Huszonöt éves az Ewald Rézfúvós Együttes. Honnan kapta a nevét?

Amikor 1998-ban, huszonegy évesen nagy meglepetésre megnyertük a franciaországi Narbonne rézfúvóskvintett versenyen – ez a mi műfajunk olimpiája –, még az volt a nevünk, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Rézfúvós Együttese…

Ez, már megbocsásson, mégsem olyan dögös.

Kérdezte is a titkár, hogy ezt írja rá az oklevélre? Akkor határoztuk el magunkat az Ewald mellett, akit már akkor is nagyon szerettünk.

Kicsoda is ő?

Victor Ewald szentpétervári zeneszerző volt a századfordulón, ő írta azt a négy gyönyörű, romantikus kvintettet, amit sokáig az elsőnek tartottak ebben a műfajban. Amikor nevet választottunk, róla tudtunk, azóta azonban még sokakat felfedeztünk. Francia kollégák segítségével találtuk meg Jean François Victor Bellon tizenkét darabját, amelyeket 1850 körül komponált, fel is vettük őket a Hungarotonnál. Ezek promenádzenék, parkokban, pavilonokban hangzottak el, és a műfaj különösen népszerű volt a németeknél a 19. században. De hogy messzebb menjünk az időben, Bach lipcsei főtrombitása, Gottfried Reiche is írt rézfúvós együttesekre. És hadd ne soroljam tovább, milyen gazdag a repertoár. A mi küldetésünk az volt, hogy ne átiratokat, hanem eredetileg is rezekre írt alkotásokat adjunk elő.

Az Ewald Rézfúvós Együttes

Jelenleg Ön, Tarkó Tamás, Sonkovics Lóránd, Magyar Péter és Peresztegi Attila az együttes tagjai. Ez az eredeti felállás?

Az eredeti csapatból már csak ketten vagyunk Tarkó Tamással, de azt hiszem, hogy ez nem meglepő. Amikor húszévesen az ember együttest alapít, még nem gondolkodik azon, hogy ezt csinálja-e huszonöt év múlva is.

A huszonöt viszont szép kerek szám. Megünnepelték?

Nem tartottunk jubileumi koncertet, és nem csak a kényszerszünet miatt. Én magam nem szeretem az évfordulós koncerteket, azok mindig túl hosszúak, fárasztók, az ember azt sem tudja, mit mutasson magából, és olyankor a szakmabeli közönség úgysem mondja el a véleményét.

Úgy tudom, hogy noha ez egy öttagú együttes, Ön egyértelműen zenekarvezető, teljes felelősséggel vállalja a feladatot. Miben nyilvánul ez meg?

Sok együttes tűnik el azért, mert a vezető nem tudja, nem érzi, hogyan kell művészileg irányítani, valamint – ez sem elhanyagolható! – menedzselni egy csapatot, amelyik rendszeresen koncertezik, jelen van és nem felejti el a közönség.

Egészen zavarbaejtő volt az a díjeső, ami érte az együttest, itthon Liszt-díjjal és Artisjus-díjakkal tüntették ki. Miben segített?

Nekünk még szerencsénk volt, mert amikor megnyertük a Narbonne-t, az például az országos sajtót is érdekelte. Ma ez máshogy van. Ha egy csapat versenyt nyer, és utána nem jelentkezik magától mindenféle orgánumoknál, akkor nem lesz belőle hír. A kétezres évek elejére a mi karrierünket berúgták ezek a versenyszereplések, hívtak minket rádióhoz, stúdiófelvételeket készíteni, koncertezni, nem is csupán itthon, hanem Nyugat-Európában is.

Bakó Levente (Fotó/Forrás: Oláh Gergely Máté / Klassz a pARTon!)

Mi változott a zenei szakmában az elmúlt 25-30 évben? És melyik irányban?

Évtizedekkel ezelőtt az átkosban nem engedtek sok műfajt érvényesülni. Mára kinyíltak a határok, és megnyíltak a műfaji határok is a szó nemes és kevésbé nemes értelmében is. Soha nem voltam híve a „bezzeg a mi időnkben”-filozófiáknak, hiszen abból nem lehet várat építeni. Úgy gondolom, a klasszikus zenészeknek meg kell tanulniuk, hogy felvegyék a versenyt azzal a sok ezer stílussal, ami ma jelen van.

Azért tűzbe hozza Miles Davis, Louis Armstrong vagy Wyton Marsalis, nem?

A trombitának elég jól áll a jazz. Nem vonzotta a műfaj?

Megvallom őszintén, bennem nincsen meg az a flexibilitás, ami ennek a műfajnak a sajátja. Emlékszem, még a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarával adtuk elő Gershwin Kék rapszódiáját, Ligeti András vezényelt, Vukán György ült a zongoránál… Aki egy frázist megnyújtott éppen az én trombitaszólóm előtt. Nem éreztem kényelmesen magam, úgy éreztem, kiesett a kezemből a szituáció irányítása.

Vezényel is, a Szabolcsi Koncertfúvós Zenekar művészeti vezetője. Ugyanakkor rengeteg karmester keze alatt dolgozott, jelenleg az Óbudai Danubia Zenekarban játszik. Tanult azoktól a dirigensektől, akikkel összehozta az élet?

Héja Domonkos keze alatt nőttem fel, amiért a mai napig hálás vagyok neki. Egy koncert után, 1999-ben kínálta fel nekem, hogy jöhetek a Danubiához. De a meghatározó nevek közül nem hagyhatom ki Lukács Ervint, Medveczky Ádámot, Kovács Jánost, Vajda Gergelyt sem. Leginkább a hangszeres karmestereket kedvelem, úgy érzem, ők tudják azt, amit csak zenekari zenészként lehet megtanulni.

Az Ewald Rézfúvós Együttes (Fotó/Forrás: Oláh Gergely Máté / Klassz a pARTon!)

Milyen műsor hangzik el az Ewalddal a Klassz a pARTon fesztiválon?

Könnyű, nyári koncert lesz. Először operarészletek csendülnek fel Rossinitől, Verditől, Bizet-től, aztán reneszánsz és barokk művek, majd könnyedebb muzsikák Gershwinig. Szokták mondani, hogy a műsorszámok között standup-előadást tartok. Nos, ez megtisztelő túlzás, de valóban szoktam néhány mondatot szólni a műsorszámok között. Ennek praktikus oka is van, a rezeseknek ugyanis szüksége van egy kis pihenésre két darab között. Azt is megtanultam, hogy okosan kell a programot felépíteni, szükség van a csendesebb, lírai momentumokra is, azok nélkül a hallgató könnyen úgy érezheti a felénél, hogy eltelt a zenétől.

Az Ewald Rézfúvós Együttes fellépései a Klassz a pARTon fesztiválon:

• július 17. 20.00 Tata, Esterházy-kastély, park
• július 27. 20.00 Balatonszárszó, Központi Strand

A fesztivál programjairól honlapjukon, Facebook-oldalukon, valamint a Fidelio különszámában olvashat.

A fesztivál főtámogatója:

Szerencsejáték Zrt.

Szerző: Csabai Máté

Fejléckép: Valuska Gábor

Támogatott tartalom.