Klasszikus

Együtt zongorázhatnak gyerekek és szüleik a ZeneVarázslat versenyén

2023.04.17. 12:50
Ajánlom
Április 19-én kezdetét veszi a VII. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongorakurzus, amely az évek során kulturális programsorozattá nőtte ki magát. Idén egy különleges kategóriában is lehet nevezni a versenyre, amelyben a gyermekek és a szülők közösen zongorázhatnak a színpadon. A versenyzők elismert Liszt- és Kossuth-díjas zsűritagok előtt bizonyíthatják tehetségüket.

A ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenynek és Kurzusnak a kamaramuzsikálás népszerűsítése mellett az elmúlt évek alatt közösségépítő szerepe is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Már maga a műfaj, a négykezes is azt az üzenetet jelképezi, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok ebben a mai, elmagányosodó világban. Amikor két ember együtt muzsikál, az segít hangsúlyozni az összetartozás fontosságát. Ilyenkor a zenészek szinkronban mozdulnak, szinte együtt lélegeznek, ez pedig igazán különleges élmény lesz, nemcsak a zenélő párosnak, de a nézőknek egyaránt.

A növendékpárosok mellett ugyanezen missziót képviselve alakították ki a program szervezői a növendék-tanár és a tanár-tanár kategóriákat is az évek során. A regisztráció lezárását követően tisztán látható, hogy az idei újdonság, a szülő-gyermek kategória is nagy népszerűségnek örvend, hiszen ezekben a napokban több mint húsz családban gyakorolnak már a zongoraversenyre.

A verseny különlegessége, hogy olyan szülők lépnek majd színpadra gyermekeikkel, akik 20-25 évvel ezelőtt mutatkoztak be utoljára versenyen,

és bár „polgári foglalkozást” választottak maguknak felnőttként, zongorázó gyermekeik által a zene szeretete továbbra is meghatározza mindennapjaikat.

„Büszkén mondhatjuk, hogy az eseménysorozat művészeteket és művészjelölteket összefogó kulturális programsorozattá nőtte ki magát, ebben az évben rekordszámú, 250 versenyzővel és közel 3000 érdeklődővel. Ez köszönhető annak is, hogy

a ZeneVarázslat zongorakoncerteken és számos kísérőprogramon látja vendégül a versenyre érkezőket, illetve a versenynek otthont adó város és a környék lakóit

– mondta el Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a ZeneVarázslat Mozgalom és Négykezes Zongoraverseny alapítója.

A ZeneVarázslat Mozgalom kiemelt célja a kimagasló tehetségek elindítása a zenei pályán, valamint a négykezes műfajon keresztül a kamarazene szépségének bemutatása. Ezt szolgálja az évente, idén hetedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongorakurzus, amely Magyarország egyik legkedveltebb komolyzenei eseményévé vált.

A gyermekek szakmailag kiváló, Liszt- és Kossuth-díjas zsűritagok előtt mutathatják meg felkészültségüket és tehetségüket.

A tengeren túli magyar közösségek évek óta kiemelt figyelemmel követik a programsorozatot, idén számukra online beküldhető versenyvideókkal biztosították a részvételt külön kategóriában, így Kanadából és az USA-ból is folyamatosan érkeznek a versenyvideók.

Zenevarazslat-110539.jpeg

A főszerepben a zongora (Fotó/Forrás: ZeneVarázslat)

A programsorozat kétalkalmas ZeneVarázslat négykezes koncerttel veszi kezdetét április 19- én, Várnagy Andrea zongoraművésznek lányával, Farkas Lilivel közös két hangversenye több száz csepeli általános iskolás gyermek figyelmét tudja majd ráirányítani a klasszikus zene szépségeire és értékeire.

Április 20-23. között, négy napon át reggeltől késő délutánig a ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny résztvevői mutatják majd be tudásukat a zsűrinek és a közönségnek.

A verseny célja, hogy a pályára készülő gyermekek mellett azok is színre léphessenek produkcióikkal, akik ugyan nem a zenét választják majd élethivatásuknak,

de örömüket lelik a klasszikus zene művelésében. A verseny hat növendékkorcsoportban, valamint a tanár-diák és szülő-gyermek kategóriában zajlik, a legkisebbektől egészen az egyetemista korosztályig. Idén is lehetőség volt tanár-tanár párosok nevezésére, hiszen továbbra is cél, hogy ez a négy nap ne csak a növendékeknek, hanem felkészítőik, tanáraik számára is a zene ünnepévé válhasson, és ezen alkalomból művészként ismét a pódiumra léphessenek.

Magyarország kiemelkedő művészei, zenepedagógusai, a Zeneakadémia tanszékvezetői, a Magyar Művészeti Akadémia tagozatvezetői idén is elfogadták a meghívást és a nemzetközi zsűri munkájában részt vállalnak, így Becht Erika, Balázs János, Bonnyai Apolka, Eckhardt Gábor, Farkas Gábor, Szakács Marianna, Szamosi Szabolcs, Tóth Péter és Várnagy Andrea is a bírálók között foglal majd helyet.

Az ország minden pontjáról, valamint Németországból, Erdélyből, Felvidékről, Muravidékről, Vajdaságból érkeznek gyermekek tanáraikkal, szüleikkel, hogy részt vehessenek az eseményen.  A nehéz körülmények ellenére a Kárpátaljai gyermekek is lelkesen készülnek, és idén ismét személyesen is részt tudnak majd venni a versenyprogramban.

Ebben az évben is arra kérik a versenyen résztvevő gyerekeket, hogy

az összművészetiség jegyében a négykezes darabok eljátszása mellett rajzban vagy szépirodalmi műben is fogalmazzák meg, mit is rejt számukra a hangok mögötti világ,

az elkészült művekből egész hétvégén kiállítást tekinthetnek majd meg az érdeklődők. Az ingyenes esti programokon ismét a klasszikus zenéé lesz a főszerep, szerdától szombatig különleges koncertek várják a résztvevők mellett a csepeli és az odalátogató zenekedvelő közönséget. Április 23-án vasárnap az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó zárja az eseménysorozat öt napját, majd egy délutáni mesterkurzuson szerezhetnek szakmai útmutatás a gyermekek és tanáraik.

Az esti programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, bővebb információ és a regisztráció ide kattintva érhető el. >>>

Fejléckép: Várnagy Andrea és Farkas Lili (forrás: ZeneVarázslat)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.
Klasszikus hír

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus magazin

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.