Klasszikus

Éjszaka még az ékszerek is varázslatosabbak

Fidelio Klasszik
2019.08.23. 15:15
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 24-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Börcsök Annával, Deák Andreával, Hont Angélával és ifj. Kovács Antallal.

Az Ékszerek Éjszakája Budapest évente visszatérő, kortársékszer kiállításokat felvonultató eseménysorozat, amelyet idén szeptemberben ötödik alkalommal rendeznek meg. Az alkotók független egyéni vagy csoportos kiállításon vesznek részt. A rendezvény kétéves tematikája szerint a páros években elsősorban a hazai alkotóknak biztosítanak megjelenési lehetőséget, míg a páratlan években egy nemzetközileg is nyitott pályázati anyagból rendezett kiállítás mutatnak be. A kortárs ékszer professzionális tervezők által készített különleges tárgy. Tekinthetünk rá műalkotásként vagy alkalmazott művészetként egyaránt. A hazai kortárs ékszertervezők magas színvonalon dolgoznak, számos sikert érnek el külföldön is.

A FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) hat ékszertervezőkből álló csoportja 2015 óta a Budapesti Ékszerek Éjszakáján nagy sikerű kiállítássorozatok keretében mutatja meg a szakma különleges tárgyait a nagyközönségnek. Idén a mexikói származású ékszertervező művész, Jorge Manilla, valamint Erato Kouloubi és Niki Stylianou görög származású ékszertervezők (az Athen Jewelry Week szervezői), a magyar oldalról pedig Etentuk Inemesit, az Artlocator magazine főszerkesztője több mint 130 jelentkező közel 230 pályamunkáját értékelik. 

EEB2018_szimbiozis_nezokkel-150505.jpg

Ékszerek éjszakája (Fotó/Forrás: Ékszerek éjszakája)

A kiállítási anyagot idén az Iparművészeti Múzeumhoz tartozó gyönyörű Ráth György-villában tekintheti meg a közönség. A programsorozatban a kiállítás mellett, szakmai előadások és a három külföldi zsűritag személyes szakmai munkásságát bemutató prezentáció is helyet kap. A programok célja, hogy a hazai ékszertervező szakma képviselői alkotói lehetőséget is kapjanak, és a résztvevők egy teljesen új szemléletmódot sajátíthassanak el az ékszertervezés  és -készítés terén. Az Ékszerek Éjszakája kapcsán Börcsök Annától azt kérdezzük, van-e abban egységes fogalom, hogy pontosan mi tartozik a kortárs ékszerhez, és mennyire kell, hogy hordható legyen; hogyan épül fel egy workshop, és milyen szakmai fortélyok sajátíthatók itt el; van-e jellegzetes trend most itthon és külföldön; illetve hogyan kapcsolódnak a Designhét Budapest programjaihoz?

Idén szeptember 1. és 9. között rendezik meg a Zsidó Kulturális Fesztivált, amely ebben az évben is világszínvonalú programokkal, nemzetközi hírű fellépőkkel és csodálatos helyszínekkel várja a látogatókat. A számos különböző szellemi hatásból táplálkozó, kivételesen gazdag magyar zsidó kultúra bemutatása a fesztiválnak nemcsak feladata, hanem szívügye is, hiszen a közös kultúra köti össze a zsidókat és nem zsidókat, vallásosokat és nem vallásosokat, fiatalokat és időseket, anyaországi és határon túli magyarokat. A Fesztivál kiemelt helyszíne idén is a Dohány utcai zsinagóga – a rendezvénysorozat nyitókoncertjén, szeptember 1-jén a Budapest Klezmer Band két különleges vendéggel, Jordán Adéllal és Fesztbaum Bélával egészül ki. A programokról, valamint arról, hogy milyen helyet foglal el a fesztivál a hazai és a külföldi zsidó kulturális fesztiválok sorában, Deák Andreával, a fesztivál programmenedzserével beszélgetünk.

Zsidó Kulturális Fesztivál

Zsidó Kulturális Fesztivál

Szeptembertől újra beindul az élet a Hagyományok Házában, ismét kiállítások, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket, lehetőség nyílik bérletet váltani a Magyar Állami Népi Együttes előadásaira, az intézmény által szervezett Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója pedig két teljes napon át kínál izgalmas zenés forgatagot és szakmai programokat. Októberben a szűrrátétes borítéktáska csínját-bínját sajátíthatják el a vállalkozó szelleműek. Az őszi programokról bővebben a Hagyományok Háza Szervezési és Kommunikációs Főosztályának vezetőjével, Hont Angélával beszélgetünk.

Hagyományok Háza

Hagyományok Háza

A Romano Drom, a „Cigányok Útja” az ősi oláh cigány nyelven szólal meg, modern felhangokkal. Idősebb Kovács Antal „Gojma” tíz évvel ezelőtt elhunyt, de a tradíciókat a zenekarhoz csatlakozó unokái viszik tovább. A zenekar megőrizve a gyökereit és a tradíciókat, mindig képes volt megújulni, oláh zenei ritmusokat kortárs zenei élménnyé emelve játszani. A zenekar egyedülálló fúziós zenéje – melynek szerzője ifj. Kovács Antal – az évszázados zenei hagyományt vegyíti a katalán rumbával, arab és balkáni pop ritmusokkal, mely megoldások mellett a dob és más hangszerek érdekes harmóniáját társítja a tradicionális hangzással. A Romano droM a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője.

1999-es alapítása óta a zenekar bejárta a világot Kairótól New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől Oszlóig. Turnéztak  Közel-Keleten és Távol-Keleten, számos sikeres tengerentúli koncertsorozat van a hátuk mögött, s játszottak Európa majd’ minden országában. Egyedi zenei világuk zajos sikert aratott, s a legkeresettebb cigány kultúrát ápoló, de világzenét játszó zenekarrá tette őket. A zenekar kifejezett célja, hogy különleges zenéjét eljuttassa és megszerettesse azokkal is, akik talán nem is ismerik az oláh cigány zenét, táncokat, kultúrát. Ez az elképzelés albumaik során nyomon követhetően teljesedik ki, az eredeti oláh cigány dallamokat eltérő zenei kultúrákból ismerős vonásokkal elegyítve. Így épül fel ez a néha melankolikus, érzelmes, máskor roppant energikus tánczene. A zenekar 6 albumot jegyez hazai és külföldi kiadók gondozásában, kiadtak egy remix albumot is, mely egyedülálló a műfajban. A világ egyik legrangosabb világzenei kiadója, a World Music Network jelenteti meg az idén húszéves Romano droM új lemezét. A Give Me Wine című anyag egyfajta összegzése a külföldön is ismert és népszerű cigányzenekar munkásságának. Az együttes modern zenéjében a hagyományos cigányzenei hangszerek mellett erőteljes a dob és a basszusgitár jelenléte, a Give Me Wine anyagán pedig meghatározóak a vonós hangszerek, kiemelten a Berán Quartet muzsikája. Kovács Antalt, a Romano droM zenekar vezetőjét arról is kérdezzük, hogy az elmúlt húsz év során hova jutottak el a világban; kikkel dolgoztak együtt; a Give Me Wine albumon hogyan összegződik az elmúlt húsz év; továbbá hogyan valósítható meg a zene átadása a mostani generációknak?

Romano Drom

Romano Drom

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. augusztus 25-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Késdobálással és bekötött szemmel is lehet ékszert készíteni az Ékszerek éjszakáján

Kapcsolódó

Késdobálással és bekötött szemmel is lehet ékszert készíteni az Ékszerek éjszakáján

Idén több mint száz alkotó várja 42 budapesti és egy pécsi helyszínen az Ékszerek Éjszakája közönségét péntek kora délutántól egészen éjfélig, de a sorozathoz egész hétvégén át számos kiállítás és előadás is kapcsolódik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.
Klasszikus ajánló

Jótékonysági hangversenyre készül a Budapesti Vonósok

A zenekar folytatja többéves jótékonysági koncertsorozatát: április 19-i barokk estjükön a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Általános Iskola és Gimnázium részére gyűjtenek támogatást.
Klasszikus ajánló

Mediterrán ünnep – varázslatos tájakra hív a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar április 17-i hangversenye a mediterrán világba kalauzolja el a közönséget, Farkas Róbert, a zenekar vezető karmestere vezényletével és Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével.
Klasszikus ajánló

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.