"A zene életveszélyes foglalkozás. Sok, szépen indult pálya tört ketté a testi kondíció elhanyagolása miatt!" - idézte Schumann gondolatait Kodály Zoltán a Zeneművészeti Főiskola 1953. évi tanévzáró ünnepélyén. A magyar zeneszerző és pedagógus is felfigyelt ugyanis a növendékek és előadóművészek körében előforduló foglalkozási ártalmak gyakoriságára. Köztudott, hogy a művészetért meg kell szenvedni, a balett árnyoldaláról, tönkrement ízületekről és véres lábfejekről például mi is többször írtunk már. Ugyanakkor zenészkörökben is keringenek legendák szélsőséges esetekről, vonósokról, akiket gerincproblémáik nemcsak a normális járásban akadályoznak, hanem cipőfűzőjük bekötésében is, vagy trombitásokról, akiknek tönkrement rekeszizmuk miatt időskorukban pelenkát kell hordaniuk.

Ezek erős túlzások is lehetnek, de tény, hogy ha a zenész nem figyel oda az egészségére, a lazításra, a bemelegítésére, komoly következményekkel szembesülhet, elég Antal Imrére gondolnunk, akinek kézbántalmai véget vetettek zongorakarrierjének. Fontos viszont hangsúlyozni, hogy az egészségkárosodás nem egyenes következménye a zenélésnek, a téma és a lehetséges megoldások azonban már évtizedek óta foglalkoztatják a szakmabelieket: intézmények, felsőoktatási képzések, konferenciák és kutatások szerveződnek a probléma köré.

Mi a baj?

A hegedűsök nyakán vöröslő foltok, a vonósoknál, gitárosoknál a húrt lefogó ujjak felhólyagosodása aprócska esztétikai hiba azokhoz a károkhoz képest, amelyeket a hosszú órákon át egy helyben ülés, a hangszer tartásából következő természetellenes póz okoz. Ez mindegyik hangszercsoportra igaz, gondoljunk csak a hegedű és fuvola végletesen aszimmetrikus, gerincet megterhelő tartására. A kéz extrém igénybevételének következtében bekövetkező károk közül az ínhüvelygyulladás a legismertebb és a legbrutálisabb, de a huzamos megerőltetés következménye lehet az ízületekben megjelenő meszesedés is. A fúvósoknak mindezek mellett másfajta nehézségekkel is szembe kell nézniük a nagyfokú légző-rendszeri és keringési terhelés miatt. A fejben, a szájban az átlagosnál jóval nagyobb atmoszféranyomás van jelen - képzeljük el, milyen lehet napi 8 órában lufikat fújni. Ha egy fúvós hajlamos a megbetegedésekre, és nem fordít figyelmet teste karbantartására, a tüdőtágulás, szívnagyobbodás, a légzőizomzat károsodása mellett az amúgy is romlandó fogazat kihullásának a kockázata is megnő. Nem véletlen, hogy zenészek közül egyedül a fúvósok élhettek a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével 25 év szolgálat után (ez 2011-ben a művésznyugdíjak visszavonásával szűnt meg.)

Fokális disztónia, avagy a "zenész görcs"

A fokális disztónia minden zenész rémálma: az akaratlagos mozgásirányítás központi idegrendszeri zavara évekre távol tarthatja a zenészt a színpadtól. A probléma fúvósoknál az arcizmokban jelentkezik, vonósoknál, billentyűsöknél a kéz mozgásai válnak irányíthatatlanná. Kialakulásának okairól megoszlanak vélemények, egyesek szerint genetikai adottságok, mások szerint lelki tényezők, stressz, a megerőltetés, de akár a repertoár változása is szerepet játszhat. Spontán javulás nem lehetséges, a gyógyulás akár évtizedekig is elhúzódhat.

A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola zenekarának előadása (Fotó/Forrás: Rosta Tibor / MTI)

Halláskárosodás

Ez tipikusan a szimfonikus zenekari zenészeket érinti, hiszen akik a fúvósok előtt ülnek, egészen elképesztő, 90 decibel feletti hangerőt kell elszenvedniük, amitől a hallásuk egyértelműen károsodik, és egy idő után a felső hallástartomány elvesztése is bekövetkezhet. Az ellentmondásos helyzeten csak olyan eszközökkel, térelválasztóval és füldugókkal lehetne segíteni, amelyek egyértelműen a zenei élmény és a művészi teljesítmény kárára válhatnak. A problémát már jogszabályban is elismerte az Európai Unió zaj-irányelve, ami korlátozza a munkahelyeken elviselhető zajszintet, és a zenészeket is megemlíti. Egyes európai cégek ráálltak a speciális füldugógyártásra, ami átengedi a szükséges hangokat, de ezt a zenészek - érthető módon - nem szeretik.

Munkavédelem

Jogos felvetés, hogy egy atomkutató és egy bányász is szembesül számtalan veszéllyel szakmája gyakorlása során, az ülőmunka pedig a számítógép előtt görnyedő irodai dolgozó gerincét is kikezdheti. Miért kéne pont a zenészek miatt külön aggódni? Dr. Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szövetségének főtitkára, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke elismeri, hogy minden foglalkozásnál van kockázat, és a munkáltató feladata, hogy biztosítsa az egészséges feltételeket - a munkahelyi ártalmak kivédése azonban maradéktalanul sose teljesül.  Emellett a zenészeket érő terhelés abnormális, "nem erre van az ember izomzata, szervezete felépítve".

Gyimesi László szerint a helyzetet nehezíti, hogy a munkaegészségügy általában rossz helyzetben van hazánkban, és a zenészeknél nehezebben bizonyítható a károsodás, mint például a táncosoknál és az artistáknál: egyrészt komplexebb a tünetegyüttes, az egész testre kiterjed, másrészt például a kis meszesedés az orvosnak még nem üti meg a problémás szintet, a játéknál azonban komoly különbség jelentkezhet. "Az emberek - leszámítva a baleseteket - általában betegségekben halnak meg. Álságos lenne, ha azt mondanánk, hogy 60 évesen valakit a zenészhivatás öl meg. Az elhasználódáshoz azonban nagyban hozzájárul. Ha hajlamos az ember, akkor a pszichés terhelés és az általánostól és természetestől eltérő testtartás, a fizikai igénybevétel betegséget, rövidebb életet eredményezhet" - véli a jogász, aki eredeti szakmájában zenész, és maga is találkozott a fizikai terhelés, a halláskárosodás következményeivel.

Mit tesznek a döntéshozók?

Gyimesi László úgy gondolja, a munkáltatók tőlük telhetően sok mindent megtesznek a zenészek ártalmainak kivédésére, a művésznyugdíj visszavonása azonban nagyon rossz következményekkel járt a fúvósokra nézve. A korai „elhasználódás" életpályákat tesz kilátástalanná, a döntés ráadásul blokkolja a munkaerő cseréjét. Nyugat-Európában és a tengerentúlon korábban se volt művésznyugdíj, helyette más kiépített rendszerekkel, például az állam vagy más fenntartó, a munkáltató és a zenészek közös kasszában saját erőből felhalmozott nyugdíjalapokkal oldják meg a helyzetet. Gyimesi László szerint Magyarországon egyelőre nincs ilyesmire kilátás, a legnagyobb különbség emellett mégis az, hogy külföldön számos országban az állam és a tudományos élet külön figyelmet szentel a zenészek munkaegészségügyi kérdésének. "Mint az unió tagjai van szégyellnivalónk, de nem csak anyagi, hanem inkább gondolati, megközelítési szinten" - teszi hozzá.

Hogy ne következzen be a baj

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy lehet-e egészségesen, sérülések nélkül teljes értékű komolyzenei karriert befutni, vagy ez a pálya alapvetően maga után vonja a problémát. Dr. Pásztor Zsuzsa zenetanár, a zenei munkaképesség-gondozás egyetemi oktatója, a Kovács-Módszer Egyesület vezetője szerint a zenei hivatás hordoz kockázatokat, de eddigi tapasztalatai alapján biztos benne, hogy lehet egészségesen zenélni egy életen át. Vannak nagyszerű életutat befutott művészek, akik késő öregkorukig egészségben, magas teljesítménnyel zenéltek. "Ez akkor sikerülhet, ha a zenész kezdettől fogva, a pálya egész tartamán át megkapja azt a gondozást, amely a mindenkori terhelésnek megfelelő teherbírást biztosítja számára" - magyarázta lapunknak. „Zenei gyakorlatunk és oktatásunk egészségvédelem szempontjából tizennyolcadik századi elveket és módszereket követ" - véli a zenészgenerációknak csak Zsuzsa néniként ismert szakember, aki szerint "nagy költséggel kiképezik a nagytehetségű embereket, azután senki sem törődik azzal, ha tönkremennek." A zenei munkaképesség-gondozás, vagy más néven Kovács-módszer kutatása Kodály Zoltán indítványa nyomán 1959-ben vette kezdetét: a Dr. Kovács Géza irányításával több mint ötven éve kifejlesztett pedagógiai ágazat preventív, speciális lazító-frissítő mozdulatsorokat tartalmazó programjával megelőzhetők a későbbi ártalmak. A mozgástréning mellett fontos még a helyes életmód is, a friss levegő, a napfény, az elegendő pihenés és helyes táplálkozás is.

A program alkalmazásának azonban intézményes feltételei vannak: Pásztor Zsuzsa szerint tantárgyként kell oktatni a jövőben, alapfoktól művészfokig, mint ahogy a szolfézst és a zeneelméletet oktatják, a zenei munkahelyeken pedig biztosítani kell a gondozást megfelelő szakemberek segítségével. „Az intézményes ellátás ma még látens szükséglet, a döntéshozók felismerésétől függ, hogy mikor valósul meg" - véli. Jó hír viszont, hogy az utóbbi időben három rendelet is megjelent a zenei munkaképesség-gondozás oktatásáról a zeneiskolai, középiskolai és felsőfokú oktatásra vonatkozóan. "Ezek a rendeletek megerősítik a korábban már meglévő kezdeményezéseket" - teszi hozzá Pásztor Zsuzsa, aki mint a Kovács-módszer szerzői jogainak tulajdonosa a felhasználást a magyarországi közoktatási intézmények részére jogdíjmentesen bocsátotta rendelkezésre.

Ha pedig már bekövetkezett a baj...

...akkor sincs veszve semmi, hiszen több meglepő gyógyulástól hallani. Ott van például Maxim Vengerov, aki komoly vállsérülésből küzdötte vissza magát a színpadra, vagy Leon Fleischer, akinek fokális disztóniáján a sikertelen műtéteket követően a rolfing masszázs-terápiás rendszer és a botoxinjekciók segítettek. A zongorista még 85 évesen is játszik, megpróbáltatásairól Two Hands címmel könyvet is írt. Bár nem hangszeres zenész, az emberi test bámulatos regeneráló képességeire példa Charity Tillemann-Dick operaénekesnő esete is, aki dupla tüdőtranszplantációt követően ismét énekel a színpadon. Akár gyógyulásról van szó, akár a zenei teljesítmény és a művészet óriási energiákat megmozgató erejéről, az emberi test csodákra képes - éppen ezért meg kell adni neki a tiszteletet és a törődést.