hogy amikor a zenész nyomást akar gyakorolni a húrra, az ujja hirtelen begörcsöl. Amikor kiderült, hogy nem lehetek hegedűs, leültem, írtam egy listát mindazokból a munkákból, amelyek zenével kapcsolatosak.

Gyermekkoromban, Svájcban a kis szobámban szokásom volt elképzelni, hogy elutazom Ausztráliába, Chilébe. Láthatja az ember a térképen, hol vannak a hegyek, a folyók, egy nagyváros – vajon milyen lehet? Megmozgatja a fantáziát. A kotta is ilyen, miközben csak kis jelek egy papíron, ránézve az ember magában hallja a zenét. Mikor meg kellett hoznom a döntést, felidéztem magamban mindazokat a csodás pillanatokat, amelyeket gyerekkoromban a kottának köszönhettem. Úgy döntöttem hát, megpróbálom a vezénylést. Apám jó barátja volt Franco Ferrara karmester, így nála kezdtem tanulni. Sokat segítettek a hegedűs tapasztalatok, a zene ismerete, és az a képesség, hogy bele tudom érezni magam a zenészek helyzetébe. De egyáltalán nem biztos, hogy egy jó hangszeresből jó karmester is válik.

Gilbert Varga (Fotó/Forrás: Felix Broede )

Hogyan kell elképzelni az Ön és Bogányi Tibor közötti vezető karmesteri munkamegosztást?

Vannak karmesterek, akik mindenáron ragaszkodnak a hatalmukhoz, ők egy ilyen helyzetet nem tudnának elfogadni. De se Tibor, se én nem vagyunk ilyenek, így nincs abból probléma, hogy rivalizálni próbálnánk, elfogadjuk egymás döntéseit, igényeit, így lehet igazi partnerként együtt dolgozni. Olyan ez, mint a kisgyereknél, ha csak az egyik szülő mond valamit, lehet, hogy figyelmen kívül hagyja, de ha azt a másik szülő is megerősíti, már sokkal erősebben hat.

Milyennek írná le a Pannon Filharmonikusokat? Melyek a zenekarnak az erős vagy esetleg a gyenge pontjai?

Egyáltalán nem látok gyenge pontokat, inkább lehetőségeket a fejlődésre. A növekedésnek nincs felső határa. Egy szinten maradni nem lehetséges, ha az ember pusztán arra törekszik, rögtön elkezd hanyatlani. Csak úgy lehet fenntartani egy szintet, ha folyton fölfelé törekszünk. És akkor még magasabbra is el lehet jutni. Horváth Zsolt igazgató és a társulat azt akarta, hogy én is csatlakozzam, ez annak a jele, hogy ők is a fejlődést akarják.

Vannak már konkrét tervei a zenekarral kapcsolatban?

Nincsenek különleges terveim, szeretnék építeni arra, ami már létezik és nagyon jó, és folytatni, ami eddig történt. Ez a legjobb, amit az ember tehet, mint a kisgyereknél, a szülő azt akarja, hogy fejlődjön, nincs szükség pontosabb célokra, például hogy melyik egyetemre akarják bejuttatni. A cél a növekedés: szeretném az együttes élvonalbeli helyzetét egyértelműsíteni, és a nemzetközi törekvéseinek lendületet adni.

Létezik a zenén kívül más tevékenység is, amiből inspirációt tud meríteni?

Sokat olvasok. Az utóbbi időben Stefan Zweig-műveket.