Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest az augusztus 17-i esti koncerttel folytatódott számomra; ez 17 órakor, mondjuk így: igen kora este kezdődött, hogy elkerülje az ütközést az esti – igazi esti – Boney M-koncert által keltett, s valószínűleg a Szivárvány Kultúrpalota falain is áthatolni képes hanghullámokkal. (Akiknek nem esete a sokadvirágzását élő és osztódással szaporodó popegyüttes, annak másfajta, gyertyafénnyel megvilágított hullámokat ajánlottak a szervezők a Virág fürdő gyógyvizes részlegén; sajnos ez a konkurens program technikai okokból elmaradt.)

Baráti Kristóf (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A délutáni esti koncerten azért így is szép számmal jelent meg a közönség, s igaz, ami igaz, igen sokféle zenének lehetett tanúja. Legelőször is Brahms négykezes 16 keringőjét hallgathattuk meg Julien Quentin és Berecz Mihály előadásában. Ha Brahms keringőt – vagy akár magyar táncot – ír, akkor az általában jól eladja magát, ahogy az ezúttal is történt. Annál is inkább, mert a két művész ritmikailag mindvégig dicséretesen együtt volt. Az is szembeszökő volt azonban, hogy ezen belül az idei fesztivál talán legtöbbet foglalkoztatott zongoristája, a francia Julien Quentin – aki egyebekben sem bizonyult a kaposvári nagy zongorista-egyéniségek – Kocsis, Gallardo, Frankl és a többiek – vonulatához tartozónak, valahogy szárazon, sőt talán kissé hidegen játszotta a felső szólamot, s hogy Berecz érzékeny agogikai megmozdulásai, életteli, mégis karcsú basszusa jelentették az előadás igazi értékét.

Ezt követően azután egyre rövidebb darabok következtek: előbb az In Medias Brass rézfúvósötös adott elő – ragyogóan – egy sikerült Telemann-triószonáta-átiratot és egy jó kis ragtime-ot, majd két magyar darabot Tűzkő Csabától, illetve Dubrovay Lászlótól. Előbbi jól megírt balkáni stílustanulmány volt, utóbbi, a Boszorkány-galopp viszont izgalmas és leleményes hangszeres effektusokra épülő, egyszerre kísérletező és ellenállhatatlan lendületű, ráadásul a humort sem nélkülöző darab, amelyet előadói nem mindennapi virtuozitással vittek megérdemelt, hatalmas sikerre.

Langer Ágnes és Julien Quentin (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A szünet után előbb Langer Ágnes hegedűn, majd Anasztaszja Kobekina csellón adott elő két-két tételt Julien Quentin társasásában. Közülük Kobekina játéka valóságos revelációként hatott: a Rahmanyinov-tételben éneklő játékát és gyönyörű hangját csodálhattuk meg, Popper Dávid Tündértáncában pedig makulátlan virtuozitását. A következő percekben Rosanne Philippens hegedült el szólóban két román dallamot Enescu átiratában, a főszereplő azonban Lukács Miklós volt, aki mindkét dallamra improvizált, elképesztően újszerű hangokat csalva ki hangszeréből: jól érzékelhettük, hogy nemcsak a közönséget, hanem holland hegedűs partnerét is elbűvölte játékával.

Végül a fesztivál legegzotikusabb vendége, az argentin Juan Pablo Jofre bandoneon-játékos (ez hangszer a harmonika egyik Argentínában népszerű változata) adott elő két zeneszámot, egyet szólóban, egyet meg „felfedezőjével”, Várdai Istvánnal együtt.

JP Jofre, Várdai István és Baráti Kristóf (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Másféle hangokkal kezdődött a vasárnap délelőtt. Először Baráti Kristóf és a Hollandiában élő Würtz Klára zongoraművész, a fesztivál visszatérő vendége játszotta el Brahms op. 100-as A-dúr hegedűszonátáját,

Ők a Beethoven-szonátákból készített lemezükkel tűntek elő jó néhány évvel ezelőtt, mint különlegesen összeillő és a zene legmélyebb rétegeiig lehatolni tudó kamarazenei páros; s a Brahms-szonáta is mindenben igazolta ezt a rangjukat. A szonátát Smetana op. 15-ös, gyászzenének íródott és végtelenül szenvedélyes g-moll triója követte, Langer Ágnes, Julien Quentin és Anasztaszja Kobekina tolmácsolásában. A három játékos meggyőzően érzékeltette a darab érzelmi hullámzását; Julien Quentin például lényegesebben izgalmasabban muzsikált, mint korábban. Langer Ágnesnek is voltak szép pillanatai, főleg az érzelmi tetőpontokon.

A játékos fesztiválrendezők a háromrészes esti hangversenyen alaposan megmozgatták a közönséget: egy-egy félidőnyi hagyományos hangszeres zene egyszerre, ám két órával később ugyanígy még egyszer fölcsendült a Kultúrpalotában, illetve a református templomban; közte a közönség két fele egy harmadik helyszínen, a múzeum udvarán („Vigasságok tere”) találkozott, majd helycserével hallgatta meg az a félidőt, amelyet korábban nem hallott. A templomban tartott hangszeres program Mendelssohn op. 87-es B-dúr vonósötöse volt egy igen ígéretes összetételű alkalmi együttes előadásában: Rosanne Philippens és Josef Špaček hegedült, Lars Anders Tomter és Razvan Popovici brácsázott és Anasztaszja Kobekina csellózott. Az egész előadást átszellemült szépség, a zárótételt elementáris lendület jellemezte, s ezúttal Kobekina is csupa méltó partnerrel zenélt együtt.

Würtz Klára (zongora) és Károlyi Katalin (ének) (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

Nem kevésbé jelentett felemelő élményt a Zenepalotában Károlyi Katalin és Würtz Klára Bartók, Kodály és Ligeti magyarnépdal-feldolgozásaiból összeállított műsora. Bartók Nyolc magyar népdala közül négyet, Kodály Magyar népzene sorozatából kettőt adtak elő, végül pedig Ligeti korai Öt Arany-dalát, amelyek ugyancsak népdalfeldolgozás értékűek, hiszen az Arany-szövegek imitált népdalok, A két művésznő meglehetősen jól ismeri egymást, hiszen már a Rádió Gyermekkórusában együtt énekeltek – s ez csodálatosan összeforrott, egymás legapróbb rezdüléseire is reagáló előadásukban is jól érzékelhető volt. Károlyi nem mindennapi azonosuló és megjelenítő képessége ebben a műfajban is meghatározó szerepet játszott: szinte azt mondhatjuk, hogy tizenegy mini-dráma tanúi lehettünk. Hadd emeljem ki itt Bartók Istenem, istenem-dalának fenséges egyszerűségű tolmácsolását, Kodály debussysen gyönyörű Csillagom, révészem balladájának szívszorító előadását, vagy Arany-Ligeti dalát, Az ördög elvitte a fináncot címűt, ami hátborzongatóan-félelmetesen volt ördögi, s akár Stravinskyt, akár a Le grand macabre Ligetijét is belehallhattuk.

Lukács Miklós (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A „közös nevező”, a Cimbiózis Trió, azaz a Lukács Miklós, a dobos Baló István és a nagybőgős Orbán György alkotta formáció a legmagasabbrendű dzsesszt játszotta egy voltaképp egzotikus összeállításban, amely mégis a lehető legtermészetesebbnek hatott. S ráadásul Lukács Miklósnak a hangszer lehetőségeit megint csak a végtelenbe tágító, igen szuggesztív szólóira két partnere is hasonlóan izgalmas improvizációkkal tudott válaszolni.

Baráti Kristóf – hegedű, Berecz Mihály – zongora (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A hétfői zárónap délelőttjén került sor az utolsó „hagyományos” fesztiválkoncertre. Ezen előbb Alekszej Vologyin és Edith Peña négykezesezett: Schubert D 608-as D-dúr rondóját és Mozart K 521-es C-dúr szonátáját játszották, közben helyet cserélve a billentyűsor előtt. Játékuk pergő és tetszetős volt, bár Edith Peña mintha nem egészen állt volna Vologyin zenei színvonalán, s így az előadás egésze nem bizonyult igazán elmélyültnek. Bőven kárpótolt azonban ezért Beethoven op. 30 no. 1-es A-dúr hegedűszonátája, amelyet Baráti Kristóf és Berecz Mihály játszott nagyszerűen, egyszersmind méltó módon koronázva meg a fesztivál komoly részét. Ez az előadás annyi izgalmas pillanatot, olyan tiszta és erőteljes megoldásokat, világosan megrajzolt nüanszokat tartalmazott, hogy nemcsak lezárásként volt ideális, hanem a jövőre, a fesztivál következő évtizedére nézve is biztatást jelentett. Számomra ugyanis a rajzos karcsúsággal és áttetszőséggel, mégis rugalmas erővel játszó, igen egyéni billentésű Berecz e szonáta révén érett felnőtt művésszé, ígéretnél máris sokkal többet nyújtó, jelentős tehetséggé.

Bolyki Soul and Gospel Kórus (Fotó/Forrás: Mohai Balázs / Kaposfest)

A zárónap mindezek után a fesztivállal párhuzamosan megrendezett kamarazenei kurzus igen magas színvonalú zárókoncertjével, a Bolyki Soul and Gospel Kórus szokásos székesegyházbeli hangversenyével és az oldott hangulatú fesztiválzáró koncerttel engedte ki a gőzt művészekből, szervezőkből, kurzushallgatókból és a közönségből – mindazokból tehát, akiknek bonyolult összjátékából egy ilyen fesztivál lüktetése, atmoszférája megszületik.