Klasszikus

Elhunyt Bolba Lajos karmester

2018.01.29. 21:55
Ajánlom
A Magyar Rádió Szórakoztatózenei osztályának és a Magyar Televízió zenei osztályának egykori vezetője hosszú betegség után, 86 éves korában hunyt el.

Bolba Lajos 1931. augusztus 2-án született a csehszlovákiai Késmárkon, 1945-ben települt át Magyarországra. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett. Az egyetemi évek után tanárként dolgozott a Margit Gimnáziumban, majd az Erzsébet téri Kultúrház igazgatója lett. 1959-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, a Zenei osztály szerkesztője, a Könnyűzenei, majd a Szórakoztatózenei osztály vezetője. 1994 és 1996 között a Magyar Televízió zenei osztályvezetője volt.

Bolba Lajos

Bolba Lajos

Húsz éven át volt a József Attila Színház karnagya, majd a Madách Színház, a Nemzeti Színház, az Irodalmi Színpad és a Városmajori Színház munkatársa. Számtalan könnyűzenei műsort – Táncdalfesztivál, Tessék választani, Made in Hungary, Slágerbarátság –, valamint hanglemezeket, filmeket, színdarabokat szerkesztett és rendezett.

Az ő kezdeményezésére hozta létre a Magyar Rádió az eMeRTon-díjat 1986-ban a magyar könnyűzenei szerzők és előadók méltó megbecsülésének céljából. Húsz évig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1991-ben megalapította a Harmónia Énekegyüttest. 1996-1998 a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskola igazgatójaként dolgozott.

A Magyar Rádió többszörös nívódíjasa, munkásságát 2006-ban eMeRTon Életműdíjjal ismerték el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.