Klasszikus

Együttműködik a Zeneakadémia és a Művészetek Palotája

2005.02.16. 00:00
Ajánlom
A Zeneakadémia és a Művészetek Palotája február 15-én együttműködési megállapodást kötött. A Zeneakadémia a zenei kultúra ápolásában megszerzett 130 éves tapasztalatait adja át az újdonsült intézménynek: támogatja a Művészetek Palotáját zenei programjainak tervezésében, műsorainak összeállításában, és segíti nemzetközi kapcsolatainak kiépítését.

A megállapodás értelmében a Művészetek Palotája lehetőséget biztosít a Zeneművészeti Egyetem zenekarának, hallgatóinak és ifjú vendégművészeinek bemutatkozására, hazai és nemzetközi vizsgakoncertek megrendezésére. A két intézmény a jövőben közös rendezvényeket, szakmai programokat, nemzetközi zenei találkozókat szervez majd. A megállapodást Batta András, a Zeneakadémia rektora, és Kiss Imre, a Művészetek Palotájának vezérigazgatója írta alá.

Batta András az aláírást a következő szavakkal méltatta: „Mi, muzsikusok, ajándékként tekintjük az új létesítményt, hiszen bennünket, a mi produkcióinkat fogadja majd be, s vonzza magához a fiatalokat, a jövő közönségét. Szeretnénk minél hamarabb életet lehelni az új falak közé, szeretnénk megmutatkozni a jövő Budapestjének másik zenei centrumában. Azt kívánjuk, hogy az új hangversenytermekben is érvényesüljön a magyar zene világraszóló hagyománya. Legyen a Palota visszhangos fiatal, magával ragadó zenei tehetségeinktől, s legyenek a Palota barátai azok, akik a mi barátaink is, szerte a világon. Úgy gondoljuk, hogy ez a konszenzus példaadó lesz közéletünk valamennyi területén. Mi így értelmezzük Budapest határtalan lehetőségeit Európa nagyvárosainak sorában.”

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.