Klasszikus

Elhunyt Dobsa Sándor

2005.05.27. 00:00
Ajánlom
Életének hetvenkettedik évében, május 25-re virradóra elhunyt Dobsa Sándor zongoraművész. Az elsősorban a Stúdió 11 művészeti vezetőjeként ismertté vált zenész temetéséről később intézkednek.

Dobsa Sándor 1934. január 10-én született Szegeden, hatévesen kezdett zongorázni. 1958-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ezután Zsoldos Imre hívásának engedve a Magyar Rádiónál kezdett dolgozni. 1959-től az intézmény tánczenekarában zongorázott, majd 1963-tól a neves könnyűzenei együttes, a Stúdió 11 zenekar élére került, amelynek épp idén nevezték ki örökös vezetőjévé. Dolgozott a Magyar Televízióban és a Filmgyárban is. Számtalan lemez, rádiófelvétel őrzi játékát, szerzeményeit és az általa hangszerelt műveket. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki, 1998-ban pedig eMeRTon életműdíjat kapott.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Zenés színház

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Zenés színház

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.
Zenés színház

Isten, haza, család – és ami mögötte van

Alföldi Róbert legújabb rendezésében a kortárs néptánc formanyelvét arra használja, hogy tükröt tartson a valóságunknak, miközben vizsgálat tárgyává teszi a népikultúra egykori berendezkedését, hagyományaink visszásságait.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.
Klasszikus magazin

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Klasszikus interjú

„Olyan ez, mint új partnerrel táncolni” – interjú Vadim Gluzmannal

A világszerte ismert hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására jött hozzánk, és október 25-én a Zeneakadémia színpadán a koncertmesteri széket is elfoglalja. Csupán rövid időre, mert az est második felében már kettősversenyt játszik Várdai Istvánnal. Az első próba után beszélgettünk vele.
Klasszikus hír

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Klasszikus gyász

Elhunyt Bernard Haitink

A világhírű holland karmestert kilencvenkét évesen érte a halál londoni otthonában, október 21-én – tudatta ügynöksége, az Askonas Holt.