Klasszikus

Elfogytak az elővételes hetijegyek az idei Sziget Fesztiválra

2005.08.01. 00:00
Ajánlom
Hétfőre elfogytak az elővételes hetijegyek a Szigetre, keddtől már csak napijegyet lehet elővételben vásárolni. Ezer hetijegyet azonban a rendezvénysorozat szervezői félretettek a startra azok számára, akiknek nem volt módjuk elővételben vásárolni.

Az idei év programja iránt hatalmas az érdeklődés, amit jól bizonyít, hogy több mint egy héttel a Sziget kezdete előtt sem a hazai, sem a külföldi jegyirodákban nem lehet már elővételes hetijegyet kapni a rendezvényre. Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője elmondta: "Huszonötezer hetijegyet tudunk kiadni, aminek több mint 95%-át elővételben már megvásárolták.

Ezer jegyet azonban a Sziget kezdetére biztosítunk azoknak, akik olyan helyről érkeznek, ahol nincs elővételes jegyértékesítés." Ezeket a jegyeket a rendezvény kezdetekor a Sziget bejáratánál, illetve a Nyugati-téren felállított jegypavilonban lehet majd megkapni.

A Sziget történetében először már napijegyet is lehet elővételben vásárolni, ezek a Szerencsejáték Rt. kirendeltségeiben, tehát a postákon és lottózókban, az ország 3700 pontján kaphatók.

Üdülési csekkel azonban ezekért már nem lehet fizetni, a csekkek csak az elővételes hetijegyekre voltak érvényes fizetési eszközök.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.