Hamarosan közöljük Ókovács Szilveszter nekrológját, addig életútjának felidézésével és egy felejthetetlen videóval emlékezünk a halhatatlan művészre. 

Dietrich Fischer-Dieskau 1925. május 28-án Berlin-Zehlendorfban született pedagógus családban, édesanyja volt az első tanára, aki - mint az énekes sokszor felidézte - a helyhiány miatt az ebédlőjükben álló Blüthner-pianínón adta számára a zongoraleckéket. Énekesi képzését 16 éves korában Georg A. Walter vette át, és még főiskolás volt, amikor próba nélkül vállalta Brahms Német Requiemjének szólóját. Ekkor, 1947-ben figyeltek fel rá a legnevesebb karmesterek, köztük Wilhelm Furtwängler, aki Kurwenal szerepét bízta rá Wagner Trisztán és Izoldájában. Rövidesen operaszínpadon is bemutatkozott Berlinben, a magyar karmester, Fricsay Ferenc vezényletével Posa márkit énekelte a Don Carlosban, majd a Don Giovanni címszerepét. 1954-től visszatérő vendége lett a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak, 1956 után pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok egyik legkeresettebb művésze. Bejárta a világot, énekelt Japánban és az Egyesült Államokban is. Alakította Verdi Falstaffjának címszerepét, a Grófot Mozart Figaro házasságában, Solti Györggyel dolgozott Az istenek alkonya híres lemezfelvételén. Dieskau rekorder, vele készült a legtöbb lemez a XX. században.

Mindig is szoros kapcsolatban állt a kortárs német alkotókkal, Aribert Reimann például számára komponálta Lear című operáját, amelyben már a kolozsvári születésű, jelentős nemzetközi karriert befutó Várady Júliával, negyedik feleségével együtt lépett színpadra. Mivel a modern operákban igen fontos a szövegértés, mindig nagy figyelmet fordított a jó deklamációra. Fischer-Dieskaut szívesen választotta művei - operák és oratóriumok, dalok - előadójául mások mellett Gottfried von Einem, Hans Werner Henze, Benjamin Britten és Witold Lutoslawski is. Britten Háborús requiemjét ő mutatta be az újjáépített Coventry-katedrálisban 1962-ben. A tisztán hallható szöveg a daléneklésben is lényeges, Dietrich Fischer-Dieskaut nem véletlenül tartják e műfaj királyának és példaképének. Schubert dalirodalmának külön tanulmánykötetet szentelt az énekes, és írása jelent meg Wagner és Nietzsche kapcsolatáról, valamint monográfiája Robert Schumannról. Tanárként pedig olyan neves énekesek tarthatják mesterüknek, mint Thomas Quasthoff vagy Christian Gerhaher. Dietrich Fischer-Dieskau 1992. december 31-én egy szilveszteri gálán vonult vissza a pódiumtól.

Schumann Téli utazásának 20., Az útjelző (Der Wegweiser) című, Wilhelm Müller versére komponált dalával búcsúzunk tőle, melynek szövege Závodszky Zoltán fordításában így hangzik:

Mért, hogy mindig arra vágyom, / Ahol nem jár senki más, / Csak a rejtett ösvényt járom, / Havas, zordon bércen át?

Embert látnom szinte fájna, / Minden emlék messze tűnt, / Ami űz e puszta tájra, / Milyen őrölt vágy, mely éget, Mely csak éget, mint a tűz?

Egyik útjelzőn jól láttam, / Hogy a város messze van, / De csak arra hajszolt vágyam, / Ahol csend és béke van.

Másik útjelzőhöz érek, / Rajta intő szózat ég, / Hogy az úton, melyre térek, / Vissza nem jött senki még.