Klasszikus

Eklektika

2003.12.09. 00:00
Ajánlom
Épp azon gondolkodtam, hogy illik Brahms Schönberghez és Stravinskyhoz, hogy passzol Ravel Spanyol rapszódiája Sibelius Hegedűversenyéhez, s arra jutottam, Brahms Párkák énekében kórus is szerepel, míg Sibeliusnál hegedű, Sibelius északi, Ravel pedig nem, Stravinsky pedig épp ellenkezőleg.

A koncertet záró ráadás előtt Kocsis Zoltán maga is felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire eklektikus műsort hallhattunk a Nemzeti Filharmonikusoktól december 6-án a Zeneakadémián.
Van ilyen, s ha hatvan-nyolcvan évvel ezelőtti koncertműsorokat böngészünk, a mostani nem tűnik hosszúnak, még a ráadásként eljátszott Boleróval együtt sem. Mostanában viszont szokatlan ez a fajta szerkesztés stiláris és mennyiségi szempontból egyaránt. Cserébe olyan műveket hallhattunk, melyek ritkán hangzanak el, különösen hangversenyteremben.

Számomra az igazi élmény a Nemzeti Énekkar megszólalása volt: a Brahms- vagy a Stravinsky-mű (Csillagarcú) nyitótaktusai ezen belül is kiemelkedően szóltak, s amit érdemes kiemelni: Brahmsban németes, Stravinskynál oroszos hangzást produkáltak az énekesek. Igen virtuóz volt Schönberg Op.28-as Három szatírájának az előadása is, ahol a kamaralétszámra redukált kórust mindössze néhány hangszer kísérte. E három darab azért különösen nehéz, mert a szatírikus hangvételnek a nem egykönnyen blattolható kottafejeken kell átjönnie, amihez nemcsak jó szövegmondás szükséges, hanem átélés is – a kórus tagjain nemcsak hallhattuk, hanem láthattuk is: értik a művet. Ezzel együtt elgondolkodtató a Nemzeti Énekkar életkori összetétele, különösen a női szólamoknál látszik az utánpótlás hiánya. Egyelőre nincs baj, bár a Brahms-mű előrehaladtával a fáradt, túlképzett (olykor áriázó) női szólamok gyengítették a nyitó taktusok varázslatos élményét – talán érdemes lenne fiatalítani.

Bizonyára az én hiányosságom, hogy Sibeliust nem tudom szeretni.Újra és újra megpróbálok megbarátkozni vele, de nem tehetek róla: másodrendű zenének tűnik szinte valamennyi műve. A szombat este Szergej Krilov szólójában megszólaló Hegedűverseny sem változtatta meg a nézetemet, hogy e mű hosszú unalmak közt néhány hatásvadász melódiából áll. Ezek a nekibuzdulások igen szépen sikeredtek a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, Krilov mesteri szólójátékával azonban valami baj volt: bár a zenekar nem szólt harsányan, a szóló nem jött át eléggé. Talán a hangszer nem megfelelő? Nem tudom, a ráadásként elhangzó Bachban igazán szépen hallhattuk, hogy Krilov mennyire érti a zenét, s az a technikai tökéletesség is feltűnt, melyben pl. a vonóváltásokat abszolut nem lehet hallani, mégis kevésnek tűnt a hang, még e szólóban is.

A zenekar hangzása annál jobban tetszett: különösen Ravel Spanyol rapszódiája sikeredett kimondottan színpompásra – amit két okból is elvárhatunk. Egyrészt Kocsis mostanában maga is hangszerelt Ravel- és Debussy-műveket, amihez a szerzők saját hangszerelései szolgáltatták a mintát – a Spanyol rapszódia pedig a raveli hangszerelés magasiskolája. Másrészt – ha már szó esett a hangszerek minőségéről – ne feledjük: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ma az anyagilag legjobban eleresztett hazai együttes, akiknek nincsenek hangszergondjaik (nem beszélve arról, hogy a kottapultok mögött valóban a zenekar alkalmazottai ülnek) – bár a szép hangzásnak ez csak az egyik feltétele. Úgy tűnik, a többi feltétel: a hangszeres tudás, a karmesteri munka, a pillanatnyi diszpozíció is adott volt szombat este, ám a ráadásként elhangzó Boleróval külön kell foglalkozniunk (ha már ilyen hosszú ráadást választott Kocsis).

E mű előadásainak legelső felvételét Piero Coppola vezényli (a szerző jelenlétében). Igazi „kócos” előadás, a ritmusok hozzávetőlegesek, a szólók a kottából kiindulva meglehetősen improvizatívek. Az előadás mégis remek. Az NFZ szombaton elővezetett Boleróját ehhez az előadáshoz hasoníltanám, nagyon jóindulatú közelítéssel. Ha azonban észreveszem azt, ami a zenekarban zajlott: például a csellisták összenevettek, mikor az oboa „kacsát” fújt, s ehhez veszem Kocsis szóbeli bevezetését (előző turnéjukon állandó műsorszám volt a Boléro), akkor kénytelen vagyok arra gondolni: darabtemetést hallhatott a nagyérdemű. E műfajnak sajátos, íratlan szabályai vannak: szabadabb, olykor szabadosabb előadás, szöveges műveknél szövegvariációk, spontán rögtönzések is „beleférnek”, mégis: az eredmény nem lehet rossz. A darabtemetés akkor jó, ha a közönség nem vesz észre semmit, csak a felszabadultságot. A Boléróban is voltak ilyen pillanatok, amikor a vízilabdamérkőzések drukkerkórusa („játszik a csapat”) juthatott eszünkbe – mert minden fésületlenség ellenére a mű táncos (de nem feszes) alapkarakterét hozta ki a szokatlan előadás. Sajnos azonban úgy tűnt, az önfeledtség annyira felülkerekedett, hogy a karmester maga is alig vette észre, hogy már az utolsó variációnál járunk (mely nem volt több, mint az előzőek), ettől aztán a mű vége elfelejtett elszállni, ami némiképp lelőtte a poént.

Így viszont az előadásmódok eklektikája is teljessé vált, ha vélhetőleg nem is ez volt a cél.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Jazz/World

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.