Klasszikus

Elhunyt Christopher Hogwood

2014.09.25. 08:30
Ajánlom
Az angol karmestert, csembalóművészt, a régi zene világhírű tudósát és előadóját szeptember 24-én érte a halál cambridge-i otthonában. Hónapok óta tartó betegség után, 73 éves korában hunyt el.

Christopher Hogwood elsősorban a barokk és korai klasszikus zene nagy ismerőjeként és korabeli hangszerekkel történő előadójaként tett szert világhírnévre. Két jelentős zenekart is alapított: 1967-ben David Munrow-val közösen hozta létre az Early Music Consort nevű együttest (amely Munrow 1976-os halálával felbomlott), 1973-ban pedig megalapította a máig aktív Academy of Ancient Music zenekarát. Utóbbi együttesével több mint 200 felvételt készített, köztük 1980-ban vette lemezre Händel Messiását, melyet a BBC Music Magazine minden idők 50 legnagyszerűbb felvétele közé választott.

A karmester az 1980-as évek kezdete óta rendszeresen vezényelt az Egyesült Államokban is, 1986-2001 között művészeti igazgatóként vezette a nagy múltú bostoni Händel and Haydn Society-t, amely irányítása alatt vált teljes egészében korhű hangszereken játszó együttessé. Operakarmesterként is ismert volt, dolgozott többek között a Berlini Állami Operaházban, a milánói Scalában és a londoni Királyi Operaházban.Magyarországon is többször járt: a Kammerorchester Basellel lépett fel a 2006-os Budapesti Tavaszi Fesztiválon, 2007-ben Budapesten és Győrött vezényelte Joseph Haydn A teremtés című oratóriumát. Magyar zenekart is dirigált: 2012-ben a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának egyik vendégkarmestere volt.

Több neves egyetemen is tanított, köztük Londonban a Királyi Zeneakadémián és a King's College-ban, az Egyesült Államokban a Cornell Egyetemen. Alma matere, a Cambridge-i Egyetem díszdoktorrá fogadta. A Classical Music című magazinnak adott 2013-as interjújában úgy fogalmaz: "Semmi baj nincs azzal, ha történetileg teljesen helytelenül játszanak valamit. A zene nem erkölcsi kérdés, tehát olyan stílusban zenélhet az ember, amely megfelel neki és tetszik a közönségének. Előfordulhat, hogy ez tökéletesen felismerhetetlen lenne a zeneszerző számára, na és akkor mi van? Ő már halott."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Klasszikus ajánló

Más tollával ékeskedő zeneszerzőkkel indul az idei Pastorale-sorozat

A Szent István Filharmonikusok családi koncertsorozatában idén is kiváló szólisták, műfajokon és stílusokon átnyúló élmények, kultúrtörténeti érdekességek és persze csodás zenék várnak kicsiket és nagyokat a Pesti Vigadóban.
Klasszikus gyász

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Klasszikus hír

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus gyász

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.