A pennsylvaniai Allen Organ Company bejelentése szerint az új hangszer egy hárommanuális Allen GeniSys, amely jól mozgatható a bazilika és a Szent Péter tér között is. A bazilikában az orgona elsődleges hangszórói a kórus mögött kaptak helyet, de a templom hangosítórendszeréhez is kapcsolódik, hogy a 12 ezer fős hívősereg jól hallja.
December első hetében a hangszergyártó cég vezetősége a Vatikánba utazott, hogy személyesen felügyeljék az orgona telepítését. Az Allen Company egyébként ajándékba adta a hangszert az egyháznak, miután hallották, hogy a hangosításra szoruló hagyományos orgona hangja erősítésre szorul, és ez folyamatosan begerjed és kellemetlen zajokat okoz. Az elektromos orgonát bemutatták Juan Paradell Solé orgonistának és Massimo Palombella karvezetőnek, akik meg voltak elégedve vele.
„A Szent Péter-bazilika digitális orgonája egy lépés a Második vatikáni zsinat ama célja felé, hogy az egyház párbeszédbe lépjen a modern világgal, miközben a hagyományok szépségét és érvényét közvetíti” – írta a Vatican News.
Először december 24-én szólt az új hangszer a templomban Ferenc pápa szentesti miséje alkalmával. Senki sem reklamált. (PrayAndTell)