Klasszikus

Elektronikus zenei fesztivál

2007.09.06. 00:00
Ajánlom
A BMC, a Magyar Komputerzenei Alapítvány, valamint a karlsruhei Zentrum für Kunst und Medien, és a Hochschule für Musik und Theater Hamburg együttműködésében 2007. szeptember 6-8. között a Műcsarnokban rendezik meg a Music Forum Expo elektronikus zenei fesztivált.

A különböző korok zeneszerzői általában hagyományos akusztikus hangszerek segítségével próbálták műveikben megszólaltatni a bennünket körülvevő világ hangzásait. A modernkori zeneszerzés a hangzást és a hangszínt már önálló individuumként kezeli. A XX. század első felében a korábbi terminus technicus, amely szerint csak a szabályos rezgések tartoznak a zeneinek nevezhető hangok közé, érvényét vesztette, és megjelentek a kompozíciókban a szabálytalan rezgések, a zajok. Manapság, az egyre hatékonyabb számítógépek korában megvalósulni látszik a zeneszerzők álma, hogy a hangzásokat tökéletesen kontrollálhassák, önmaguk készíthessenek hangszíneket és "új hangszereket".

A klasszikus zenészek és mérnökök által kikísérletezett hangszintézis eredményeképpen megszületett a szintetizátor, amely rövid idő alatt hihetetlen népszerűvé vált, és máig meghatározó szerepet tölt be a komoly- és a könnyűzenében is. Népszerűségének köszönhetően egész iparágak álltak mögé, így évről évre újabb hangszerek születésének lehetünk tanúi. Az új lehetőség új hangzásokat és stílusokat teremtett, amelyek egyfajta katalizátorként visszahatottak a kortárs klasszikus zeneszerzés területére is. Az internet megjelenésével a zenészek is új kommunikációs platformmal gazdagodtak, így egymástól távol élő művészek is képesek közös előadásokat megvalósítani.

A Music Forum Expo célja az - amelynek programjai közt 8 koncertet, kiállítást és konferenciát is felfedezhetünk -, hogy koncertekkel, tudományos előadásokkal és ismeretterjesztő kiállítással betekintést nyújtson egy felettébb izgalmas és érdekes zenei terület, az elektroakusztikus és számítógépes zene világába.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.
Vizuál

Mindig farmernadrágot viselt – Szomjas Györgyre emlékezett Gelencsér Gábor

Az április 7-én elhunyt filmrendező, Szomjas György művei is láthatók lesznek a Műcsarnok hamarosan megnyíló, filmesek fotóit bemutató tárlatán, ám készítőjük már nem lehet jelen a megnyitón. Gelencsér Gábor filmtörténész búcsúzott tőle a Műcsarnok oldalán.
Plusz

Elhunyt Fülöp herceg

Életének századik évében elhunyt Fülöp edinburghi herceg, a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő férje – közölte pénteken a Buckingham-palota.
Vizuál

Elhunyt Szomjas György

Megrendülten olvastuk a Magyar Filmművészek Szövetsége gyászhírét, miszerint 2021. április 7-én, 80 éves korában otthonában, szerettei körében elhunyt Szomjas György filmrendező. 
Klasszikus

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Klasszikus Film

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.
Klasszikus nekrológ

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.
Klasszikus ajánló

Online koncertvetítés keretében hallhatók John Williams legismertebb dallamai

A Los Angeles-i Filharmonikusok egy korábbi évadnyitó koncertjén filmzenei gálaesttel tisztelgett az ötszörös Oscar-díjas John Williams előtt, ahol olyan művek csendültek fel nagyzenekari hangszerelésben, mint a Csillagok háborúja, A birodalom visszavág vagy a Schindler listája zenéje. A koncertfilm április 10-11-ig között online megtekinthető.
Klasszikus ajánló

Egy hétvége a vonósnégyesek bűvöletében

Idén a Budapest Quartet Weekend tematikája a születésének 160. jubileumát ünneplő cseh zeneszerző óriás, Antonin Dvořák köré épül április 16-18. között.