Bihary László 1950-ben született Miskolcon. 1971-ben alsófokú csellótanári, 1974-ben alsófokú zongoratanári diplomát szerzett szülővárosában, majd 1980-ban zongoraművész-diplomát szerzett a Zeneakadémián. 1978 és 2000 között a Zongora Tanszék Előkészítő Tagozatán tanított, majd a Kamarazene és a Zeneelméleti Tanszék tanára lett.
„Bihary László mélységesen elhivatott tanáregyéniség volt. „Hivatalos” életrajza elhallgatja, hogy – kamarazene-tanári működésén kívül – több mint négy évtizeden keresztül szolfézs és zeneelmélet-tanárként is a zenélés legmagasabb szintjére való törekvést oltotta tanítványaiba. Szigorú volt, következetes, és nagyon igazságos minden helyzetben.
Soha nem sajnált sem időt, sem energiát, hogy a hallgatókkal foglalkozzon, hosszasan gyakorolt velük egyénileg, megkereste számukra a legmegfelelőbb ujjrendet,
nem csak egy kamaramű zongoraszólamának, de a szolfézsórára feladott ének-zongorás feladatok minél tökéletesebb megvalósítása érdekében. Segíteni és segíteni akart mindvégig.
Mind kollégái, mind tanítványai tisztelték hajlíthatatlanságát, szerették közvetlenségét, értékelték hatalmas zeneirodalom-ismeretét” – búcsúzott Bihary Lászlótól Mohay Miklós, a Zeneelméleti Tanszék vezetője az egyetem honlapján.
Fejléckép: Bihary László (fotó/forrás: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)