Édesapja, Karlheinz Stockhausen a XX. század második felének egyik legjelentősebb komponistája, aki mindmáig fontos szerepet vállal az európai zenekultúra formálásában. Hogyan hatott az ön előadóművészi és zeneszerzői pályájára az apai örökség?
Nagyon hálás vagyok mindazért, amit tőle kaptam és tanultam. Még gyerek voltam, amikor 1974-ben játszani kezdtem a műveit, és huszonhét éven át, 2001-ig folyamatosan műsoron tartottam édesapám kompozícióit. A természetes érzelmi kötődés mellett szakmailag is rengeteget profitáltam ebből: voltaképpen a Stockhausen-művek ébresztettek rá, hogy többet, mást szeretnék egy "átlagos” trombitaművészi karriernél. Két évvel ezelőtt hoztam egy döntést, hogy határozatlan ideig nem játszom édesapám műveit. Ô hihetetlenül erős egyéniség, akinek a hatása alól én sem tudtam kivonni magam, de egy idő után mégis el kellett indulnom a saját utamon. Ráléptem tehát egy új ösvényre, s úgy tűnik, mostanra sikerült megszabadulnom sok olyan szabálytól és hiedelemtől, amelyek korábbi életemet és pályámat meghatározták.

A Jet Stream kifejezetten virtuóz kompozíció, igazi próbatétel a trombitaszólista számára. Hogyan ítéli meg Eötvös Péter művészetét?
Pétert gyerekkorom óta ismerem és tisztelem: nemcsak nagyszerű zeneszerzőnek és karmesternek, hanem érzékeny muzsikusnak is tartom, ami napjainkban sajnos nem túl gyakori. A Jet Stream esetében a komponálás kezdetén néhány technikai jellegű tanáccsal igyekeztem segíteni, de amikor megkaptam a kész mű partitúráját, még én is nagyon meglepődtem, hogy milyen invenciózusan és virtuózan, de ugyanakkor szabadon, helyenként szinte rögtönzésszerűen kezeli a trombitát. Nagyon jó hangulatú próbaidőszak áll mögöttünk, és a BBC Szimfonikus Zenekar is kiváló partnernek bizonyult.

Terveznek-e lemezfelvételt a Jet Streamből?
A tervek szerint a koncertfelvétel megjelenik majd CD-n egy magyar kiadó, a Gőz László vezette BMC Records gondozásában.

Eötvös Péter mellett egy másik magyar muzsikussal, a gitáros Snétberger Ferenccel is régóta kapcsolatban áll.
For My People című művének budapesti előadása kapcsán ismertem meg Ferit, s valóban hosszú évek óta játszunk együtt duóban, illetve különböző más formációkban. Igazi őstehetség: nem ismerek még egy gitárost, akinek ilyen hihetetlen mélységek lennének a játékában. Nemrég egy kvartettet is alapítottunk közösen Arild Andersen norvég nagybőgős és Patrice Héral francia dobos-ütőhangszeres társaságában. Négy különböző országból érkezett zenész, és mégis remekül megértjük egymást, egy kicsit az egységesülő Európát is jelképezve. Érdekes egyébként, hogy miközben a kvartett – már csak a bőgő és a dob miatt is – inkább dzsesszt játszik, a Ferivel alkotott akusztikus duónk "majdnem klasszikus” zene. Ez a két műfaj egyébként számomra elválaszthatatlan egymástól.

Hangszeres előadóként és zeneszerzőként is bizonyította már sokoldalúságát. Melyek azok a legfontosabb projektek, amelyekben jelenleg részt vesz, illetve amelyekre készül?
Feleségemmel, Tara Bouman holland klarinétművésszel alapítottunk egy Moving Sounds nevű duót, és rendszeresen koncertezünk Németországban, illetve Hollandiában. A testvéremmel, Simonnal is sokat dolgozom együtt: legújabb lemezünk címe – Duality – arra utal, hogy eltérő egyéniségek vagyunk, de mégis megtaláljuk a közös hangot. Mostanában két zongoristával, a francia Antoine Hervével és a görög Vassilis Tsabropoulosszal is együtt zenélünk, kísérletezünk. Zeneszerzőként három felkérésnek szeretnék eleget tenni a közeljövőben: az egyik darab előadói apparátusa szimfonikus zenekar és dzsessztrió lesz, a másikban szárnykürtön fogok játszani vonószenekari kísérettel, a harmadiknak a feleségem lesz a basszetkürtszólistája, és kamaraegyüttes játszik majd vele. Az állandóságot A csend hangjai című koncertsorozat jelenti az életemben, amit negyedik éve minden hónapban megrendezünk a kölni St. Maternus-templomban.